Ismeretlen halfajok az antarktiszi vizekben <br/>

Egy amerikai kutató négy, eddig ismeretlen halfajt "kerített horogra" az Antarktisz part menti vizeiben. Joseph Eastman, az Ohiói Egyetem anatómusa szerint a felfedezés alátámasztja azt a régebbi feltételezését, miszerint a földrészt övező, viszonylag sekély és hideg part menti vizek elsőrangú evolúciós laboratóriumok, amelyekben a geológiai közelmúltban "adaptív szétterjedés"-sel egy egyedülálló halállomány (a Notothenioidák) jött létre, hogy olyan kiüresedett ökológiai fülkéket töltsön ki, amelyeket régebben más fajok foglaltak el. Ez Eastman szerint az adaptív radiáció egyetlen ismert példája a tengeri halfajoknál.
Ősmaradványok bizonyítják, hogy régebbi geológiai időszakokban, amikor a part menti vizek a jelenleginél jóval melegebbek voltak, ezeket az ökológiai fülkéket valóban más fajok foglalták el. Eastman szerint számos kutató tévesen gondolja, hogy azért, mert ezek a viszonylag sekély part menti vizek ma annyira hidegek, egyúttal evolúciós értelemben is viszonylag terméketlenek és érdektelenek.
A halállomány összetétele az Antarktisz 500 méternél többnyire nem mélyebb part menti vizeiben gyökeresen eltér más, hasonló mélységű, de mérsékelt égövi vizek (például a Delaware-öböl) halállományától, amelyekben a diverzitás jóval nagyobb fokú. Az Antarktiszon kilencvenöt, a Notothenioidákhoz tartozó halfaj él, valamennyi úszóhólyag nélküli fenéklakók leszármazottja. Az evolúció során némelyeküknek a szervezetében olyan mértékben megnövekedett a zsírállomány, hogy ezáltal képessé váltak a fenéktől való elszakadásra és a magasabban fekvő vízrétegekben való életre. Több mint 20 évnyi kutatómunkája és mostani felfedezési alapján Eastman úgy véli, hogy az antarktiszi szivacstelepek hasonló szerepet töltenek be a fenéklakó halfajok életében, mint a trópusi halfajokéban a korallzátonyok: mindkettő közelében megnő a fajok diverzitása. (National Science Foundation)

(ÉT)