Vágólapra másolva!
Tíz év alatt csaknem tízszeresére nőtt a sarkvidéki futótüzek száma Oroszországban, a NASA két műholdja mintegy 10 ezer "forró pontot" mutatott ki az orosz sarkvidéken ebben az évben augusztus elejéig.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb adatok alapján ez a legmagasabb szám a megfigyelések első teljes éve, 2003 óta.

- mondta Marina Kaniscseva, a Greenpeace környezetvédő szervezet oroszországi projektvezetője.

A futótüzek a globális szén-dioxid-kibocsátás negyedéért felelősek, az északi-sarkkörön túli tüzek azonban különösen veszélyesek a korom miatt, amely gyakran a sarkvidéki jégen ülepszik le, felgyorsítva ezzel az olvadást.

A tüzek egykor csaknem ismeretlenek voltak az Arktiszon, ahol a területet vizenyős tundra és néhány északi erdő borítja. A rövid nyarak és az örökké fagyott talaj miatt csak ezek élnek meg.

Ez azonban megváltozott a felmelegedés és amiatt, hogy az ottani természeti erőforrások kiaknázása egyre nagyobb méreteket ölt.

Júliusban a hőhullám több helyen is erdőtüzeket okozott Észak-Európában, például Svédországban. Ebből legalább 11 a sarkvidéken volt. Tudósok figyelmeztettek arra, hogy gyakoribbá válhatnak a tüzek Észak-Európa nedvesebb vidékein, és könnyen nagy mennyiségű szén-dioxid szabadulhat fel a tőzegből.

Forrás: MTI, The Daily Telegraph