Létezik egy második agy, nem is gondolná, melyik szervünkben rejtőzik

idegsejt
A herpeszjön-megy: az idegsejtjeinkbe fészkeli magát, nem lehet onnan kiirtani, és hol felébred, hol visszaalszik. Amikor ébren van, bajt csinál.
Vágólapra másolva!
Nem csak a koponyán belül van agyunk, a vastagbelünkben is létezik egy – derítette ki egy új kutatás.
Vágólapra másolva!

Természetesen nem szó szerint kell értenünk a fenti állítást, az azonban tény, hogy neuronok millióinak bonyolult hálózata rejtőzik a tápcsatorna e részében. Ezek a neuronok ráadásul a központi idegrendszer segítsége nélkül irányítják bélmozgásunkat.

Ezt a speciális, különálló idegrendszert enterális idegrendszernek (ENS) nevezik a szakemberek, különlegessége abban rejlik, hogy teljesen autonóm módon működik, vagyis nem kap instrukciókat az agyból vagy a gerincből.

A kutatók egy része második agynak is nevezi az idegsejteknek ezt a fajta csoportosulását.

Az, hogy mennyire „agyas” a tápcsatorna „agya”, idáig nem lehetett tudni, egy új tanulmány azonban kiderítette, meglepően okos.

Az eredmények – amelyek egérkísérleteken alapulnak – a JNeurosci című szakfolyóiratban jelentek meg.

Forrás: AFP/SPL

Bonyolult szervezési feladatokat lát el

Az enterális idegrendszer sokmillió neuronja alapvető szerepet játszik a tápcsatorna viselkedésének szervezésében - írták a tanulmányt jegyző ausztrál kutatók, akik különböző képalkotó technikákat kombináltak az idegsejtek működésének feltérképezéséhez. Amikor a tudósok az izolált egérvastagbeleket elektromos árammal stimulálták, a benne található neuronok összehangoltan, ritmikusan tüzelni kezdtek, a vastagbél környező izomsejtjei pedig a tüzelési mintázatnak megfelelően húzódtak össze.

Ez a ritmikus, szinkronizált neurális aktivitás nagy valószínűséggel segíti stimulálni a bélizomzat specifikus szekcióit, hogy a vastagbél mozgásával a salakanyagok a megfelelő irányba, a megfelelő ütemmel haladjanak.

Alapvető evolúciós szerepe lehetett?

A szakértők szerint a neuronok vastagbélben megfigyelt szinkronizált működése kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit az agy fejlődésének korai szakaszában látni lehet. Ez azt jelentheti, hogy a vastagbélben azonosított tüzelési mintázat egy ősi tulajdonság, amely az enterális idegrendszer fejlődésének korai szakaszától kezdve létezik.

Forrás: Origo

Egyes tudósok még ennél is továbbmennek: mivel egy elmélet szerint az enterális idegrendszer kifejlődése megelőzte a központi idegrendszer megjelenését, a vastagbélben látott tüzelési mintázat a legkorábbi működő agyról adhat képet.

Vagyis a „második agynak” titulált neuroncsoport tulajdonképpen az „első agyunk”.

Ha ez igaz, a központi szerv eredeti feladata a salakanyagok mozgatása volt az élőlényekben, és csak később kapott nagyobb, komplexebb szerepet a test üzemeltetésében.

Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a mostani felfedezés egyelőre kizárólag egerekhez köthető, és egyáltalán nem biztos, hogy a megállapítások más emlősökre, kiváltképp az emberre is igazak-e. Ehhez további kutatásokra van szükség.

Forrás: Live Science