Egy ősi életformát őrző afrikai faluban élő kisgyerekek bélflóráját összehasonlították az Európai Unióban élő gyerekekével. A különbség meghökkentő volt és bizonyította, hogy a megfelelő táplálkozás nélkülözhetetlen az egészséges bélflóra és a jól működő immunrendszer fennmaradásához. A bélflóra és az immunrendszer közti kapcsolatot magyar kutatók is vizsgálják a Debreceni Egyetemen.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static2.origos.hu/i/1110/20111014debreceni1.jpg)
Rajnavölgyi Éva
A bélflórát a bélnyálkahártyán megtelepedett, zömében oxigénhiányos környezetben szaporodó mikroorganizmusok összessége képezi. Számuk egészséges emberben trilliós nagyságrendű, tömegük együttesen eléri a másfél-két kilogrammot, és becslések szerint akár ezer faj is képviseltetheti magát. A velünk élő hasznos baktériumoknak azonban eddig csak a legnagyobb számban jelen lévő képviselőit azonosították (mintegy 30-40 fajt), mert laboratóriumi tenyésztésük rendkívül nehéz.
Az anyaméhben a magzat bélrendszere még steril. A bélflóra betelepülése és kialakulása a szüléskor kezdődik meg. Elsőként az anya hüvelyében élő baktériumok jutnak be a magzatba, és megkezdik a normális bélflóra kialakítását. A további baktériumok a szoptatás folyamán, a tárgyak szájba vételekor, illetve a lélegzetvétellel jutnak be a csecsemő emésztőrendszerébe.
A bélflóra károsodása betegségeket okoz
A normális bélflóra kialakulása és fennmaradása nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez. Rajnavölgyi Éva professzor, a Debreceni Egyetem Immunológiai Intézetének igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy nagyon sok emberi betegség kapcsolódik az egészséges bélflóra - és ezzel együtt az immunrendszer működésének - megbomlásához. E betegségek közé tartoznak a gyulladásos bélbetegségek, az irritábilis bél szindróma, sőt egyes rosszindulatú daganatok is.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static7.origos.hu/i/1110/20111014debreceni7.jpg)
A bélflóra összetétele adott egyénben általában véve stabil, de a bélbaktériumok összetételének eltérése az egyének között, még az egypetéjű ikrek esetében is, igen nagy lehet. A korábbi tanulmányok hangsúlyozták a táplálkozás befolyásoló szerepét a bélflórára. Rajnavölgyi professzor elmondta, hogy egy tavaly megjelent tanulmányban ősi életformát őrző afrikai faluban élő kisgyerekek bélflóráját hasonlították össze az Európai Unióban élő gyerekekével. A különbség meghökkentő volt. és bizonyította, hogy a megfelelő táplálkozás nélkülözhetetlen az egészséges bélflóra és a jól működő immunrendszer fennmaradásához. A professzor kiemelte, hogy napjainkban a Földön mintegy egymilliárd ember éhezik vagy alultáplált, így ők jóval fogékonyabbak a fertőzésekre, mint a normálisan táplálkozók. Ugyanakkor a túltápláltság is komoly egészségügyi kockázatot jelent.
Milyen baktériumok élnek a bélben?
Mivel a bélrendszer mikrobiális környezete ilyen változatos, ez megnehezíti a klinikailag fontos általánosítást. A közelmúltbeli elemzések azonban azt mutatták, hogy a helyzet egyszerűsíthető, mivel minden ember - beleértve a krónikus bélbetegségben szenvedőket is - csupán három nagy csoportba, úgynevezett enterotípusba sorolható. Ezt a három típust három különböző baktériumnemzetség határozza meg: Bacteroides, Prevotella és Ruminococcus. Még meglepőbb módon ezek az enterotípusok nemcsak a nemtől és a testtömegindextől függetlenek, hanem a nemzetiségtől is, a nyugati nemzetek és a kelet-ázsiai országok étkezési szokásainak jelentős különbségei ellenére.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static1.origos.hu/i/1110/20111014debreceni5.jpg)
Dendritikussejt-tenyészet
Gary D. Wu, a Pennsylvaniai Egyetem Perelman Orvostudományi Iskolájának kutatója munkatársaival 98 egyén táplálkozását elemezte és meghatározta a bél mikrobiomját (a bélflóra összetételét). Wu azokat a tápanyagokat akarta azonosítani, amelyek alapvetően meghatározzák a mikrobiális fajok mennyiségét. A kutatócsoport azt tapasztalta, hogy a magasabb zsírbevitel és az alacsonyabb rostbevitel összefüggésben áll bizonyos bakteriális csoportokkal. Úgy tűnik, hogy az enterotípusokat a hosszú távú étrend határozza meg. A Bacteroides enterotípus pozitív összefüggést mutatott az állati fehérjék és a telített zsírok felvételével, míg a Prevotella enterotípus elsősorban a növényi alapú, sok szénhidrátot és kevés húst és tejet tartalmazó étrendhez kötődött. A leggyakrabban előforduló harmadik enterotípus (Ruminococcus) elkülönítése nem könnyű, és gyakran beleolvad a Bacteroides típusba.
Wu és munkatársai további követéses klinikai vizsgálatokat terveznek, hogy kiderítsék, miként lehetne a táplálkozási szokások befolyásolásával segíteni a különféle bélbetegségekben szenvedők mindennapjait. Az is érdekes és további kutatásra méltó felfedezés, hogy egyes élelmiszerek (például a bor, mesterséges édesítő szerek) - noha az enterotípust nem változtatják meg - jelentős hatást gyakorolnak a bél bakteriális közösségére. Különösen a mesterséges édesítők szerepét kell alaposan megvizsgálni, mert korábban senki nem gondolta, hogy ezek a kis koncentrációban bejuttatott anyagok ilyen nagy változásokat okozhatnak a bélflórában.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static2.origos.hu/i/1110/20111014debreceni4.jpg)
Rajnavölgyi Éva
A bélbaktériumok közti egyensúlyt az immunrendszer tartja fenn
Rajnavölgyi Éva elmondta, hogy a velünk élő ártalmatlan, sőt hasznos baktériumok egyensúlyát közvetlenül az immunrendszer tartja fenn, amelynek megfelelő működését befolyásolja a táplálkozás. Az immunrendszer és a bél mikrobióta kölcsönhatásainak vizsgálata rendkívül divatos kutatási téma napjainkban. A debreceni Immunológiai Intézetben az immunrendszer egy fontos sejttípusának, a dendritikus sejteknek és a bélbaktériumoknak a kölcsönhatását vizsgálják egy EU által támogatott kutatási program keretében.
Mivel ilyen hatalmas tömegű és jórészt ártalmatlan vagy egyenesen hasznos baktérium él a bélrendszerben, nagyon nagy problémát jelentene, és súlyos betegségek kialakulásához vezetne, ha a bélben működő immunrendszer minden bejutó idegen anyaggal és bakteriális "betöréssel" szemben fellépne. Az is nagy bajt okozna viszont, ha az immunrendszer nem tudná hatékonyan semlegesíteni a bél védelmi vonalait áttörő kórokozókat, például a Salmonella baktériumokat. Ezért a bélben az ételösszetevőkkel és az együtt élő baktériumokkal szemben egyfajta immunológiai tolerancia alakul ki, amelyben főszerepet játszanak a dendritikus sejtek. Ezek egyrészt csendesítik a velünk élő baktériumok elleni immunreakciókat, másrészt kórokozók behatolása esetén védekezésre mozgósítják a T-limfocitákat.
A debreceni Immunológiai Intézetben jelenleg azt vizsgálják, hogy a táplálékkal bejutó telített zsírsavak milyen hatással vannak a dendritikus sejtek által ellátott feladatokra. A közeljövőben tervezik a korábban említett, rostos étrenddel kapcsolatos Prevotella baktériumok vizsgálatát is. Arra kíváncsiak, van-e valamilyen különleges oka annak, hogy betelepülnek a bélbe, illetve játszanak-e valamilyen szerepet a bélrendszer kényes immunológiai egyensúlyának fenntartásában.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
Gyermek- és tinédzser nőgyógyászat
Egyénre szabott fogamzásgátlás megtervezése, menstruációs ciklus zavarainak kivizsgálása és terápiája.
Terhesgondozás
A kismamák egy helyen is elvégeztethetik az összes, várandósság alatti vizsgálatot.
Down-kór és komplex magzati rendellenesség szűrés
A szakszerűen elvégzett szűrővizsgálatok segítségével jó eséllyel megelőzhető, hogy a komolyabb problémákra csak a szülés után derüljön fény.