A kávé hét csodálatos hatása, amiről sokan nem is tudnak

2017.12.19. 06:59

6. Kevesebben lesznek öngyilkosok tőle

A JAMA Internal Medicine orvosi folyóirat kutatása 50 ezer nőt vizsgált, és azt találta, hogy már heti egy csésze kávé 15 százalékkal csökkenti a depresszió kialakulásának esélyét. A napi két-három csésze kávét megivóknál ez az érték elérte a 20 százalékot is.

The World Journal of Biological Psychiatry kutatása során 100 ezer férfit és nőt vizsgáltak meg. Kiderült, hogy az alkalmi kávéfogyasztók esetében 45 százalékkal, kávéimádóknál 53 százalékkal kisebb a kockázata annak, hogy öngyilkosságot kövessenek el.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Thomas Eisenhuth

7. Elriasztja a "kaszást"

Egy kutatócsoport nagy, átfogó tanulmány keretében 500 ezer európai embert vizsgált 16 évig. Ez alatt az idő alatt a három vagy több csésze kávét ivó férfiak 12 százalékkal, a nők 7 százalékkal kisebb eséllyel haláloztak el. Egy másik, amerikai kutatás ugyancsak megerősítette ezeket az eredményeket. Emellett a kávéivók kevésbé panaszkodtak szív- és érrendszeri, valamint emésztési problémákra, és a májuk is egészségesebb volt.

Forrás: Science Alert

Előző
Következő