Tudja, melyik településünkön vannak misztikus gyógyító kőfejek?

2019.01.14. 12:32

Az esztergomi Erzsébet parkban található szobrok a néphiedelem szerint gyógyító erővel bírnak, elsősorban a mozgásszervi problémákkal küzdőknek kínálnak enyhülést. Ugyan a csodás gyógyulásokra nincs bizonyíték, a három zordon arc sorsa meglehetősen hányattatott volt.

Természetesen a valóság a mítosznál jóval földhözragadtabb. A szoborfejek Marco Casagrande olasz szobrászmester művei, a 19. század folyamán a Bazilika homlokzati részét díszítették. Eredetileg nem is hárman, hanem kilencen voltak – Szent Istvánt, Szent Lászlót, a négy evangélistát (Márk, Máté, Lukács, János) valamint az angyalokat testesítették meg az arcok. 

Forrás: Origo

Az alkotások nem sokáig maradhattak eredeti helyükön. Mivel rossz minőségű anyagból készültek, hamar elkezdett romlani az állapotuk, így az esetleges balesetek megelőzése végett végül eltávolították őket a főszékesegyházról. A jobb állapotban megmaradt szobrok a Bazilika kincstárában találtak otthonra, a rosszabbakat (feltételezhetően három evangélistát) a jelenlegi Erzsébet parkban található kőfalba építették be.

Forrás: Origo

A kőalakok azonban még itt sem találhattak nyugalomra. A kommunista rezsim idején, 1949 és 1955 között szeméttelepet létesítettek itt, mintegy meggyalázva a hely szakrális jellegét.

Forrás: Origo

Hogy miként tettek szert a kövek csodatévő erőre, arról nem szól a fáma. Annyi biztos, hogy valóságos kultuszhellyé váltak az idők folyamán, gyógyulni vágyó zarándokok tömegeit csábítva oda ezzel.

Forrás: Origo

Egy másik történet is kapcsolódik ezen emlékekhez, eszerint a tatárokat a szobrokból áradó mágikus erő űzte el Esztergom falai alól. Mivel tudjuk, hogy a kőevangélistákat a 19. században készítették, e hiedelem nagyon könnyen cáfolható.