A világ legnagyobb orvostechnológiai vállalatának oktatóközpontja lett az Orvoscentrum Kardiológiai Intézetének szív-elektrofiziológiai laboratóriuma.

Az akkreditációs tanusítvány
A Medtronic Kelet-Európában elsőként a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában akkreditálta oktatóközpontját. Az erről szóló tanúsítványt január 17-én vehette át Édes István professzor, a Kardiológiai Intézet igazgatója Jörg Heikenfeldtől, a cég szívritmus-szabályozó üzletágának regionális vezetőjétől.
A pitvarfibrilláció újdonságot jelentő kétfajta kezelési módját a DE OEC Kardiológiai Intézetében nemzetközi szinten is az elsők között kezdték el alkalmazni Csanádi Zoltán vezetésével. A felhalmozott szakértelemnek köszönhetően az eljárást mostantól oktathatják is a központban hazai és külföldi szakorvosoknak egyaránt, köszönhetően annak, hogy az Elektrofiziológiai Laboratórium Nemzetközi Akadémiai Képző Központ minősítést kapott a kezelési eljárásokat kifejlesztő Medtronictól.

"A pitvarfibrilláció a 21. század járványa, a leggyakoribb szívritmuszavar, amely Európa-szerte közel ötmillió, míg Magyarországon több százezer beteget érint" - hangsúlyozta Csanádi Zoltán, a laboratórium vezetője.
A Medtronic által kifejlesztett rádiófrekvcenciás, illetve fagyasztásos technikák előnye a korábbi eljárásokhoz képest abban rejlik, hogy az új módszerekhez nem szükséges költséges navigációs berendezés és így sokkal egyszerűbben, gyorsabban és precízebben végezhetők el a beavatkozások.
"Az új eljárások minden előnyük mellett még olcsóbbak és a beteg számára is kisebb megterhelést jelentenek" - mondta Tamás Viktor, a cég magyarországi vezetője.
Édes István professzor szerint kiemelkedő jelentőségű, hogy a Debreceni Egyetem a nemzetközi képzési rendszer részévé válhatott, ráadásul a közép-kelet-európai térségben elsőként, ami fontos elismerése az itt folyó munkának.
"A nemzetközi színvonalú betegellátás és képzés biztosítása a centrum legkiemelkedőbb feladata. Ennek érdekében a DEOEC mindig nyitott a legújabb gyógyítási eljárások bevezetésére" - emelte ki Paragh György centrumelnök.
Az új központban évente 4-5 tréning megszervezését tervezik, amelyeken egyenként 2-5 szakorvos tud majd részt venni a világ bármely részéről.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
Gyermek- és tinédzser nőgyógyászat
Egyénre szabott fogamzásgátlás megtervezése, menstruációs ciklus zavarainak kivizsgálása és terápiája.
Terhesgondozás
A kismamák egy helyen is elvégeztethetik az összes, várandósság alatti vizsgálatot.
Down-kór és komplex magzati rendellenesség szűrés
A szakszerűen elvégzett szűrővizsgálatok segítségével jó eséllyel megelőzhető, hogy a komolyabb problémákra csak a szülés után derüljön fény.