Magabiztosabban kommunikálunk némi alkohol fogyasztása után?

Kis alkoholtartalma miatt a többi alkoholos italnál jobban oltja a szomjat
Vágólapra másolva!
Egy új nyelv elsajátítása soha nem könnyű feladat, és a tanulók gyakran minden lehetőséget megragadnak, hogy egy kicsit úgy érezzék: már egész jól beszélik azt. Egy kevéske alkohol hatására viszont szinte csoda történik. Az új kutatási eredmények most bebizonyították, hogy egy kis pohár sör vagy bor valóban olyannyira lecsökkenti a gátlásokat, hogy segíthet a nyelvtanulóknak leküzdeni a beszéddel kapcsolatos idegességet vagy kétségeket.
Vágólapra másolva!

Folyékonyabban beszélték a tanult idegen nyelven

Nem kérdés, hogy az alkohol károsítja a kognitív és motoros funkciókat, negatívan befolyásolja a memóriát és a figyelmet, de emellett túlzott önbizalomhoz, és elbizakodott önértékeléshez is vezethet. Ám ezek a hatásai a nyelvtanulás esetében akár még jól is jöhetnek. A kutatók ezért most arra voltak kíváncsiak, hogy

az alkoholfogyasztás után valóban tényleg jobban beszélünk-e valamilyen idegen nyelven vagy csak a megnövekedett bátorságunk miatt tűnik így a dolog?

Jobban megy az idegen nyelvű társalgás is egy kis pohárka ital után? Forrás: pexels.com

Brit és holland szakemberek keresték a kérdésre a választ, és eredményeiket a Psychopharmacology tudományos folyóiratban jelentették meg. A publikációból világosan kiderült: a kísérletekbe bevont önkéntesek a kis mértékű alkoholfogyasztás után tényleg folyékonyabban beszéltek a tanult idegen nyelven. Még akkor is, ha nem voltak túl magabiztosak.

Az önkéntesek fele vizet, a másik fele alkoholt ivott

A tanulmányba ötven, német anyanyelvű önkéntest vontak be, akik a határ menti hollandiai Maastrichti Egyetemen tanultak. A résztvevők valamennyien bevallották, hogy alkalmanként szívesen fogyasztanak alkoholt. A tanulók az iskolában elsősorban holland nyelven tanultak, és a közelmúltban sikeres nyelvvizsgát is tettek.

A kutatók megkérték az önkénteseket, hogy hétköznapi témákról, holland nyelven beszélgessenek egy interjúalannyal.

A mérsékelt alkoholfogyasztásra helyezték a hangsúlyt Forrás: flickr.com

A beszélgetések előtt a résztvevők fele vizet, a másik fele pedig alkoholtartalmú italt kapott. Az ital mennyisége a tesztalanyok súlyától függően változott, de egy száz kilogramm súlyú ember esetében egy sörnyi mennyiségnek felelt meg.

A beszélgetéseket rögzítették, majd két holland anyanyelvű, független kutató értékelte azt, akik nem tudták, hogy melyik résztvevő fogyasztott alkoholt, és melyik vizet.

Az önkénteseket arra is megkérték, hogy tartsanak rövid, holland nyelvű előadásokat, majd a végén értékeljék saját magukat és a nyújtott teljesítményüket. A kutatók meglepetésére az alkoholnak nem volt különösebb hatása az előadók önértékelésére.

Észrevehetően jobb volt a kiejtésük

A beszélgetéseket és előadásokat értékelő, független kutatók azonban jelentős különbségeket találtak az alkoholt és a vizet fogyasztó önkéntesek között.

Az anyanyelvű holland szakemberek szerint az alkoholt fogyasztó résztvevők jobban beszéltek és észrevehetően jobb volt a kiejtésük is.

Emellett a nyelvtan, szókincs és idegen nyelvű érvelés területén is jobban teljesítettek. A kutatást végző szakemberek tanulmányukban azonban hangsúlyozzák, hogy a vizsgálat során az önkéntesek igen csekély mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Kijelentették: magasabb dózisban ugyanis az alkohol már nem hozható kapcsolatba az ilyen kedvező hatásokkal. Sőt, pontosan az ellentétes hatást érheti el és akár érthetetlen beszédhez is vezethet.

Tovább vizsgálják a placebo-hatást

A tanulmány szerzői szerint tehát csak és kizárólag az alacsony mennyiségű alkohol tudja csökkenteni a szorongást, és növelheti ezáltal az idegen nyelvekben való jártasság érzését.

– zárták le tapasztalataikat a szakemberek.

Kis alkoholtartalma miatt a többi alkoholos italnál jobban oltja a szomjat Forrás: pexels.com

A kutatók rámutattak arra is, hogy a tanulmányban résztvevők tudatában voltak annak, hogy alkoholt fogyasztottak, ezért azt sem lehet pontosan tudni, hogy az alkohol biológiai vagy pszichológiai hatásai miatt beszéltek jobban. Ezért a témában további kutatások szükségesek, amelyek az alkohol placebo hatását vizsgálják.