Meteoritbecsapódás hozta el a dinoszauruszok uralmát

aszteroida
Aszteroida.
Vágólapra másolva!
Egy 232 millió éve bekövetkezett meteoritbecsapódás után terjedtek szét a Földön a dinoszauruszok - írják brit és olasz szakértők a Nature Communications című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Vágólapra másolva!

Bár ezek a szárazföldi gerincesek már a triász földtörténeti kor kezdetén, 245 millió éve is léteztek, csak 13 millió évvel később terjedtek el a bolygón. Ennek oka többek között egy szélsőséges klímaváltozás volt, amely a meteoritbecsapódással járt együtt, és befolyásolta az élet feltételeit a szárazföldön és a vízben egyaránt - írja az MTI.

Kutatásukhoz a tudósok az észak-olaszországi Dolomitok kőzetképződményeiben megőrződött dinoszauruszlábnyomokat vizsgálták. Korábbi időszakokra utalóan csak kevés nyomra bukkantak, a később korszakban azonban gyors elterjedés jeleit találták. Argentínában és Brazíliában talált csontvázleletek pedig a dinoszauruszok robbanásszerű elterjedésére utalnak a meteoritbecsapódás utáni korban.

- mondta Massimo Bernardi geológus, a trentói Museo delle Scienze és a Bristoli Egyetem kutatója.

Forrás: NASA

Ez alapján a dinoszauruszok korát elsősorban két meteorit határozta meg. Egy 66 millió évvel ezelőtti megsemmisítő meteoritbecsapódás végleg lezárta a dinoszauruszok korát.

De több millió évvel korábban már több dinoszauruszfaj tűnt el, mint ahány új keletkezett

- jelentették kutatók 2016-ban a Proceedings tudományos lapban.