Bibliai csapás? Véreső esett Szibériában

2018.07.09. 12:02

A Biblia szerint Egyiptomot tíz csapás sújtotta, amikor a fáraó vonakodott Mózes népét elengedni. Ezek közül az első a Nílus vérré változtatása volt. Azóta is, ha néha vöröses színű eső esik, a babonásabb emberek hajlamosak isteni csapásra gondolni, pedig a jelenségnek van teljesen hétköznapi magyarázata.

Pár napja tett közzé egy videót a Ruptly nemzetközi videó-hírügynökség, amelyen az látható, hogy az emberek vörösbarna sárban gázolnak az utcákon, és mindent beborít az esővel lehulló vörös anyag.

A vörös színű csapadéknak rendszerint két fő oka szokott lenni (de néha más jellegű szennyeződés is előfordul): vagy vörös színű algák kerülnek valahogy (rendszerint nagy viharok, tornádók nyomán) a felhőkbe, vagy a finom szemű vörös homokot viszi fel olyan magasra a szél, hogy később a csapadékkal hull le.

A „véreső" régen pánikot váltott ki az emberekből. 1720. június 8-án például Magyarországon is sokfelé észleltek „véresőt". Pozsonyban Johann Gottlieb Schwarz egy levelében megemlítette, hogy nagy lárma keletkezett az emberek között, mert vér esett a földeken. Maga Bél Mátyás is foglalkozott a különös tüneménnyel, és arra a következtetésre jutott, hogy a véresőt a szokatlanul elszaporodott beteg lepkék anyagcseretermékei okozták.

A vörös eső egyébként telente nem volt teljesen ismeretlen (napjainkban sem az), ilyet több alkalommal is észleltek – például 1711 telén is –, ennek oka a sivatagi vörös homok szokott lenni, és nyáron sohasem fordul elő.

"Véreső" NorliszkbanForrás: Social media

A mostani szibériai esetnél valószínűleg nem a sivatagi homok (amely a mongóliai Gobi-sivatagból származhat), hanem egy gyár szennyezése okozta a jelenséget.

Norliszkban működik a Nornickel nevű gyár, amely nikkel és palládium bányászatával és olvasztásával foglalkozik. A jelek szerint éppen egy nagy kupac vas-oxid (azaz köznapi nevén rozsda) melléktermék eltakarítását végezték, amikor egy erős szélroham felkapta a finom, vöröses port, ami azután a csapadékkal együtt hullott le a városban.