Különleges vérhold uralja majd a magyar égboltot

vérhold
Vágólapra másolva!
Július 27-én és 28-án a keleti félgömb lakói a 21. század leghosszabb holdfogyatkozását figyelhetik meg – írja az EarthSky csillagászati portál. A jelenség Magyarországról is megfigyelhető lesz majd.
Vágólapra másolva!

A kutatók szerint a teljes holdfogyatkozás időtartama 1 óra 43 perc lesz, a részleges holdfogyatkozás időtartama pedig – amely a teljes holdfogyatkozás előtt és után van – eléri a 3 óra 55 percet is.

A holdfogyatkozás során égi kísérőnk részben vagy teljesen a Föld árnyékába (umbrájába) kerül. A csillagászati jelenség akkor figyelhető meg, amikor a Föld a Nap és a Hold közé kerül, és bolygónk árnyéka vagy félárnyéka a Holdra vetül.

A teljes holdfogyatkozáskor sem sötétül el teljesen az égitest, hanem fénye narancsvörösre változik, mivel a Föld légkörén átszűrődő fény halvány derengést teremt. Ez hívják vérholdnak. Részleges holdfogyatkozáskor a Föld szürke árnyékot vet égi kísérőnk felszínének egy részére.

Vérhold Forrás: Thinkstock

A júliusi telihold éppen akkor lesz, amikor égi kísérőnk elliptikus pályájának a Földtől való legmesszibb pontján tartózkodik majd.

Ez lesz a legkisebb és legtávolabbi telihold az évben, és pontosan emiatt tart majd több ideig, mire a Hold kikerül a Föld árnyékából.

Az EarthSky írása szerint az eddigi leghosszabb holdfogyatkozás 1 óra 47 percig tartott.

A „forgatókönyv” magyar idő szerint a következőképpen néz ki:

  • 20:24 – Megkezdődik a penumbrális fogyatkozás (a penumbra az a térrész, ahol a Föld a Nap fényének csak egy részét takarja ki)
  • 21:30 – Teljes holdfogyatkozás, amikor a Hold vörösessé válik
  • 23:13 – Véget ér a teljes holdfogyatkozás.

A Mars is közel lesz

Néhány nappal a holdfogyatkozást követően a Mars is rendkívül közel kerül hozzánk, „mindössze” 57,6 millió kilométerre lesz bolygónktól, így szabad szemmel is könnyebben meg lehet majd figyelni.

Forrás: Science Alert, EarthSky