Láthatatlan lények szurkálják össze a strandolni vágyókat

Így néznek ki a medúzalárva csípései
Vágólapra másolva!
Apró mikroszkopikus lények okoznak kellemetlenségeket az amerikai strandolóknak. A „tengeri tetvek" valósággal megszállták a floridai partokat.
Vágólapra másolva!

A Floridai Egészségügyi Minisztérium figyelmeztetést adott ki arról, hogy mikroszkopikus méretű állatok veszélyeztetik a fürdőzők egészségét. A leginkább „fertőzött" partrészek Pensacola város strandjai, de a szakértők szerint elképzelhető, hogy 400 kilométer hosszan Florida déli partvidékének nagy része érintett lehet. A minisztérium munkatársai lila zászlókkal jelölik azokat a partszakaszokat, ahol vigyázni kell az úszkálással.

Tengeri tetűnek hívják, valójában medúza

A csak tengeri tetűnek becézett lény igazából nem áll semmilyen rokonságban azokkal a tengeri rákokkal, amiket e néven illetni szoktak. Valójában egy medúzafaj (Linuche unqui culata) lárvája okoz problémákat. Szabad szemmel szinte láthatatlanok, ám mégis komoly sérüléseket tudnak okozni:

méreganyagokat tartalmazó specializált kampósejteket (nematocisztákat) bocsátanak ki magukból.

Ha a nematociszták a bőrrel érintkeznek, viszkető kiütéseket okoznak, amelyek csak egy vagy több hét után múlnak el. Nem ritka, hogy egy-egy szerencsétlenül járt strandoló testén akár több mint száz csípés is megjelenhet. Van, akinek a szervezete hevesebben reagál a bőrbe juttatott méreganyagokra, ilyen esetben hányinger, hányás, hasmenés, fejfájás, alvászavar és izomrángás lép fel.

Így néznek ki a medúzalárva csípései Forrás: Florida Department of Health

Ügyeljünk a megfelelő fürdőruhára

Amennyiben Dél-Floridában szeretnénk vakációzni, nem árt előre felkészülni, írta a Floridai Egészségügyi Minisztérium közleménye. Például ne viseljünk pólót a vízben, mivel a tengeri tetvek könnyen alá ragadhatnak, és össze-vissza csipkedhetik a bőrt.

Éppen ezért érdemes minél szűkebb fürdőruhát felvenni, ha pedig kijövünk a vízből, azonnal vessük le a fürdőruhánkat és alaposan zuhanyozzunk le.

A problémát okozó medúzafaj kifejlett példányai Forrás: Biosphoto/Franco Banfi / Biosphoto/Franco Banfi

A tengeri tetvek inváziója nem újdonság, 100 éve is előfordult hasonló jelenség, az utóbbi négy évben azonban rekordokat döntögetett a medúzalárvák száma az floridai partvidéken.

Forrás: IFL Science