Ötvennégy új gyógynövényfajt fedeztek fel 2017-ben Kínában

Vágólapra másolva!
A hagyományos kínai orvoslásban (TCM) használható 54 új gyógynövényfajt fedeztek fel tavaly a kutatók Kínában - jelentette be az iparág felügyeletéért felelős államigazgatási szerv.
Vágólapra másolva!

A több mint kétezer éves praktikákon alapuló hagyományos kínai orvoslás erőforrásainak szokásos évi felmérése során tavaly 13 ezer féle vadon élő és 736 féle termesztett gyógynövényt vettek nyilvántartásba Kínában.

A kelet-ázsiai ország több mint 200 csemetekertet hozott létre 2012 és 2015 között a gyógyászati célokra használt növények termesztése céljából.

A kínai orvostudományi akadémia vezető beosztású munkatársa, Huang Lucsi szerint szabályokat kellene lefektetni a hagyományos kínai orvoslásban használt gyógyfüvek termesztésére és minőségellenőrzésére vonatkozóan, az erőforrások hatékony kihasználása és megóvása érdekében. Kína idén negyedszerre lát neki a TCM-erőforrások felmérésének.