Csendesen a kihalás szélére sodródtak a zsiráfok

zsiráf_öröklés
Az örökletes tulajdonságok fontosabbak a zsiráfoknál, mint azt korábban gondolták
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) nemrégiben frissítette a fenyegetett fajok Vörös Listáját. Az élőlények természetvédelmi státuszának legismertebb, legnagyobb múltú és legátfogóbb globális leltárába két zsiráffaj kritikusan veszélyeztett, egy pedig a veszélyeztetett kategóriába került.
Vágólapra másolva!

Harminc százalékkal csökkent a zsiráfok egyedszáma

A zsiráfok talán a Föld egyik legbizarrabb teremtményei, mégis igen nagy népszerűségnek örvendenek a természetszeretők körében. A szavanna legmagasabb és kecsesebb állatfaja azonban csendben a kihalás szélére sodródott az elmúlt években.

Lassan a kihalás szélére került néhány zsiráf alfaj Forrás: pexels.com

Bár az Afrikában élő párosujjú patás emlősállat populációja egyes területen enyhén növekszik, máshol azonban riasztóan csökken az állomány egyedszáma.

A leghosszabb nyakú szárazföldi élőlény 2016-ig a listán a nem veszélyeztetett (Least Concern) kategóriában szerepelt a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) Vörös listáján, hamarosan azonban kettőt „ugorva" a fenyegetett kategórián belül a sebezhető alkategóriába került

. Ez azt jelenti, hogy a zsiráfok populációja az elmúlt három generáció alatt több mint harminc százalékkal csökkent. A dolgok azóta pedig még rosszabbra fordultak.

A polgárháború sem kíméli az állatokat

A zsiráfoknak jelenleg kilenc alfaja ismert, ezek közül csupán egyetlennél jelenthető ki, hogy a populáció stabil, és kettőnél mutatkozott némi javulás. A többi öt alfaj egyedszáma riasztó mértékben és ütemben csökken.

A zsiráfok egyedszáma riasztó mértékben és ütemben csökken Forrás: AFP/Simon Maina

A jelenség okai nem ismeretlenek: az emberi élettér gyors terjeszkedése, az intenzív mezőgazdasági tevékenység, valamint az élőhelyek nagymértékű csökkenése.

Mindezek mellett az afrikai polgárháború sem kíméli a vadállatokat: többet megöltek, mások pedig képtelenek alkalmazkodni a drasztikusan megváltozott körülményekhez.

– mondta Dr. Julian Fennessy, az IUCN zsűri szakcsoportjának társelnöke a BBC-nek. – „Hatalmas termetük miatt már egyetlen állat elejtése is bőséges táplálékot jelent a háborúzó katonáknak és a területen élőknek."

Sokkhatásként érte a kutatókat az állapot

A háború hatásait nem igazán tudják mérsékelni a természetvédők sem, de nem adják fel és folyamatosan zsiráfvédelmi kampányokat hirdetnek. A dolgukat tovább nehezíti, hogy a tudatosság hiánya általános jelenség a térségben.

Ma már leginkább az állatkertekben láthatunk zsiráfokat Forrás: MTI/Balázs Attila

– hangsúlyozta Fennessy. – „Az új jelentés azonban jól mutatja, hogy a világ legmagasabb állatának egyre súlyosabb fenyegetettséggel kell szembenéznie az észak-, a nyugat- és a kelet-afrikai térségben. Sokkhatásként ért minket, hogy a jelenleg ismert kilenc alfajból három jelenleg kritikusan veszélyeztetettnek vagy veszélyeztetettnek minősül, pedig az elmúlt években már sorra gyülekeztek a figyelmeztető jelek."

Bonyolult ügy a zsiráfok védelme

Hogy az ügy még bonyolultabbá váljon, a legújabb genetikai elemzések azt mutatták, hogy a zsiráfok alfajainak nagymértékű hasonlósága miatt bármely alfaj kihalása „mérhetetlen következményekkel" járhat a faj fenntartása vonatkozásában.

A núbiai és a kordofan zsiráfot mára a kritikusan veszélyeztetett, míg a nyugat-afrikai zsiráfot a veszélyeztett kategóriába sorolták az IUCN szakemberei.

núbiai zsiráf (G. c. camelopardalis) Forrás: Julian Fennessy

A Szomáliában, Etiópiában és Kenyában élő recés zsiráf az egyik legveszélyeztetettebb vadon élő nagy emlősnek tekinthető. A kecses állatokból csupán néhány ezer példány él most már a vadonban.

– mondta Arthur Muneza, a Zsiráf Védelmi Alapítvány kelet-afrikai koordinátora.