Csak az orvvadászok megcsonkított holttestét találták meg

oroszlán
Vágólapra másolva!
Egy orvvadászokból álló csoport rinocéroszokat akart ölni, de végül ők lettek a préda, oroszlánok falták fel a vadorzókat. Az emberi maradványok annyira rossz állapotban vannak, hogy a hatóságok egyelőre azt sem tudják megállapítani, a betolakodók eredetileg hányan lehettek.
Vágólapra másolva!

Az eset hétfőn kora hajnalban történt egy dél-afrikai rezervátumban. A természetvédelmi terület birtokosa, Nick Fox szerint legkevesebb három illegális behatoló válhatott áldozatává a nagymacskák étvágyának. A halottak kilétének megállapítása azért is nehézkes, mert a testrészek és a vadorzók által hurcolt eszközök szanaszét vannak szórva az ökológiai menedékhely területén.

Habár a banda halálának körülményeit számtalan kérdőjel övezi, ártó szándékaik egyértelműek voltak. „Nagy erejű vadászpuskákkal, hangtompítóval, fejszével, kerítésvágókkal, valamint több napi élelemmel voltak felszerelkezve – nyilatkozta Fox.

A vadászeszközök mellett a rezervátum dolgozói több végtagot, egy fejet és három pár cipőt is felfedeztek. Fox szerint az oroszlánok a park igazi őrzőiként viselkedtek. „Habár az emberi élet kioltása tragikus, a vadorzók maguknak keresték a bajt az által, hogy a veszélyeztetett állatok kilövésére készültek.

– summázta az eseményeket Fox. Szerencsére a vadorzóknak egyetlen rinocéroszt sem sikerült kilőniük a térségben.

A park vezetője szerint egy hattagú oroszlánfalka marcangolhatta szét a vadászokat. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított.

A rinocéroszokat súlyosan veszélyezteti az illegális vadászat. Kevesebb mint egy hete arról számoltak be a hírek, hogy egy 20 éves nőstény orrszarvút öltek meg az orvvadászok mindössze egy centiméternyi tülökdarabért.

Forrás: Science Alert