Egyes zöldségek és gyümölcsök védik a bőrt napozás közben

2018.07.19. 15:17

Bálint Márta, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának tanszékvezetője azt mondta, a színes zöldségek és gyümölcsök segítik megvédeni a bőrt a napozás káros hatásaitól.

Bálint Márta az M1 csatorna csütörtök délelőtti műsorában azt mondta, minél színesebb egy gyümölcs, annál több benne az antioxidáns anyag. Mivel a zöldségek, gyümölcsök "nem tudnak elszaladni a nap elől", ezért önmagukat is védeniük kell a napsugarak káros hatásától. A gyümölcs színe egyfajta védelem a gyümölcsnek és a gyümölcsöt elfogyasztó embernek is.

Többek között a dinnyében, a paradicsomban, a sárgarépában lévő béta-karotin a bőr regenerálódását is segíti

- mondta.

A tanszékvezető szerint miközben jó új gyakorlat, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt iszunk pürésített vagy ivólé formában, az is fontos, hogy ne csak így fogyasszuk, mert folyadékként a gyümölcsök sokkal gyorsabban megemelik a vércukorszintet.

Forrás: Blankets & Tea

Bálint Márta kitért arra is, érdemes minél frissebb, minél kevesebbet utaztatott zöldséget, gyümölcsöt enni, a tárolás során ugyanis veszítenek vitamintartalmukból.