Alighogy kikiáltották, máris megtámadták

2018.05.14. 19:04

Hosszú előzmények után hetven éve, 1948. május 14-én kiáltották ki a független Izraelt. A környező arab országok, amelyek nem ismerték el Izrael önálló államiságát, azonnal megtámadták az új államot, és ezzel kitört az első arab-izraeli háború.

A zsidóság szétszóratása a római sas árnyékában

Az ókori zsidó állam a rómaiak elleni felkeléssel, az i. u. 66-ban kitört első zsidó háborúval bukott el végképp. Titus császár légiói i. u. 70-ben bevették és lerombolták Jeruzsálemet, és ezzel kezdődött el a zsidóság szétszóródása a világban. 

Titus legionáriusai lerombolják a templomot. Francesco Hayez festményeForrás: Wikimedia Commons

Alig öt évtizeddel később, amikor Hadrianus császár korábbi ígéret ellenére a lerombolt jeruzsálemi nagytemplom helyén a capitoliumi Jupiternek szentelt templomot akart felépíttetni, i. u. 132-ben Bar Khoba vezetésével újabb fegyveres felkelés robbant ki a rómaiak ellen.

Publius Aelius Hadrianus császár márványszobra a 2. század első felébőlForrás: Wikimedia Commons

 

A 134-ben levert zendülés után a rómaiak kegyetlen bosszút álltak,

és az életben maradt zsidók, - akiket nem adtak el rabszolgának -, végleg kénytelenek voltak elhagyni Júdea területét. Ezzel vált befejezetté a diaszpóra, a zsidóság szétszóratása. 

Dombormű Titus római diadalívéről, a hadizsákmányként felvonultatott menórávalForrás: Wikimedia Commons

Az antiszemitizmus, a zsidók üldözése és jogkorlátozása már a korai középkortól létezett,

így például Dagobert frank uralkodó 623-ban a zsidókat kollektíve kitiltotta a Frank Birodalom területéről. Noha Nagy Károly a birodalmában területi autonómiát biztosított a zsidók számára, fia, Jámbor Lajos karoling uralkodó idején azonban újra fellángolt a zsidóüldözés, amelynek hátterében a zsidók erőszakos áttérítésére tett törekvések álltak.

I.(Nagy) Károly frank császár portréja (Albrecht Dürer festménye)Forrás: Wikimedia Commons

A zűrzavaros és kiszámíthatatlan helyzet miatt a zsidók I. Ottó német-római császár uralkodása idején (936 és 972 között) egyre nagyobb számban telepedtek le a mai Németország területén, mivel a császár türelmi politikát folytatott velük szemben.

I. Ottó német-római császár aranyozott lovasszobra (Magdeburg, 1240 körül)Forrás: Wikimedia Commons

Itt alakult ki a zsidóság askenázi ága, és a héber, illetve a német nyelv sajátos keverékének tekinthető jiddis nyelv is.

A zsidó közösségek, hogy megóvják vallási és kulturális identitásukat az erőszakos asszimiláló törekvésekkel szemben, a középkori nagyvárosokban kialakított saját negyedekben, az úgynevezett gettókban tömörülve éltek.

Megszületik az ősi Izrael feltámasztásának álma, a cionizmus

A 19. században az egyre jobban felerősödő antiszemitizmus, a zsidókat ért támadások - mint például  Franciaországban a koholt hazaárulási vádakon alapuló 1894-ben kirobbant Dreyfus-ügy, vagy pedig Magyarországon  az 1883-as tiszaeszlári vérvádper -, valamint a cári Orosz Birodalomban sorozatossá vált pogromok hatására alakult ki a cionista mozgalom, amelynek célja Izrael önálló államiságának kivívása lett.

Alfred Dreyfus, a hatalmas botrányba fulladt 1894-es hazaárulási per vádlottja, akit koholt bizonyítékok alapján és antiszemita indíttatással állítottak bíróság elé FranciaországbanForrás: Wikimedia Commons

A pesti születésű Herzl Tivadar - nem kis részben a Dreyfus-ügy hatására - megfogalmazott és 1896 februárjában kiadott Der Judenstaat (A zsidó állam) című értekezésben fektette le a cionizmus alapvetését, vagyis, hogy a világ minden táján élő zsidók térjenek vissza Palesztinába, őseik földjére, ahonnan egykor száműzték őket.

Herzl Tivadar, a cionista gondolat atyjaForrás: Wikimedia Commons

Herzl Tivadar dolgozatának szellemében hívták össze a Bázelben 1897 augusztus 29. és 31. között ülésező első cionista kongresszust, amely hitet tett a Palesztinában életre hívandó zsidó állam eszméje mellett. Ez különösen a kelet-európai zsidóságra gyakorolt nagy hatást.

Vámbéry Ármin, a híres magyar orientalista protezsálta be Herzl Tivadart a szultánhozForrás: Wikimedia Commons

Vámbéry Ármin, a híres magyar orientalista a cionista világkongresszus elnökévé megválasztott

Herzl Tivadart be is protezsálta II. Abdul-Hamid szultánhoz,

aki engedélyezte, hogy Európából zsidók vándoroljanak be az akkor még az Oszmán Birodalomhoz tartozó Palesztina területére.

II. Abdul-Hamid oszmán szultán, az iszlám kalifája. A szultán hozzájárult ahhoz, hogy zsidó bevándorlók telepedjenek be PalesztinábaForrás: Picasa

Már ez az első, még mérsékeltnek mondható bevándorlás is nagy elégedetlenséget váltott ki a helyi arab lakosság körében. 

Ortodox zsidók imádkoznak a Siratófalnál az oszmán időkben, az 1870-es évekbenForrás: Wikimedia Commons

Még az első világháború alatt, 1917. november 2-án hagyta jóvá a brit kormány azt a szigorúan bizalmas tervet, amely az Oszmán Birodalom területeinek a háború utáni felosztásáról szólt. 

A "békecsinálók" (balról jobbra): David Lloyd George brit, Vittorio Emanuele Orlando olasz, Georges Clemenceau francia miniszterelnök és Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök Versailles-ban. A Balfour-nyilatkozat a Törökországgal megkötött békeszerződés része lettForrás: Wikimedia Commons

A jóváhagyott terv szerint Nagy Britannia támogatja a cionisták törekvését egy "zsidó otthon"  létrehozására Palesztina területén azzal a kikötéssel, hogy ez nem sértheti az ott élő más népek önrendelkezési jogát.

Arthur James Balfour gróf, brit külügyminiszterForrás: Wikimedia Commons

A nyilatkozatot Gróf Arthur James Balfour, az Egyesült Királyság külügyminisztere

továbbította az angliai cionista szövetség elnökének, Walter Rhotschild bárónak

azzal a kéréssel, hogy annak tartalmáról tájékoztassa a Cionista Világszövetséget is.

Walter Rhotschild báróForrás: Wikimedia Commons

A Balfour-nyilatkozat később a Törökországgal megkötött párizsi békeszerződés, valamint a palesztinai brit mandátumterület megalapításáról szóló egyezmény részévé vált.

A britek zárva tartották az ajtókat a holokauszt idején is

Palesztina a versailles-i békerendszer, illetve a nagyhatalmak megállapodása alapján 1920-ban a Népszövetség alá rendelt, de brit igazgatás alatt álló mandátum lett, amelynek statútumába belekerült a Balfour-deklaráció is.

Brit tisztségviselők Jeruzsálemben helyi vezetők társaságában az 1920-as évekbenForrás: Wikimedia Commons

Az ezt követő években a több hullámban Palesztinába érkező zsidó bevándorlók és ezzel együtt az arabokkal kirobbant erőszakos incidensek száma rohamosan nőtt, a britek pedig folyamatosan egyensúlyozni próbáltak a betelepedők és a mandátumterületen élő arabok között, ám nem túl sok sikerrel.

Palesztin vallási és világi vezetők konferenciája 1929-ben, amelyen a brit mandátum és a zsidó bevándorlás elleni fellépésről tanácskoztakForrás: Wikimedia Commons

Palesztina  egyre inkább olyan tűzfészekké vált, ahol sorra alakultak a zsidó önvédelmi milíciák, amelyek idővel már támadólag léptek fel, de számos palesztin felkelés is kirobbant.

A britek végül csak 1939-ben szánták rá magukat a zsidó bevándorlás korlátozására.

 

Zsidó asszonyok tiltakozó felvonulása Jeruzsálem utcáin 1939-ben, a zsidó bevándorlást erőteljesen korlátozó brit törvény ellenForrás: Wikimedia Commons

Ehhez a második világháború kirobbanását követően és a szervezett náci zsidóüldözés, illetve a "zsidókérdés végső megoldása" tárgyában megtartott 1942. januári wannseei-konferencia, az európai zsidóság tömeges deportálásának és haláltáborokba hurcolásának elhatározása után is tartották magukat.

Náci vezetők az európai zsidóság kiirtásáról határozó 1942 januárjában tartott wannseei titkos konferencián. Középen Heinrich Himmler, az SS főnöke, tőle jobbra pedig Reinchard Heydrich, az ún. zsidóügyekért felelős Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetőjeForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Évente összesen csak 75 ezer ember kaphatott letelepedési engedélyt, és erősen korlátozták a földvásárlási lehetőségeket is.

ENSZ-közgyűlési határozat, súlyos viták kereszttüzében

1945-ben, a második világháború vége után a helyzet teljesen ellenőrizhetetlenné vált. A zsidók és az arabok, valamint a britek közti fokozódó feszültség erőszakos akciók sorozatába torkollott.

Az Irgun vezetőiForrás: Wikimedia Commons

A legnagyobb felháborodást az Irgun zsidó szélsőséges szervezet 1946. július 22-i merénylete váltotta ki, a brit főhadiszállás,

a David Király Szálloda felrobbantásakor 91 ember vesztette életét.

A súlyosbodó helyzet láttán az ENSZ-nek lépnie kellett.

Az Irgun terroristái felrobbantják a Dávid Király Hotelt - a detonáció utáni pillanatokForrás: Richard Ash

1947. november 29-én a világszervezet New York-i székhelyén 33 igen és 13 nem szavazattal, valamint 10 tartózkodás mellett elfogadták a 181. számú közgyűlési határozatot, amely kimondta:

a brit mandátumterületen egy arab és egy izraeli állam jön létre, Jeruzsálem pedig ENSZ-igazgatás alá kerül.

Brit ejtőernyősök Tel-Aviv utcáin a Dávid Király Hotel elleni merénylet utáni hetekbenForrás: Wikimedia Commons

A határozat szerint a brit palesztinai mandátumot minél hamarabb, de legkésőbb 1948. augusztus 1-ig meg kell szüntetni, és legkésőbb eddig az időpontig a brit csapatokat is teljesen ki kell vonni a területről.

Az Arab Liga államai nem voltak hajlandóak elfogadni a közgyűlési döntést,

és az utcai zavargások hamarosan fegyveres összecsapásokba torkolltak.

Alighogy kikiáltották, máris megtámadták 

A rend fenntartásában totális kudarcot valló britek a világszervezet által meghatározott kiürítési tervben az előírtnál jóval korábban végrehajtották a csapatkivonást, 1948. május 15-én utolsó katonájuk is elhagyta a területet.

Levonják a brit lobogót az utolsó brit csapatok távozásakorForrás: Wikimedia Commons

Ezzel egy időben, május 14-én (a zsidó időszámítás szerint 5708. ijjár hónap 5-én) délután négy órakor David Ben Gurion, a Cionista Világszervezet és a zsidók palesztinai letelepedését támogató Zsidó Ügynökség elnöke

Tel-Avivban kikiáltotta a szabad és független Izraelt.

Az izraeli ideiglenes kormány Ben Gurion vezetésével a függetlenség kikiáltásáról szavaz 1948. május 14-énForrás: Wikimedia Commons

Az ENSZ-határozatban előírt időpont közeledtével létrehozott zsidó ideiglenes kormányzat az előző napon megtartott ülésén 6:4 arányban szavazott a függetlenség mellett. A deklaráció felolvasása 16 percen át tartott, kulcsmondata pedig így hangzott:

David Ben Gurion, Izrael állam első miniszterelnökeForrás: Wikimedia Commons

A zsidó nép természetes és történelmi jogai és az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének határozata alapján ezennel kihirdetjük a zsidó állam megalakulását Palesztinában, amely az Izrael Állam nevet fogja viselni."

Válaszul még ugyanezen a napon hat arab állam - Szíria, Libanon, Irak, Transzjordánia, Egyiptom és jelképes csapategységekkel Szaúd-Arábia is - megtámadta Izraelt.

Felvonják a Dávid-csillagos állami lobogót Izrael függetlenségének kikiáltása alkalmábólForrás: Wikimedia Commons

Az Arab Légió és a létéért küzdő, éppenhogy megszületett Izrael szerveződő hadserege többször kötött tűzszünetet,

amelyet hol az egyik, hol a másik fél szegett meg.

Az első arab-izraeli háború a fiatal zsidó állam győzelmével végződöttForrás: Wikimedia Commons

Amikor a harcok 1949-ben véglegesen lezárultak, a zsidó állam megnövelte területét az 1947. évi ENSZ-határozatban előírtakhoz képest, gyakorlatilag a korábbi brit mandátum 78 százalékát szerezte meg, ideértve Jeruzsálem nyugati részét is.

Jeruzsálem, a három világvallás szent városaForrás: Wikimedia Commons

A harcok és az üldözés következtében félmilliónál több palesztin kényszerült otthonának elhagyására, vált menekültté.

Izrael néhány évtized leforgása alatt modern és prosperáló állammá, a közel-keleti térség egyetlen nyugati típusú polgári demokráciájává vált.

Az izraeli véderő az IDF (Israel Defense Forces) katonai gyakorlaton. A feszültségek mind a mai napig megmaradtakForrás: Wikimedia Commons

A tervezett palesztinai állam azonban azóta sem jött létre, a feszültségek megmaradtak, és sajnálatos módon az arab-izraeli konfliktus rendezése mind a mai napig nem került belátható közelségbe.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK