Megjósolta-e Kossuth Lajos Trianont?

2017.12.23. 21:34

Százötven évvel ezelőtt, 1867 tavaszán szavazta meg az országgyűlés a magyar kiegyezési törvényt, amit I. Ferenc József is szentesített még abban az évben, és amely elvezetett ahhoz, hogy 1868-ban megszületett az Osztrák-Magyar Monarchia. Deák Ferenc úgy látta, ez a lehető legjobb rendszer, ezzel szemben Kossuth Lajos sötét jövőt vizionált, amelyben Magyarország együtt ég majd el a birodalmi sassal. Ifj. Bertényi Iván történész azt vizsgálta, igaza van-e azoknak, akik szerint a Kasszandra-levelében az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szellemi vezére Trianont látta.

A közös ügy

1867. február 17-én Deák Ferenc javaslatára I. Ferenc József miniszterelnöknek nevezte ki Andrássy Gyula grófot. Három nappal később megalakult a magyar történelem harmadik felelős kormánya, bő egy hónappal ezután, március 30-án pedig 257:117 arányban - 22 képviselő és a horvát küldöttek távollétében - elfogadták a közösügyi törvényjavaslatot, amit május 29-én megszavaztak.

A 69 paragrafusból álló 1867. évi XII. tc., a kiegyezésről leszögezte, hogy az uralkodó személye és a Pragmatica Sanctio két szuverén államot köt össze; utóbbiból (konkrétan a Habsburg-tartományok felbonthatatlan öröklési közösségéből) ún. közös ügyek fakadnak: a kül- és hadügy, illetve az ezeket fedező pénzügy- olvasható a Magyarország története a 19. században című egyetemi tankönyvben.

Rendelkeztek arról is, hogyan működik a három területen a kormányzás, valamint arról, hogy Magyarország méltányosságból átvállalja az osztrák államadósság egy részét, továbbá 12 megújítandó gazdasági kiegyezést köt Ausztriával, amellyel a pénzrendszer és pénzláb is közös lesz.

A kiegyezés záróakkordja: Ferenc József magyar királlyá koronázása Budán, 1867. június 8-ánForrás: Wikimedia Commons

A „közös ügyre" nyáron tették fel a koronát azzal, hogy június 8-án hatalmas pompával

magyar királlyá koronázták Ferenc Józsefet 

a budai Mátyás-templomban. Azt az uralkodót, aki véres kézzel leverte az 1848/49-es magyar forradalmat és aki – talán a kiegyezésnek is köszönhetően – néhány évtized alatt jóságos nagypapává nemesedett magyar alattvalóinak többsége szemében. A megkoronázott királynak már joga volt szentesíteni a kiegyezési törvényeket, amit Csorba László történész szerint a kortársak zöme annak jeleként tudott be, hogy „nemzet és királya örökre megbékélt egymással".

Széles tábora volt a kiegyezésnek

A „haza bölcse", Deák Ferenc ezt a rendszert tartotta a lehető legjobbnak, és abban bízott, hogy lehet még korrigálni, ha ilyesmire lenne szükség. Az nem vitás, hogy a miniszterelnök Andrássy, aki maga is részt vett a kiegyezés előkészületéről szóló tárgyalásokon, támogatta az új rendszert. De vajon hányan álltak az ügy mögött?Ifj. Bertényi Iván történész szerint ezt azért nehéz megítélni, mert a 19. század nem demokratikus korszak, amelyben az a párt nyer, amely több szavazatot kap, mint a többi.

Deák Ferenc, a "haza bölcse"Forrás: Wikimedia Commons

„Ez egy nagyon szűk választójoggal rendelkező liberális időszak egész Európában, ennek ellenére úgy tűnik, hogy a Deák-féle megegyezésnek széles tábora volt, ha nem is feltétlenül a magyarok körében. De ne feledjük, az akkori ország lakosságának csak közel fele volt magyar nemzetiségű, s Deákék az egész ország érdekében tárgyaltak, s igyekeztek létrehozni egy stabil politikai rendszert.

Az 1867 utáni országgyűlési képviselőválasztás eredménye is megerősítette a kormánypártot. 

Az ellenzék, részben azért, mert nem is volt elég szervezett hozzá, nem tudott elegendő tömegtámogatást maga mögött ahhoz, hogy leváltsa ezt a Bécs-barát rendszert. Ezt ekkor, 1869-ben még nem lehet választási csalásoknak tulajdonítani, annál is inkább, hiszen ez csak a későbbi évtizedeknek lett a velejárója" - magyarázza a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgató-helyettese, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója.

Az uralkodó már 1864-ben titokban felvette a kapcsolatot Deák FerenccelForrás: Wikimedia Commons

Emellett a történész szerint a magyar királynak is hatalmas tekintélye volt. A magyarok tisztelték a törvényes uralkodót, akinek uralma, ahogy Ifj. Berényi Iván fogalmaz, "részben szakralizált volt", hiszen egy szentmisén kapta meg a magyar koronát és esküt tett az ország alkotmányára.

Vannak ilyen - még nem is 19. századi, hanem még régebbi korszakból való - akkor még erőteljesen működő mechanizmusok, amelyek a rendszer iránti lojalitást szélesebb néprétegekben is lehetővé tették, sőt fenntartották.

De a legérdekesebb az, hogy a század közepén még sok magyar szemében hóhérnak tartott Ferenc Józsefnek, miért volt ez jó. Miért volt szüksége megegyezésre a „lázadó" magyarokkal? Erre is megvan a magyarázat. Ferenc József azt a rendszert, struktúrát kereste, ami lehetővé tette neki, hogy egy nagyhatalom élén maradhasson. A Habsburg uralkodó 1848 és 1867 közötti közel két évtizedben számtalan rendszert kipróbált: federalistát, centralistát, konzervatívot, liberálist, és úgy tűnt, egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Vagy egy külső háború, vagy fenyegető anyagi csőd, vagy belső elégtelenség nyomán mindegyik megingott és újabb forradalom kitörésével fenyegetett. A király tehát azért döntött a kompromisszum mellett, hogy elkerüljön egy újabb '48-at.

A kipróbált rendszerek közül ez a dualista történet bizonyult a legtartósabbnak, ezért ehhez már nem nyúlt. Azt mondta, recseg-ropog, nem jó, nem tökéletes, mert hát nem is lehet tökéletes rendszert alkotni ebben a bonyolult régióban, de ez még mindig a legkevésbé rossz és akkor maradjunk ennél - mondja a történész, aki decemberben Bécsben tartott előadást a kiegyezésről.

Kiegyezés a horvátokkal

Ifj. Bertényi Iván kutatásai során azt tapasztalta, hogy Ferenc Józsefnek bizonyos dolgok nélkülözhetetlenül fontosak voltak, és ezekben nem is engedett. Például abban, hogy legyen egy erős és egységes, neki engedelmeskedő hadsereg, ami a birodalom fennmaradásának és erejének a záloga, vagy abban, hogy ő irányíthassa, vagy legalábbis döntően befolyásolhassa a külpolitikát, és ehhez legyen meg a pénze is.

I. Ferenc József magyar királyForrás: AFP

„Ugyanakkor az, hogy például milyen a bukovinai románok és bukovinai ukránok viszonya, már nem érdekelte, hiszen ez nem az ő szintjén lévő probléma volt, ezért ebben tudott kompromisszumot kötni. Azt mondta, ha a magyarok és a horvátok veszekednek egymással, egyezzenek meg a kiegyezés jegyében, szellemében, hogy a megegyezés egy hosszantartó, stabil rendszert erősítsen, és ne gyengítsen" – magyarázza.

Így jöhetett létre a korszak újabb jelentős politikai vívmánya: a magyar –horvát kiegyezés (horvátul hrvatsko-ugarska nagodba). A magyar országgyűlésen 1868. június 25-én elfogadott 1868. évi XXX. tc. Horvát-Szlavónországnak belügyi autonómiát biztosított.

Máglya, melyen az osztrák sas megégettetik

Kossuth Lajos, a magyar szabadságharc szellemi vezére, az egykori Batthyány-kormány pénzügyminisztere, aki maga is tanulmányozta a törvények szövegét, 1867. május 22-én Párizsban leült íróasztalához, hogy levelet írjon politikus társának, Deák Ferencnek.

Az úgynevezett Kasszandra-levélben sötét vízióit vetette papírra. 

Részletesen kifejtette, hogy a dualizmus Csorba László szavaival élve: „a magyarságot bűnrészessé teszi a nemzeti önrendelkezési törekvések eltorlaszolásában, a birodalom elkerülhetetlen felbomlásakor tehát áldozatul esik Magyarország is."

Kossuth LajosForrás: AFP

Az lesz a sorsunk, hogy mi legyünk a máglya, melyen az osztrák sas megégettetik – égve magunk is – írta Kossuth.

Egyesek szerint ezzel a magyar forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakja megjósolta Trianont. A Kossuth-féle Kasszandra-levelet tehát egyfajta jövőbelátó intésként, prófétai figyelmeztetésként is kezelik.

Igaza volt-e Kossuthnak?

Amikor Ifj. Bertényi Iván azt vizsgálta, milyen összefüggés van a kiegyezés és a trianoni katasztrófa között, természetesen ezt az írást is kézbe vette. Azon gondolkozott, vajon igaza volt-e Kossuthnak abban, amikor azt állította, hogy ha a Kossuth szerint halódó Habsburg dinasztiához kötjük Magyarország szekerét, utunk csakis szakadékba vezethet.

Nem csak Kossuth, mások is, részben emiatt, részben más okokból elítélően nyilatkoznak a kiegyezésről, és nem csak a kortársai. Németh László, vagy Bibó István, de Szabad György is, hogy a legújabb korszak nagy történetíróját említsem

- mondja a történész, aki elsősorban Kossuth érvelésére figyelt.

Ahogy ő fogalmazott, arra kereste a választ: „Mi az, aminek a bekövetkezte esetén igaza lehetett, és mi az, ami viszont nincs benne a szűkebben vett kossuthi gondolatmenetben?"

„Az én értelmezésem szerint Kossuthnak politikusként a konkrét adott esetben és ügyben fellépő aktorként nem jóslatokba bocsátkozás,

hanem tevőleges hatás volt a célja. 

Ebből következően nem egy hosszú távú, csak több generációval később bekövetkező jóslatot akart elsődlegesen megfogalmazni, hanem egy olyan, rövid távon már az adott politikai szereplők, vitapartnerei életében bekövetkező katasztrófától óvott, ami a kiegyezés után több mint fél évszázaddal későbbi világháborús összeomlással ellentétben, nem következett be."

Trianon, tárgyalás, békeszerződés aláírása a Versailles-i Nagy-Trianon kastélyban, 1920. júniusForrás: AFP/Roger-Viollet

A kiegyezéssel Ferenc József Magyarországot nyugodt hátországként akarta maga mögött tudni akkor, amikor a poroszoktól elszenvedett vereség után revansra készült. A történész azt mondja, Kossuth elmélete az, amely a maga logikáján belül teljesen helyes, hogy ez egy újabb vereség lenne Ferenc Józsefnek, ami teljesen szétzúzná a birodalmat.

„Kossuth azt írta, hogyha a magyarok Ferenc József oldalán vesznek részt a háborúban, akkor az Magyarország bukását is hozza, ellenben ha – és ez az, amit ő szeretne – nem következik be a kiegyezés, akkor ez a háború igaz ugyan, hogy a Habsburg Birodalmat szétveri, de ezáltal éppen, hogy megnyílik Magyarország számára a lehetőség a teljes függetlenségre. Erről szól az én értelmezésemben a Kasszandra-levél" – teszi hozzá.

Kossuth arról is ír, hogy egy ilyen hatalmas, soknemzetiségű birodalmat csak abszolutisztikus eszközökkel lehet egyben tartani,

Ferenc Józsefben pedig – saját tapasztalatai szerint - eleve nagy a hajlam az abszolutisztikus uralkodásra.

Ezzel is magyarázza, hogy a „robbanás" elkerülhetetlen.

Az Osztrák-Magyar Monarchia címereForrás: Wikimedia Commons

Ezzel szemben Deák és a kiegyezéshez hű politikusok, például a miniszterelnök, azzal érveltek, hogy a kiegyezés elég lehetőséget és mozgásteret ad Magyarország vezetőinek, hogy megakadályozzák, hogy ismét egy abszolutisztikus, elnyomó birodalom alakuljon ki.

„Deákék úgy látták, hogy a kiegyezéssel létrejött új, dualista struktúrában a magyaroknak, Magyarországnak az önállósága elég nagy lesz. Azzal érveltek, hogy a dualista Osztrák-Magyar Monarchia nem lesz annyira elnyomó, hogy az elviselhetetlen legyen a többi nemzet számára, ez pedig egy hosszantartó, relatív békés fejlődést tesz majd lehetővé."

Andrássy (Sugár) út a Munkácsy Mihály utca irányából a Rippl-Rónai (Bakony) utca felé nézve, balra a 114. és 116. számú épületek. A felvétel 1882 körül készültForrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára

Ifj. Bertényi Iván úgy látja, hogy ha ebből a perspektívából vizsgáljuk az 1867 utáni évtizedek fejleményeit, azt mondhatjuk, hogy a Deák-féle logikának lett igaza, mert öt évtized telt el relatív békés körülmények között.

Hogyha azt állítjuk, hogy a kiegyezés hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország majd később a Monarchia részeként egy vesztes nagy háborúban nagyon-nagyot veszítsen, akkor viszont másfelől azt sem szabad eltagadni, hogy a kiegyezés ahhoz is hozzájárult, méghozzá sokkal direktebben, hogy óriási fejlődésnek örvendjen az ország a következő évtizedekben, amely korszakot ma is jogosan szoktunk a modern kor legnagyobb fejlődést hozó időszakaként emlegetni. És ha Trianonnak a katasztrófája és a negatív következményei mind a mai napig sújtanak minket, akkor a kiegyezéssel létrehozott rendszer eredményeinek is örüljünk" - magyarázza.

A Magyar Állami Operaház épülete a mai Andrássy úton 1900 körül (Ybl Miklós, 1884).Forrás: Fortepan

Budapest épületeinek jelentős része ugyanis éppen az Osztrák-Magyar Monarchia idejében épült. Az ebben a korszakban felhalmozott gazdasági és kulturális javakból, szellemi termékekből pedig még évtizedeken keresztül építkezett, táplálkozott az ország.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK