Az orvosok is elborzadtak attól, amit a lebénult férfiban találtak

Több mint két kiló széklet gyűlt össze a férfi emésztőrendszerében, ami nyomta a létfontosságú szerveket is
Vágólapra másolva!
Annyi széklet gyülemlett fel egy 53 éves ausztrál férfi emésztőszervrendszerében, hogy attól jobb lábára teljesen lebénult.
Vágólapra másolva!

A beteg egyre erősödő hasi fájdalomra és hányingerre panaszkodott. Hasa megduzzadt, és ami még riasztóbbnak tűnt, komoly fájdalmat érzett a jobb lábában, amit hamarosan képtelenné vált használni. A lábon nem volt kitapintható pulzus, és szinte teljesen ki is hűlt – olvasható a BMJ Case Report című orvosi szaklap publikációjában. Az anamnézis szerint a páciens nem szedett semmilyen gyógyszert és szív- és érrendszeri betegségben sem szenvedett.

A végbél vizsgálatát követően vált nyilvánvalóvá, hogy a betegnek székletpangása van, vagyis akkora mennyiségű bélsár állt össze az emésztőrendszerében, hogy az már létfontosságú szerveket és ereket nyomott össze.

A hatalmas mennyiségű széklet kitágította a vastagbelet és összepréselte a jobboldali csípőartériát is. Utóbbi vezetett a jobb lábban tapasztalt fájdalomhoz, majd bénuláshoz.

Több mint két kiló széklet gyűlt össze a férfi emésztőrendszerében, ami nyomta a létfontosságú szerveket is Forrás: BMJ Case Reports.

Mivel lassan a vesék is kezdték felmondani a szolgálatot, az orvosok az azonnali beavatkozás mellett döntöttek.

Az operáció során több mint 2 kilogramm székletet távolítottak el a férfiból.

A beteg állapota a műtétet követően rövidesen javulni kezdett, két héttel később pedig ismét tudta mozgatni az addig bénult lábát is. A szakemberek azt nem tudták megmondani, hogy mitől alakult ki az életveszélyt okozó székletpangás.