HIV-pozitív anyja máját kapta egy súlyosan beteg, de HIV-negatív gyerek

Vágólapra másolva!
HIV-pozitív anyja máját kapta egy súlyosan beteg, de HIV-negatív gyerek Dél-Afrikában. Az orvosok szerint annak esélye, hogy így megmentik a gyerek életét, nagyobb volt, mint annak kockázata, hogy megfertőződik a vírussal.
Vágólapra másolva!

A 2017-ben történt szervátültetésről csütörtökön számoltak be a johannesburgi Witwatersrandi Egyetem kutatói az AIDS című szaklapban. Anya és gyermeke is felgyógyult a műtétből, azt azonban még nem tudni, hogy a gyerek elkapta-e az AIDS-betegségért felelős vírust – közölték a johannesburgi Wits Donald Gordon Medical Centre munkatársai.

A szakértők szerint "ez lehetett a világon az első szándékos májtranszplantáció" egy HIV-fertőzött donortól származó szervvel és vírusmentes befogadóval, és ennek sikere "új utat nyithat élő donorok potenciális új csoportja felé, akik újabb életeket menthetnek".

A gyereknek a transzplantáció előtt adott gyógyszerek megakadályozhatták a HIV-vírus átterjedését, de ez csak idővel válhat bizonyossá a szakértők szerint. HIV-fertőzöttség nélküli májdonor nem volt az országban, ahol nagyon kevés a transzplantálható szerv.

– közölte az egyetem.

"A műtét utáni hetekben azt hittük, a gyerek HIV-pozitív lett, mert HIV-antitesteket találtunk a szervezetében" – mondta Jean Botha sebész. A Fertőző Betegségek Dél-Afrikai Nemzeti Intézetének szakértői azonban többszöri vizsgálat után sem találtak aktív HIV-fertőzést a gyerek testében.
Dél-Afrika rendelkezik a világon a legnagyobb antiretrovirális terápiás programmal. 2017-ben azonban 14, májtranszplantációra váró gyerek halt meg Johannesburgban, mielőtt megoperálhatták volna.

Anthony Fauci, az amerikai Nemzeti Egészségügy Intézet szakértője szerint a dél-afrikai orvosok mérlegelték, hogy a mai fejlett HIV-gyógyszereknek köszönhetően a gyerek "viszonylag normális életet élhet" napi egy gyógyszerrel akkor is, ha megfertőződött.

– mondta Fauci.

A szakértő hozzátette: egy műtét nem jelenti azt, hogy a módszer kész arra, hogy ismét alkalmazzák, mindent az adott eset alapján kell mérlegelni.

Korábban történtek olyan esetek, amikor nem szándékosan ültettek át HIV-fertőzött szervet a vírust tekintve egészséges páciensbe. Az amerikai Johns Hopkins Egyetemen pedig végeztek már olyan transzplantációkat, melyek során HIV-fertőzött donor szervét kapta szintén HIV-fertőzött beteg.

Ez Egyesült Államokban tesztelnek olyan eljárásokat is, amelyek során hepatitisz C-vel fertőzött szerveket használnak.