Megtalálták a kutyatartás tudományos előnyeit

2018.11.11. 10:22

A kutyatartás óriási felelősség. Amikor magunkhoz veszünk egy bolyhos kis jószágot, azt nem csupán szeszélyből tesszük. A kutyák rengeteg törődést és odafigyelést igényelnek, ám tartásuk mostantól tudományosan bizonyított előnyökkel jár az életünkben.

Akinek kutyája van, az ritkábban betegszik meg

A világ ma megszállottan küzd a kórokozók elpusztítása ellen és nap mint nap háborúban áll a baktériumokkal. Ahogy azt a reklámok is jól példázzák, nem szabad addig megállni, amíg a kórokozók minden csírája el nem hal. A kutatók szerint azonban a túlzott fertőtlenítés is betegessé teheti az emberi szervezetet. A Journal of Pediatricsban megjelent, kapcsolódó tanulmány arra is rámutat, hogy az otthonunkban körülbelül háromszáz baktériumtörzs tanyázik és ezek a mikrobák szorosan kapcsolódnak az immunrendszerünk működéséhez. Konkrétan ezek segítenek ellenállóvá tenni azt a kórokozókkal szemben.

Jó hatással vannak a kedélyállapotunkraForrás: pexels.com

Szerencsére a kutyákat szinte beborítják ezek a "segítő baktériumok", amelyek gyakran pont az ebek miatt telepednek az otthonunkba. A tanulmány szerint ennek eredményeként azok az emberek jóval ritkábban betegednek meg, akiknek kutyájuk van. Ráadásul a boldog gazdák négyszer kevésbé hajlamosak az allergiára is, mert a házikedvenc „immunterápiás" előnyökkel is jár.

A házikedvencek csökkentik a vérnyomást

A kedvtelésből tartott állatok tartása védelmet nyújt a szívbetegségek ellen. Az American Heart Association arra a következtetésre jutott, hogy a kutyatartás együtt jár a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatának csökkenésével. A kutatók azt is bebizonyították, hogy a házikedvencek védelmet nyújtanak a koszorúér-betegségek ellen.

Életre szóló barátságForrás: pexels.com

A kutyatartás ráadásul a gyógyszereknél és vitaminoknál is hatékonyabb, ha a hosszú életről van szó. A kedvtelésből tartott állatok tulajdonosai ugyanis akár tíz évvel is tovább élhetnek, és a kardiovaszkuláris betegségek kockázata is minimális.

Több edzés és kevesebb depresszió

A kutyatartók gyakran járnak sétálni, mozogni és futni. Miután az ebeknek szükségük van a fokozott testmozgásra, ezért a tulajdonosaik úgymond kénytelenek beiktatni a napi rutinba egy hosszú sétát és egy vidám játékot. Ez azt is jelenti, hogy a kutyatartók naponta legalább harminc percet egészen biztosan mozognak, tehát esetükben jóval kisebb a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata.Kutyával elfelejthetjük a futópadot vagy a fárasztó edzéseket. Emellett a tanulmány szoros összefüggést talált a kutyatartás és a depressziós tünetek csökkenése között.

Kutyával garantált a rendszeres testmozgásForrás: pexels.com

A kutatás szerint azok az egyedülálló felnőttek és azok a nők kevésbé szenvedtek rosszkedv vagy apátia miatt, akik otthon házikedvencet tartanak. A kutyák ugyanis segítenek abban, hogy agyunk oxitocint, tehát a „jó érzés" kémiai anyagot termeljen az agyban. Így segítenek az ebek kilábalni a betegeknek a depresszióból, miközben a tőlük kapott, nagyfokú szeretet is befolyásolja a pozitív hangulatot.

Kutyával biztosított az aktívabb társadalmi élet

Miután a kutyákat rendszeresen el kell vinni sétálni, ezek a séták kitűnő alkalmat biztosítanak új barátságok kialakulásához, és a társadalmi kapcsolatok elmélyítéséhez. Az elméletet ma már a tudomány is alátámasztotta.

Egy kutya igazi szeretetbombaForrás: pexels.com

A kutyák segítenek a gazdáiknak abban, hogy könnyebben ismerkedjenek más emberekkel, barátságokat kössenek és aktívabban éljék a társadalmi életüket. Egy tanulmány azt is kimutatta, hogy a kutyatulajdonosok közelebb tudtak kerülni életük fontos személyeihez.

A kutyák személyes detektorként működnek

Kitűnő orruknak köszönhetően a kutyák hatékonyan kiszagolhatják az olyan, egészségügyi problémákat, mint a cukorbetegség vagy a rák.

Segítenek ellenállóvá tenni az immunrendszerünketForrás: pexels.com

A tanulmány szerint az ebek orra kiszimatolhatja a különféle vegyi anyagokat is. Pontosan úgy működnek, mint egy detektor, amely 99 százalékos pontossággal működik. Így a kutyatulajdonosok fizikailag, mentálisan és érzelmileg is nagyobb biztonságban érezhetik magukat.