Haláli szórakozás a hullaházban

2018.01.20. 21:28

Az elmúlt évszázadokban sok bizarr, ma már megbotránkoztatónak tartott szokás számított hétköznapinak az emberek között. Ezek közül is kiemelkedik a 19. század második felében Párizsban elterjedt és népszerű program: a hullaház-látogatás. Ez tulajdonképpen a mai nyomozós, helyszínelős krimisorozatok elődjeként is felfogható. A rendőrség is bátorította ezt a „szórakozást", mert segített az ismeretlen holttestek azonosításában, az emberek meg találgatták, hogyan halhatott meg az éppen közszemlére tett áldozat.

1886 augusztusában, amikor a kíváncsi párizsiak kinyitották kedvenc újságjukat, a Le Journal Illustrét, és elolvasták a címlapsztorit, rögtön tudták, mit kell tenniük. Az Enfant de la Rue du Vert-Bois (A Vert-Bois utcai gyerek) című cikk ugyanis arról tudósított, hogy egy négyéves halott kislányt találtak, akinek mindössze egyetlen rejtélyes horzsolás volt a kezén.

A cikk olvasói egymás után siettek a párizsi hullaházba, ahol benyomultak a függönyös kiállító terembe. Itt ült üveg mögött a szerencsétlen kislány holtteste apró ruhácskában közszemlére téve. A látvány kísérteties volt, és mindenki a saját szemével akarta megtekinteni.

A szülők gyakran magukkal vitték a gyerekeket is a hullaházi látogatásraForrás: National Library of Medicine/ Public Domain

Turistalátványosság

Augusztus 5-ére, néhány nappal az újságcikket követően a hullaház előtti tömeg olyan méretűre duzzadt, hogy kint hömpölygött az utcán, és a forgalom is leállt. Időnként lökdösődésbe, ordítozásba fajult a tolakodás. Eddigre több mint 150 000 ember látogatta meg a hullaházat, hogy lássa az Enfant de la Rue du Vert-Bois tetemét.

Természetesen azért az ilyen hatalmas látogatótömeg nem volt szokványos. De az új látogatórekordot leszámítva is a párizsi hullaház a 19. század végére a város egyik legnépszerűbb turistaattrakciójává vált.

Vizuális kiegészítő

A hullaház látogathatóságának eredeti célja az volt, hogy az eltűntek ismerősei rokonai eljöhessenek azonosítani az azonosítatlan holttesteket, illetve a rendőrségnek is kapóra jött, ha valaki felismert egy addig azonosítatlan áldozatot.

Az évek folyamán azonban egyre többen jöttek olyanok, akik nem eltűnt hozzátartozóikat keresték, hanem egyszerűen csak közelről akartak látni halottakat, pusztán valami bizarr késztetésből. Minél hátborzongatóbb vagy rejtélyesebb volt egy ember halála, annál több turista érkezett, hogy lássa a holttestet.

„A hullaház egyfajta vizuális kiegészítőként szolgált az újsághírekhez, ahol kiállították a közelmúltban elhunyt embert, akinek halálát szenzációhajhász módon ecsetelték a kinyomtatott anyagokban" – írta Vanessa R. Schwartz, történész professzor. Tízezrek özönlöttek a hullaházba, amikor az újságok egy ismeretlen lefejezett ember vagy egy véres torzó kiállításáról írtak.

Látogatócentrum

A 19. század végére a hullaház olyan sok látogatót vonzott, hogy szinte az összes párizsi útikalauz megemlítette mint látványosságot. Az utcai árusok is meglátták a lehetőséget, és a hullaház előtt kezdték árulni portékáikat: narancslét, süteményt és kókuszszeleteket.

Turisták is gyakran megfordultak a hullaházakbanForrás: Wellcome Images, London/ CC BY 4.0

Amikor 1864-ben átépítették a hullaházat, akkor különös figyelmet fordítottak a látogatók kényelmére. Kialakítottak egy 50 látogatót befogadó kiállító termet, ahol a kőasztalokon fekvő holttesteket két sorban tudták bemutatni a nézelődőknek egy üveglap mögött. Ráadásul az épület a hét minden napján nyitva volt hajnaltól alkonyatig.

A látogatók felháborodva reklamáltak, ha olyankor érkeztek, amikor nem volt kiállítva egy holttest sem. A hullaház látogatott kiállításait gyakran hasonlították egy színházi élményhez. Az embereknek azt a borzongásra való igényét elégítette ki, amelyet ma a televíziós krimisorozatok.

A rendőrség szolgálatában

Valóban, amikor a kommentátorok színháznak nevezték a hullaházat, nem egyszerűen a holttestek látványára gondoltak. A látogatók egyúttal egy drámai bűnügyi nyomozás első sorában is érezhették magukat.

A rendőrség gyakran hozta be a hullaházba a gyilkossággal gyanúsítottakat, hogy szembesítse őket az áldozatukkal. Úgy vélték, hogy vallomásra készteti őket az a sokk, amelyet tettük következményének látványa okoz. 1888-ban még villanyvilágítást is felszereltek, hogy „hatékonyabb legyen a szembesítés".

Felújítás után már nemcsak hideg víz csepegtetésével tudták hűteni a holttesteket, de hűtőkamrákat is beépítettek a hullaházbaForrás: Origo

Furcsa módon ez a taktika sokszor bevált. A párizsi rendőrségi feljegyzésekben sokszor olvasható, hogy azok a gyanúsítottak, akik először megtagadták az együttműködést, megtörtek és bevallották a bűncselekményt a hullaházi látogatáskor.

A hullaházat végül 1907-ben zárták be a látogatók előtt, erkölcsi okokra hivatkozva. A bezárás miatt több újságíró is felháborodott hangú cikket írt, de végül elcsitultak a kedélyek.

A cikk alapjául az Atlas Obscura anyaga szolgált.