A parfüm is ugyanolyan légszennyező, mint a kipufogógáz

2018.02.16. 12:06

A háztartási termékekben, így például a parfümben vagy a festékekben lévő vegyületek, ugyanúgy részt vesznek a városi légszennyezésben, mint a gépjárművek, de ránk is veszélyesek lehetnek. Ezt amerikai tudósok állapították meg.

Hétköznapi eszközök, mint például egy dezodor, egy körömlakk lemosó, vagy egy mosogatószer, olyan szerves vegyületeket bocsájtanak ki, amelyek reakcióba lépve a napfénnyel, szintén pusztítják az ózónréteget-írja a Sky News a tanulmányra hivatkozva.

A parfüm is veszélyes vegyületeket tartalmazhatForrás: Getty Images

Más vegyületekkel is kapcsolatba lépnek, apró részecskéket képeznek, amik tüdőkárosodást is okozhatnak. A Los Angeles-i tudósok szerint az ilyen vegyi gőzök levegőbe kerülése, határozottan ugyanolyan káros, mint a közlekedésből származó gázoké.

Az ilyen részecskékből származó légszennyezés becslések szerint évente 29000 ember korai halálát okozza az Egyesült Királyságban.

A tanulmány vezető szerzője Brian McDonald azt nyilatkozta: A  közlekedési ágazat megtisztulni látszik, az ilyen típusú szerves vegyületek válnak egyre fontosabbá.

A tanulmány szerint nem csak a mindennapi közlekedés lehet károsForrás: Getty Images

A kutatók szerint alábecsülik az Egyesült Államokban az ilyen típusú szennyezőanyagokat, és az autók károsanyag-kibocsátását pedig túlértékelik. Mivel ezeket a termékeket általában zárt helyiségekben használják, a kutatók szerint egészségügyi kockázatot jelentenek, és új használati szabályokat kellene bevezetni.

Az amerikai Nemzeti Óceán-és Légköri Igazgatóság vezette a tanulmányt, amely a Science című folyóiratban jelent meg, és a környezetvédelmi minisztérium legfrissebb kibocsátási adataival dolgozott.