Cambridge-ben temetik el Stephen Hawkingot

Stephen Hawking galéria
17 éves korától az oxfordi University College-ban tanult. A harmadik évben érezte először, hogy ügyetlen és időnként ok nélkül is elesik, de még nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Kéthetes sokszor nagyon fájdalmas tesztsorozat után megállapították, hogy amiotrófiás laterálszklerózisban, vagyis ALS-ben szenved. Az orvosok ekkor 2 évet jósoltak neki
Vágólapra másolva!
Cambridge-ben, március 31-én temetik el a múlt héten elhunyt Stephen Hawkingot – közölte a család kedden.
Vágólapra másolva!

A St. Mary templomban tartandó gyászszertartásra a rokonok és a barátok mellett a tudós egykori kollégáit is meghívták.

Forrás: AFP/Jean-Régis Roustan

A templom annak az épületnek a közelében van, ahol Hawking több mint 50 éven át tudományos tevékenységét végezte. A család ezért döntött úgy, hogy abban a városban vesznek végső búcsút a tudóstól, amelyet nagyon szeretett.

A család úgy fogja megrendezni a búcsúztatást, hogy a hívőknek és a nem vallásos résztvevőknek is megfelelő legyen. Stephen Hawking ateista volt és nem hitt a halál utáni életben.