A légszennyezés évente milliókat öl meg csendesen

légszennyezés
Testünk megfelelő működésének elengedhetetlen feltétele a megfelelő mennyiségű friss levegő
Vágólapra másolva!
Láthatatlan gyilkos jár közöttünk. Évente hétmillió ember hal meg azért, mert a világ egészségügyileg igen szennyezett területén él és értelemszerűen lélegzik. A levegőszennyezés mellettük több milliárd földlakó egészségét is károsítja, miközben a szmog lassan átjárja az egész bolygót. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője megkongatta a vészharangokat.
Vágólapra másolva!

Közegészségügyi vészhelyzet áll fent

A világ népességének mintegy 90 százaléka mérgezett levegőt szív az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb jelentése szerint, és a kutatások egyre több egészségügyi kockázatra hívják fel a figyelmet, különösen a gyerekek tekintetében.

– figyelmeztetett Dr. Tedros Adhanom, a WHO főigazgatója. – „Megdöbbentő, de a légzési egyszerű és mindennapos folyamata évente 7 millió embert öl meg, és milliárdokat károsít."

Az elmúlt évtizedekben számos légszennyező anyag kibocsátása növekedett jelentősen Forrás: pexels.com

Hozzátette azt is, hogy a világnak most kell felvennie a harcot a mérgező levegővel, hiszen a levegőszennyezést sem a szegények, sem a gazdagok nem kerülhetik el. A világszervezet főigazgatója szerint a most kialakult szituáció egy „csendes közegészségügyi vészhelyzet".

Sürgősen kell válaszolni a kihívásra

– nyilatkozott Tedros Adhanom a The Guardiannek. – „Ez az a meghatározó pillanat, amikor fokozottan oda kell figyelnünk és tennünk a jelenség ellen, amellyel sürgősen választ adunk erre a kihívásra."

Dr. Tedros Adhanom, a WHO főigazgatója megkongatta a vészharangot Forrás: Frank Schwichtenberg

A WHO a jövő héten tartja éves, világméretű konferenciáját a levegőszennyezésről és az egészségügyi helyzetről Genfben, ahol a nemzetek és a városok magas szintű cselekvési terveket is készíthetnek,

valamint új kötelezettségeket vállalhatnak a levegőszennyezés csökkentése érdekében.

A gyerekeink jövőjét is szennyezzük

A levegőszennyezés káros hatásaitól leginkább a gyermekek és a csecsemők fejlődő szervezete veszélyeztetett. Jelenleg mintegy 300 millióan élnek a világ olyan részén, ahol a mérgezett gőzök és füst tartalma a levegőben hatszor meghaladja a nemzetközi iránymutatásokat.

Az emberiség több mint 90 százaléka él olyan környezetben, ahol a légszennyezés mértéke magasabb, mint a WHO elfogadhatónak tart Forrás: pexels.com

– mondta Dr. Maria Neira, a WHO Közegészségügyi és Környezetvédelmi igazgatója, aki rámutatott a gyermekek egészségével foglalkozó szakértők figyelmeztetéseire, amely a levegőszennyezés és a légzőszervi megbetegedések, a rák és az értelmi fogyatékosság közötti kapcsolatot bizonyítja. –

„Fel kell tennünk azt az egyszerű kérdést, hogy mit művelünk a saját gyerekeinkkel.

A válasz sajnos sokkolóan világos: a jövőjüket szennyezzük, amely igen aggasztó valamennyiünk számára."

Erőteljes kötelezettségvállalásra van szükség

A WHO jelentése szerint a jó egészség megőrzésének egyik előfeltétele egyértelműen a tiszta és egészséges környezet.

A levegőszennyezés a dohányzásnál is károsabb lehet Forrás: pexels.com

– mutatott rá Tedros Adhanom főigazgató. – „A problémát azonban senki sem képes egyedül megoldani: a magánszemélyeknek, csoportoknak, városoknak, országoknak és régióknak kell összefognia és erőteljes kötelezettségvállalásokat tenni és cselekedni."

A világszervezet a cél érdekében számos egészségügyi szakemberrel dolgozik együtt, amellyel nem csak a betegeket segíti, hanem szakismeretet és bizonyítékokat is felkínál a politikai döntéshozóknak,

amelyek a fosszilis energiahordozókkal és a közlekedéssel kapcsolatos törvényhozásban segíthetnek."

Lehet, hogy ez csak a jéghegy csúcsa

Az új kutatások azt is kimutatták, hogy a levegőszennyezés ma már akkora méreteket öltött, hogy több halálesetet okoz évente, mint a dohányzás.

Testünk megfelelő működésének elengedhetetlen feltétele a megfelelő mennyiségű friss levegő Forrás: pexels.com

Az is megeshet azonban, hogy a légszennyezés okozta káros hatások és betegségek, mint például a szívroham és a tüdőbetegség csak „a jéghegy csúcsa".

A levegőszennyezés okozta halálesetek számát jelenleg 7 millióra becsülik, de a jelentés szerint még ennél is sokkal magasabb lehet.

– hangsúlyozza Daniel Krewski, az Ottawai Egyetem kutatócsapatának vezetője. – „Szinte minden hónapban új bizonyítékokat találunk a levegő káros hatásaira, köztük egyre több evidenciát az értelmi fogyatékossággal, cukorbetegséggel és az anyagi méhlepény károsodásaival kapcsolatban."

A késlekedést keményen ítélhetik meg a jövő generációi

Az elveszített életek és betegségek költsége nem mellesleg óriási gazdasági kiadásokat is jelent.

A jelentés tanúsága szerint mindez mérsékelhető lenne a szennyező erőművek bezárásával és a tisztább közlekedésre való áttéréssel.

Utóbbinál a kerékpározás és az elektromos autók előnyeit említik.

A kerékpározás nem csak egészséges, de a levegőminőség javulását is segíti Forrás: pexels.com

– mondja Dr. Maria Neira, aki szerint a jövő generációi a levegőszennyezés elleni hiányos törvénykezést keményen ítélik majd meg. – „Ma már pontosan tudjuk, hogy a légszennyezés hatalmas károkat okoz, amelyeket azonban tudatos intézkedésekkel elkerülhetünk. Ezért kell sürgősen, együtt és drámai módszerekkel fellépnünk ellene."