Nagy Britanniában eltűnőben vannak a nejlonzacskók

műanyag
Az elhasznált nejlonszatyrok komoly fenyegetést jelentenek a környezetre
Vágólapra másolva!
Nyolcvanhat százalékkal csökkent a hét legnagyobb szupermarketlánc üzleteiben eladott nejlonzacskók száma 2015 óta Angliában, de még így is évi egymilliárd fölött van.
Vágólapra másolva!

A Tesco már be is szüntette a plasztikszatyrok árusítását

Az Egyesült Királyságban utolsóként Angliában tették fizetőssé a nejlonzacskókat három éve, öt pennyt kell adni értük. A Tesco, a Sainsbury's, az Asda, a Morrisons, a Marks & Spencer, a Co-op és a Waitrose üzleteiben 1,04 milliárd darabot adtak el belőlük az áprilissal zárult egy évben.

Az elhasznált nejlonszatyrok komoly fenyegetést jelentenek a környezetre Forrás: 123RF

Az azt megelőző 12 hónapban még 1,33 milliárd darab nejlonzacskót vettek a vásárlók, 2014-ben pedig még 7,6 milliárdot

- derült ki a kormányzat tájékoztatásából. Az egy átlagos vevő által évente felhasznált zacskók száma a korábbi 140-ről 2016-2017-ben 24-re, 2017-2018-ra pedig 19-re esett vissza.

A Tesco tavaly augusztusban döntött arról, hogy Angliában beszünteti a nejlonzacskók forgalmazását Forrás: AFP/NurPhoto/Michal Fludra

A Tesco tavaly augusztusban úgy döntött,

megszünteti az egyszer használatos szatyrok árusítását.

Helyettük 10 pennys, tartós zacskókat kínál. Az intézkedés jelentős mértékben hozzájárult az adatok javulásához.

Az elmúlt két évben jelentősen csökkent a műanyagszatyrok száma

A Sainsbury's és az Asda a vizsgált időszakban több nejlonzacskót adott el, mint az azt megelőző évben - vált ismertté viszont az összesítésből. A hét legnagyobb láncon kívül a többit is számításba véve kiderült: 2016-2017-ben 2,12 milliárd darab nejlonszatyrot adtak el,

2017-2018-ban azonban már jóval kevesebbet,

1,75 milliárdot.

Pozitív trend, hogy csökken a nejlonzacskók mennyisége Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A hálózatok a zacskók értékesítéséből befolyó pénzből 58,5 millió fontot (21,2 milliárd forintot) fordítottak jótékony célokra,

de a valós összeg ennél magasabb lehet, mert nem mindegyikük közölt ezzel kapcsolatos adatokat. Azok alapján, amelyek igen, kiderült: ma már szatyronként 4,3 penny megy jótékony célra a korábbi 3,9 penny helyett.

Ötpennys intézkedéssel a környezet védelméért

Az állam elvárja a láncoktól, hogy az 5 pennyt - az "észszerű költségeket" nem számítva - jótékony célokra fordítsák.

Az ötpennys intézkedést az Egyesült Királyságban elsőként Walesben vezették be 2011-ben,

majd Észak-Írországban 2013-ban, utána pedig Skóciában 2014-ben.

A plasztik hulladék nagyon komoly fenyegetés a környezetre nézve. Kenyában pédául kezelhetetlen mennyiségű szemét keletkezik a műanyag zacskókból, ezért a kormány teljesen betiltotta ezek felhasználását Forrás: AFP/Simon Maina

A zacskók fizetőssé tétele vélhetően

hozzájárult a szigetország körüli tengerek szennyezettségének csökkenéséhez:

tavasszal végzett kutatások szerint kevesebb mint feleannyi hánykolódik belőlük a vízben, mint 2010-ben.

A műanyaghulladékok közvetlen fenyegetést jelentenek a tengeri élővilágra is Forrás: NOAA Fisheries

A vízbe kerülő plasztik szatyrok jelentik az egyik legkomolyabb fenyegetést a tengeri élővilágra, mert

a műanyag természetes lebomlása átlagosan 4-500 évet vesz igénybe.

Az igen hosszú ideig tartó lebomlás miatt ezért a műanyagok hatalmas mennyiségben halmozódhatnak fel a világtengerben.