Tudja-e, hogy a házi macskák úgy működnek, mint a porszívó?

2018.07.30. 15:11

Svéd kutatók bebizonyították, hogy a házi macskák bizonyos, a lakásban lévő szennyeződéseket felhalmoznak a szervezetükben. A macskák elsősorban azoknak a bútorokból és elektronikai eszközökből származó és az egészségre igen kedvezőtlen hatású kemikáliáknak vannak kitéve, amelyek apró szemű porrá válnak.

Apró gyilkosok lebegnek a lakás légterében

A Stockholm University svéd egyetem kutatói az Environmental Science &Technology magazinban publikálták tanulmányukat, amelyből kiderül, hogy a házi macskák (Felis silvestris catus)

bizonyos háztartási szennyeződéseket felhalmoznak a szervezetükben.

Már régóta gyanították ezt a lehetőséget, és ez az első eset, hogy igazolva is lett a gyanú.

A lakásban élő macskákra komoly fenyegetést jelenthet a háztartási porForrás: The Conservation

A kutatás szerint a macskák elsősorban azoknak az egészségre igen káros hatású és porrá váló kemikáliáknak vannak kitéve, amelyek főleg a bútorokból, illetve az elektronikai eszközökből származnak.

Az elektronikai eszközökből brómtartalmú vegyületek szökhetnek ki a zárt légtérbeForrás: Photononstop/Fabrice Lerouge

Ezek közül is a fő kockázatot egy olyan brómalapú szerves vegyület, a „brominated flame retardants” (BFR) jelenti, amelyben a brómhoz szén kapcsolódik, és amit azért kevernek bizonyos anyagokhoz, így például a textíliákhoz, bútorokhoz és az elektromos felszerelésekhez,

hogy azok gyúlékonyságát gátolják.

 

Mivel testmagasságuk miatt a macskák nagyon közel vannak a padlószinthez, a kitettségük is nagyobbForrás: Szomor Anikó

Ezek az egészségre fokozottan veszélyes anyagok és néhány vegyület esetén fennáll a gyanú, hogy az endokrin rendszert rombolja, ezért ezek felhasználását már több helyen be is tiltották. A BFR-vegyületek nagyon szívósak,

és még sok évvel a gyártásuk után is kiszivároghatnak a termékből, ahonnan kiszabadulva a házi por részeivé lesznek,

és amit a macskák belélegeznek.

A macskák intenzívebben vannak kitéve a háztartási por belégzésének, ami a bútorokból és az elektronikai eszközökből kerül ki a levegőbeForrás: Szomor Anikó

Mivel alacsony testmagasságuk miatt közel élnek a padlószinthez, e szennyeződések belélegzésének is fokozottan kitettek.

Nemcsak a macskák, hanem a kisgyermekek is veszélyeztetettek

A belső elválasztású mirigyek hormonokat bocsátanak a véráramba, ez az úgynevezett endokrin rendszer. Az endokrin rombolók olyan kémiai vegyületek,

melyek bizonyos dózisban megzavarják a hormonális rendszert.

E káros vegyületek miatt a szervezet bármely hormonok által irányított rendszere károsodhat, aminek rákos daganat, születési hiba, fejlődési rendellenesség lehet a következménye.

Sikerült kimutatni a macskák szervezetében felhalmozódó, romboló hatású BFR-vegyületek jelenlététForrás: Szomor Anikó

A BFR, amit kimutattak a macskák szervezetében, endokrinrendszer-romboló hatású. És nemcsak a cicák,

de a kisgyermekek is fokozottabban kitettek ennek, mert ők egy bizonyos életkori szakaszban mindent a szájukba vesznek.

A fejlődés alatti kitettség különösen komoly kockázati tényező, aminek a későbbiek során olyan súlyos következményei lehetnek, mint például a pajzsmirigybetegségek – írja a Stockholmi Egyetem Környezettudományi és Analitikai Kémiai Tanszékének kutatója, Jana Weiss.

Olyan macskákat vizsgáltak, amelyeknek a lakás az élőhelyük

Egy előző tanulmányban a kutatók már bemutatták, hogy a BFR magasabb koncentrációban van jelen a macskák vérében, ami a macskáknál a feline hyperthyroidism nevű pajzsmirigybetegséghez vezet, amitől rendellenessé válik a pajzsmirigy hormontermelése. A most publikált tanulmányban újabb méréseket végeztek egészséges macskákon,

ismételten bebizonyítva a pornak való fokozott kitettségüket.

 

A vizsgálatok kimutatták, hogy a BFR magasabb koncentrációban van jelen a macskák vérébenForrás: Szomor Anikó

A tanulmány során kizárólag olyan macskákat vizsgáltak, amelyek idejük legnagyobb részét a lakásban töltik,

és ezért a lakás levegőjében lebegő por sokkal jobban érinti őket, mint a kinti környezetben élő fajtársaikat.

A kisgyerekeknek is fokozott a kitettségükForrás: AFP

A kutatók vért vettek a macskáktól, és pormintát gyűjtöttek a gyerekek szobájából,

a felnőttek hálószobájából, a nappaliból, valamint mintát vettek a házi kedvencek ételéből, és a brómozott, illetve klórozott szennyeződéseket elemezték.

A macskák szereveztéből olyan veszélyes vegyületek maradványait is sikerült kimutatni, amelyeket már évtizedekkel ezelőtt betiltottakForrás: Photononstop/Russel Kord

Ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy a mintákban olyan kemikáliák nyomait is azonosítani tudták, amelyeket káros hatásaik miatt már évtizedekkel korábban betiltottak.

A szabadban élő macskáknál nem jelentkezik ez a problémaForrás: Jan King

Az analízis szignifikáns korrelációt mutatott a vér és a porminta között.

A tanulmány alátámasztja a hipotézist: a macskák jelentősen ki vannak téve a porszennyeződésnek és az abból adódó egészségügyi problémáknak.

Jelentősen csökkenthető a kockázat

Rendszeres takarítással, portalanítással jelentősen csökkenthető a kitettség, továbbá ha tudatosan vásárolunk, és csak ökológiailag igazolt vagy környezetbarát terméket választunk. Vásárláskor érdeklődjünk a kiskereskedőtől, gyártótól a termékben lévő kemikáliákról.

Rendszeres szellőztetéssel, takarítással, illetve portalanítással, valamint az ökológiailag tudatos vásárlói szokásokkal sokat tehetünk magunk és házi kedvenceink egészségéértForrás: Szomor Anikó

A tanulmány a MISSE projekt része,

aminek legfőbb célja a szobai környezetben lévő endokrin rendszert romboló keverékek azonosítása és értékelése. Az eddig elért eredményekről tavaly, 2017. november 29-én a svéd fővárosban tartott konferencián részletesen is beszámoltak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK