Hatalmas áttörés: gyógyítható lehet a rák

2018.05.22. 18:40

Két óriási felfedezést is bejelentettek az elmúlt napokban: az egyik hatalmas áttörést hozhat a daganatos megbetegedések gyógyításában, a másik pedig a depresszió kezelésében. Mindkét betegség emberek milliárdjait érinti. A rák kezelésénél azt fedezték fel, hogy ha az immunrendszer teljes tumorölő potenciálját felszabadítják, egyszerűen kisöpri a rákos sejteket a szervezetből. A depressziónál pedig a kutatócsoportoknak sikerült azonosítani a betegségért felelős génváltozatokat – és azok összefüggéseit is látják. Falus András, immunológus, genetikus, nemzetközi hírű kutató azt mondta az Origónak, hogy az onkofarmakológia és a pszichofarmakológia területén ez a két kutatási eredmény hihetetlen eredményeket hozhat rövid időn belül. Falus Andrással Vági Barbara arról beszélgetett, hogy mi a kutatási eredmények lényege, és milyen gyakorlati haszna lesz majd a kezeléseknél.

Kezdjük a daganatos megbetegedéseket érintő kutatási eredménnyel. Azt olvastam, hogy ez valóban áttörést jelenthet a rákkezelésben. Ön is így látja? Mi a lényege ennek az új, immunstimuláns kezelésnek?

Ez egy valóban nagyon jelentős felismerés. Hibás sejtek folyamatosan keletkeznek az emberi szervezetben, de azok általában „elárulják" magukat, mert a sejtek felületén megjelennek olyan jelek, amelyek az egészséges sejten nincsenek jelen. Ezt az immunrendszer azonnal észreveszi, és izolálja vagy akár el is pusztítja a rossz sejtet. A tumor is egy hibás sejt, egy megváltozott idegen és veszélyes anyag – vagyis egy megváltozott saját sejt. Akkor alakul ki daganat, amikor az ép sejtből egy rosszindulatú sejt keletkezik – viszont az immunrendszer „halálos ölelését” túlélő tumorsejt ravasz, mert leplezi magát, nem jelennek meg a felületén azok a jelek, amelyeket az immunrendszer észrevenne. Vagyis: láthatatlanná válik az immunsejtek számára. Egyébként az evolúcióval foglalkozó biológusok azt mondják, hogy az élővilág legéletképesebb képződménye sajnos éppen a ráksejt. Mindenhez alkalmazkodik, és olyan gyorsan szaporodik, annyi variációt készít saját magából, amely bármilyen körülményt túlél – és be tudja csapni az immunrendszert.

Falus Andrásfotó: Talán Csaba

Pedig az immunsejtek hihetetlenül aktívak. Óriási a repertoárjuk. Sokszorosan fel vannak készülve arra, hogy minden veszélyes sejtet, élősködőt kiszűrjön, megöljön vagy izoláljon, legyen az vírus, betegséget okozó baktérium vagy akár hibás, tumorszövet képző sejt. Ráadásul állandóan monitorozza a szervezetet – őrjáratot tart, hol van fertőzés vagy bármilyen rosszindulatú elváltozás. A tumorsejteket mégsem veszi észre, mert azok átverik az immunrendszert.

Hogyan öli meg a hibás sejteket az immunrendszer?

Normális esetben a fehérvérsejt felismeri a veszélyt, és megöli a vírusokat vagy a rossz sejteket. Miközben dolgozik, fokozódik a teljesítménye. Ha végzett a feladattal, leáll – le kell állnia, mert a folyamatos immunválasz elhúzódó gyulladást eredményezne, ami szintén káros a szervezetre.. Tehát van egy fokozó, majd a feladat végrehajtása után egy leállító folyamat. Odamennek az immunsejtek, elvégzik a feladatot, majd "lecsendesednek". Rendelkezik olyan érzékelőkkel, amelyeken át fokozni lehet a működését, és olyanokkal is, amelyekkel csökkenteni lehet az intenzitását. A tumor azt „találta ki", hogy amikor a fehérvérsejt behatol, hogy megölje, a ráksejt olyan anyagot termel, amely leállítja a fehérvérsejtet. Blokkolja. Az immunsejt így leáll – a tumor pedig nő tovább. Néhány éve kitalálták már, hogy a ráksejtek által kibocsátott gátló anyagot egy kívülről beadott, biotechnológiai módszerekkel előállított ellenanyaggal blokkolják. Tehát: amit a tumorsejt „gyárt", hogy leállítsa az immunsejtet, azt egy ellenanyaggal blokkolják.

Falus Andrásfotó: Talán Csaba

Ha ezt már néhány éve kitalálták, akkor mi az új, az áttörő felfedezés a mostani kutatásban?

A zseniális ötlet – a mostani új kutatás – még ennél is tovább ment. Ehhez elmondok egy régebbi történetet, hogy könnyebben meg lehessen érteni. Körülbelül ötven éve már kitalálták azt, hogy ha elölt (tehát már nem fertőző) tbc baktériumot hólyagtumorba fecskendeznek, az immunrendszer olyan hihetetlenül gyorsan és olyan mértékben stimulálódik, hogy lényegében „ráugrik" a tumorra, és szétbombázza. Az immunsejtek az elölt baktériumot is olyan veszélyes támadásnak érzékelték, hogy azzal együtt, mintegy „mellesleg" megölték a tumorsejteket is. A mostani, új kutatási eredményeknél is hasonló az elv, de jóval hatékonyabbnak tűnik. Egyrészt befecskendezték a daganatba azt a már évek óta ismert anyagot, amely ott helyben serkenti a tumorszövetbe bevándorló immunsejteket. Ez a kezelés kombinálható az előbb említett- a gátlást blokkoló-tehát a tumorellenes immunválaszt serkentő hatóanyaggal. Emellett pedig egy olyan anyagot is bejuttattak a tumorba, amely csak betegséget okozó baktériumokban található. Ezt az immunrendszer úgy észleli, hogy hatalmas támadás érte ott helyben a szervezetet, azonnal cselekedni kell. Tehát nemcsak serkentik az immunsejteket és esetleg blokkolták a ráksejtek által gyártott gátlóanyagot, hanem bedobtak egy másik anyagot, amely az immunrendszer számára úgy tűnik, mintha baktériumok is jelen lennének. Az immunsejtek erre ugranak, odamennek, és felfalják a tumorsejtekkel együtt. Összefoglalva: lényegében duplán stimulálták az immunrendszert, részben azok bénultságának feloldásával, másrészt közvetlen serkentésével.

Mennyire lehet hatékony ez az eljárás a gyakorlatban?

Óvatos véleményem szerint is optimista vagyok. Én is sokszor szkeptikus voltam az új daganatos megbetegedések gyógyításának néha „tiszavirág" életű kutatási eredményeinél, de több onkológussal, tüdőgyógyásszal és dermatoonkológussal beszéltem, akik azt mondták: ilyen ugrás még nem történt a rákkutatásban. A jó hír még ezen kívül az, hogy az immunterápiás kezelésnek nincsenek gyógyszeres mellékhatásai. Persze, ez a kezelés végtelenül kényes – vagyis: egyszerűnek hangozhat, de mégsem az.

Falus Andrásfotó: Talán Csaba

Éreztem, hogy valahol ebben a kezelésben is van nehézség...

Igen. Az immunrendszer serkentésének súlyos mellékhatása is lehet. Azt vették észre a kutatók, hogy az immunsejtek működésének fokozásával sajnos autoimmun betegségek esélye is megemelkedik. Ennek az a lényege, hogy az immunrendszer az ember saját szervezete ellen fordul, ha túlstimulálják. Nagyon kényes az egyensúly, hogy nehogy túlműködjön, és nehogy alulműködjön az immunrendszer. Ha alulműködik, jöhetnek a fertőzések és a rák, ha túlműködik, akkor alakulhat ki az allergia, például, vagy az autoimmun betegség. Kényes egyensúlyról van szó.

Az új felfedezés mikorra válhat gyakorlattá a rákgyógyításban?

Véleményem szerint nagyon hamar. Az emberiség és a kutatás érthetően nagyon motivált ebben a kérdésben.

A másik fontos felfedezés a depresszió gyógyításában segíthet. Azt már lehetett tudni, hogy a depresszióra való hajlamot hordozhatja az ember genetikailag, de mi az új a mostani kutatási eredményben?

A depresszió nagyon sokféle lehet – és elképesztően sok embert érint. Éppen a napokban olvastam, hogy a Föld lakosságának 14%-a vagy volt már depressziós, vagy éppen ebben a betegségben szenved. Ez körülbelül majd' egymilliárd ember. A depressziós emberekről rég tudjuk, hogy szerotonin-hiányosak. A szerotonin a neuronok között ható egyfajta üzenőanyag. Az egyik neuron kiárasztja magából, a másik felveszi. Akinél ez az anyag alacsony szintű, annak nagy az esélye, hogy depresszióssá váljék. Ezt az anyagot, illetve annak felvételét szokták egyébként csokoládéevéssel pótolni – nem véletlen, hogy a depressziósok többsége szereti az édességet, főleg a csokoládét. A kakaóbabban ugyanis vannak anyagok, amelyek fokozzák a szerotonin felvételt. Azt eddig is tudtuk, hogy létezik a családi halmozódás, amely genetikai öröklődésre utal. A depresszióra való hajlam meglehet azokban az emberekben, ahol a mama, a papa, a nagybácsi vagy a nagyszülők közül valaki mélabús volt – régen persze nem depressziónak nevezték, hanem például azt mondták, évek óta rosszkedvű. Ma már – amikor a molekuláris biológia és a genetika elképesztő forradalmát éljük – el tudjuk olvasni a teljes örökítő anyagot.

fotó: Talán Csaba

Az is igaz, hogy ebben nincs benne minden – ugyanis nemcsak genetika létezik, hanem az úgynevezett epigenetika is. Ez azt jelenti, hogy a környezeti hatások is befolyásolják a genetikai örökség megjelenésének erősségét, például a betegségek kialakulását. Lehet, hogy valakinek a génjeiben benne van például a daganatos betegségre való hajlam, de tudatosan egészséges életet él, és nem, illetve sokkal alacsonyabb valószínűséggel jön elő a betegség. És az is előfordulhat, hogy a genetikája nem hordozza ennek a betegségnek a hajlamát, de olyan egészségtelenül él - sokat dohányzik, nem sportol, elhízott, alkoholizál -, hogy az mégis kialakul. Ez az epigenetika. Az új vizsgálat – amely a depresszió genetikai hajlamáról szól – a Nature Genetics-ben jelent meg. 135 ezer depressziós beteget vizsgált 300 ezer kontrollal – vagyis egészséges emberrel összehasonlítva. Ez egy döbbenetesen magas vizsgálati szám, az ekkora kutatásból levonható eredmény és következtetés statisztikailag is nagyon hihető. A vizsgálatok alapján 44 olyan, egymással is hálózatos kapcsolatban lévő génvariánst találtak, amelyek hatással lehetnek a depresszió kialakulására. A depresszióért felelős gének között vannak olyanok, amelyek például az agy fejlődéséért, az idegsejtek növekedéséért, azok működéséért, az emocionális vagy alvási jellegzetességekért, az egyéniség kialakulásáért is felelnek. De vannak átfedések a depresszióért és az elhízásért felelős gének között is, sőt az immunrendszer működését is befolyásolhatják egyes depresszió kialakulásáért felelős gének. Egy magyar kutatócsoport is foglalkozott egyébként ezzel a témával. Dr. Bagdy György professzor akadémiai munkacsoportja. Ők írták le, hogy például az a depresszió, amely pénzügyi problémák miatt alakul ki, feltehetően más genetikai változatokkal függhet össze, mint a többi depresszió. Ezt a munkát sok más – nemzetközi – kutatás is idézi. De visszatérve a mostani kutatásra: 44 olyan genetikai variánst találtak, amely a 135 ezer betegnél jelentősen különbözött a 300 ezer mentálisan egészséges emberétől. Ez nagyon erős, megbízható eredmény. A 44 génváltozat közül korábban 30-at nem hoztak kapcsolatba a depresszió kialakulásával – ez az egyik újdonság.

A depresszió genetikai hátterének ismerete mi a gyakorlati jelentősége?

Egyrészt az, hogy a kutatási eredmények még sikeresebben és személyre specifikusabban lesznek alkalmazhatók a betegség kezelésében.

fotó: Talán Csaba

Új gyógyszereket fejleszthetnek ki ezek ismeretében?

Nemcsak az eddigiek mellé új gyógyszereket, hanem valószínűleg új, úgynevezett genetikai vagy immunológiai, azaz, biológiai terápiákat. Elképzelhető, hogy olyan anyagokat juttatnak be a szervezetbe, amelyek a 44 génből az egyik rosszul működő átmenetet blokkolja – és így még eredményesebben is gyógyulhat a beteg.

Azon gondolkodtam, hogy ha a depresszió kialakulásáért a belénk kódolt gének a felelősek, akkor egyáltalán gyógyítható, vagy legalábbis enyhíthető ez a betegség pszichoterápiával – vagyis kiegészítve a gyógyszeres kezelést?

Természetesen igen – ez persze függ a depresszió súlyosságától is. A hajlamot és a betegség személyesen végbemenő lefolyását nagyrészt a genetika határozza meg, de a pszichoterapeuta fel tudja tárni a betegből az okot, amely az örökölt genetikai hajlam hátterével elindította a betegséget. Megint az epigenetikát említem – a környezeti hatást. Egy gyerekkori bántalmazás, vagy iskolai rossz élmény, egzisztenciális kudarc később okozhat depressziót az emberben, ha hordozza a genetikai hajlamot, és ezt a rossz élményt egy pszichoterapeutával fel lehet dolgozni, legalább is megtanulni kezelni. Minden esetben hangsúlyozom, amikor a genetikáról beszélünk, hogy a genetika nem sors, hanem valószínűség.