Nem engedték bevándorolni Anne Frank családját az amerikai hatóságok

Anne Frank
Anne Frank naplóját 1947-ben adták ki először
Vágólapra másolva!
Egy új kutatás szerint a náci haláltáborban 1945-ben elhunyt Anne Frank családja annak idején megpróbált Amerikába menekülni, de nem kapott bevándorlási engedélyt a szigorú bevándorlási politika és a háború kitörése miatt.
Vágólapra másolva!

Anne Frank apja megérezte a lopakodó veszélyt

"Az európai náci üldözés elől menekülő zsidóknak szigorú bevándorlási eljáráson kellett átesniük. A zsidó menekültek kérelmét csak korlátozottan fogadták be" - derült ki az Anne Frank Ház és az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum által pénteken közzétett jelentésből.

Anne Frank Forrás: Foundation for Economic Education

"Kénytelen vagyok megpróbálkozni az emigrációval, és ahogy látom, az Egyesült Államok az egyetlen ország, ahova mehetnénk" - írta Otto Frank 1941-ben egy Amerikában élő barátjának.

Frank már 1938-ban arra készült, hogy valamilyen módon elhagyja Hollandiát a családjával.

Reinhard Heydrich, az egyik legkomiszabb és legfanatikusabb náci, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) főnökeként sokat tett az ún. "végső megoldásért", azaz az európai zsidóság tervszerű kiirtásáért Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

1941-ben a barátjának, Nathan Strausnak írt levelében arról számolt be, hogy 1938-ban beadta amerikai vízumkérelmüket Rotterdamban.

Rotterdam belvárosa az 1940 májusi német szőnyegbombázás után Forrás: U.S. Defense Visual Information Center photo

Azonban azt is megírta, hogy a dokumentumok megsemmisültek 1940 májusában egy bombázásban.

Rotterdam bombázása a Frank család reményeit is porrá zúzta

A friss kutatás szerint a család vízumkérelmét a rotterdami amerikai konzulátus lebombázása miatt újra be kellett nyújtani, de azt később elutasították.

Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és felesége, Eleanor. Az elnök a háború kitörése után sem enyhítette lényegesen a szigorú bevándorlási szabályokat Forrás: FDR Library & Museum

A család azzal is próbálkozott volna, hogy Kubán keresztül jussanak be Amerikába,

ez a kísérlet azonban az 1941.december 7.-i Pearl Harbor elleni japán támadás, és az Atlanti-óceáni hajóforgalom felfüggesztése miatt hiúsult meg.

Lángoló csatahajók Pearl Harbor kikötőjében, az 1941. december 7-i japán támadás után, ami az Egyesült Államok hadba lépéséhez vezetett Forrás: U.S. Navy Archive

A személyforgalmat az 1940 őszétől kibontakozó atlanti csata,

a német tengeralattjárók jelentette veszély miatt függesztették fel.

Az atlanti csata éveiben a német tengeralattjárók jelentette fenyegetés miatt lényegében szünetelt a civil személyforgalom Európa és Amerika között Forrás: WW2 in Color

A jelentés szerint Frankéknak mindenképpen nehéz dolguk lett volna, mivel 1939 után az üldözöttek közül évente több százezren próbálkoztak az amerikai emigrációval, ám Washington csak évi 30 ezer vízumot adott ki ebből a célból.

Sem Amerika, sem pedig a britek nem változtattak a szigorú szabályokon

A vízumok elbírálása gyakran éveket vett igénybe, és nagyon sok dokumentumot - köztük születési anyakönyvi kivonatokat, házassági anyakönyvi igazolást, adóigazolásokat, támogató nyilatkozatokat, a személyeket igazoló iratokat - kellett beadni ezekhez.

A náci megszállás alá került országokban a zsidókat először gettókba terelték, majd különösen 1942-től haláltáborokba szállították, így szinte lehetetlen volt számukra a nagyszámú vízumhoz szükséges dokumentum összegyűjtése Forrás: World War II

A náci megszállás alá került országokban élő zsidóknak e dokumentumok hiánytalan beszerzésére többnyire esélyük sem volt.

Anne Frank a bujkálás évei alatt naplót vezetett Forrás: The Irish Times

Az 1942. januári Wannsee-konferencia után, amelyen a nácik elhatározták a zsidókérdés úgynevezett végső megoldását, azaz a megszállt országokban élő zsidó lakosság haláltáborokba hurcolását és fizikai megsemmisítését,

az európai zsidóság halálos veszélybe került.

A Wannsee-konferencia után vette kezdetét az európai zsidóság iparszerű kiirtása Forrás: Wikimedia Commons

A bevándorlási feltételeket azt követően sem enyhítették lényegesen,

miután 1944-ben a szövetséges államok politikai vezetőihez eljutottak az Auschwitz-jelentések,

a náci haláltáborokban folytatott iparszerű tömeggyilkosságok bizonyítékai.

Winston Churchill brit miniszterelnök ugyancsak elutasította, hogy megnyissák Palesztinát a náci üldözés elől menekülő zsidók előtt Forrás: Wikimedia Commons

(Nagy-Britannia sem engedélyezte az üldözött európai zsidók számára a háború idején még brit mandátumterületnek számító Palesztinába való emigrálást.)

Egyedül a családfő élte túl a holokausztot

Az új kutatáshoz most éppen ezeket a dokumentumokat gyűjtötték össze.

Anne Frank a hírhedt bergen-belseni koncentrációs táborban vesztette életét Forrás: Wikimedia Commons

Otto Frank, felesége és két lányuk 1942-től kényszerült bujkálásra a megszálló nácik elől Amszterdamban, származásuk miatt. Anne Frank, aki a család kétéves bujkálását naplóban örökítette meg,

1945-ben, a háború vége előtt halt meg egy náci haláltáborban.

Anne Frank síremléke az egykori bergen-belseni haláltábor területén Forrás: Wikimedia Commons

A holokausztot egyedül Anne apja élte túl a családból. A kislány naplója 1947-ben jelent meg először. Azóta egyike lett a világ legolvasottabb könyveinek.

(Forrás: MTI)