Szerves pajzs védi a titokzatos csillagközi objektumot

2017.12.18. 17:05

A kozmikus sugaraknak való hosszú távú kitettség egy szerves anyagokban gazdag szigetelő réteget hozott létre a titokzatos csillagközi objektum, az Oumuamua felszínén. Ez a „pajzs" megvédte az égitest belső, jeges részét az elpárolgástól, amikor az a Nap közelében haladt el – írja a Nature Astronomy csillagászati szakfolyóirat.

Az Oumuamua a legelső, csillagközi térből érkezett égitest, amit az emberiségnek sikerült észlelnie. A kutatók már jó ideje gyanítják, hogy a csillagközi teret olyan kisebb, jeges objektumok népesítik be, mint az üstökösök, ennek ellenére a Napot megközelítő Oumuamua esetében nem sikerült üstökösökre jellemző tulajdonságokat, például csóvát megfigyelni.

Alan Fitzsimmons asztrofizikus és kollégái a látható fény és a közeli-infravörös tartományban vizsgálták az objektum összetételét. Az eredményekből kiderült, hogy az Oumuamua felszíne leginkább azokra a kisebb Naprendszerbeli égitestekre hasonlít, amelyeket kozmikus sugarak által módosított szerkezetű, szénben gazdag jégréteg borít. Az Oumuamua esetében a fél méter vastagságú organikus matéria megakadályozza, hogy a főleg vízjég alkotta belső rész elpárologjon a Nap sugarainak hatására.

Forrás: ESO

A megfigyelés lehetővé teszi a különleges objektum szerkezetének és történetének alaposabb megismerését, emellett azt is megmutatja, milyenfajta objektumok uralhatják a csillagközi teret.