Nobel-díjas kutatóval találkozhatnak a szegedi diákok

Vágólapra másolva!
Ismét Nobel-díjas kutatóval, a svájci Kurt Wüthrich kémikussal, biofizikussal találkozhatnak csütörtöktől a nemzetközileg is egyedülálló oktatási és tehetséggondozó program, a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) növendékei a Tisza-parti városban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Meglátogatják a mentorok laboratóriumát is

A tudományos elismeréssel 2002-ben a biológiai makromolekulák, főleg a fehérjék hatékonyabb szerkezetvizsgálatára alkalmas NMR-spektroszkópiai módszerek kidolgozásáért kitüntetett tudós csütörtökön kutatási témájáról tart előadás, pénteken pedig a tehetséggondozó programban résztvevő hallgatókkal és mentoraikkal találkozik.

A tanácskozás részeként az akadémia felsőbb éves hallgató, valamint az oktatásukban résztvevő tudósok önálló előadásokon mutatják be saját kutatási eredményeiket.

A diákok a találkozó részeként ellátogatnak a mentorok laboratóriumaiba is.

Végigvezetik őket a tudóssá válás lépcsőfokain

A tudósakadémiát Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójához kapcsolódva hozták létre, hogy újra vonzóvá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát.

Elindították azt az egyedülálló, a résztvevők életét 16 és 36 éves koruk között - a hagyományos iskolarendszerrel párhuzamosan - végigkísérő programot, mely képes arra, hogy hazánkban tartsa a legkiválóbb természettudományos érdeklődésű diákokat minőségi képzés és megfelelő anyagi juttatás biztosításával.

A program legszélesebb merítési bázisát a hazai középiskolák jelentik, mert a kezdeményezés egyik lényeges újszerűsége, hogy a kutatásban tehetséges diákokat középiskolás koruktól kezdve vezeti végig a tudóssá válás lépcsőfokain. A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban és a Hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és általános Iskolában

laboratóriumokat hoztak létre, melyekben komplex biológiai gyakorlatokat tartanak az ország minden területéről ideérkező diákok és tanáraik számára.

A kezdeményezésbe 12 bázisiskola is bekapcsolódott, melyben a pedagógusok napi munkájukon felül foglalkoznak a tehetséges diákok kiválasztásával és folyamatos fejlesztésével, a nekik szóló helyi programok szervezésével.


Kutatómunkát is végeznek

Az egyetemista korosztályból - felvételi eljárás útján - kerülnek ki a program ösztöndíjasai, jelenleg 34 Szent-Györgyi hallgató, akik tanulmányaik mellett kutatómunkát is végeznek az orvosbiológia vagy a humán élettudományok területén. Őket

csaknem negyven Szent-Györgyi mentor segíti és vezeti, akik a Szegedi Tudományegyetem vagy a Szegedi Biológiai Kutatóközpont elismert professzorai. A program képzési igazgatója 2015-től Bert Sakmann Nobel-díjas német fiziológus.

A kormány támogatásnak köszönhetően az akadémia Szeged belvárosában várhatóan 2020 tavaszán kollégiumot és képzési központot nyit.