Epertörténelem<br/>

Svájci leletek arról tanúskodnak, hogy az eper már a kőkorszakban is megédesítette a tavaszt.

Az eper az első édes gyümölcs, amely a kertben megterem és május-június hónapokban mindenütt minden formában jelen van: epertorta, eperbólé, epresrizs és eperfagylalt formájában. Ki gondolná, hogy ez a kedvelt gyümölcs csak a XIX. század elején honosodott meg a kertekben, mégpedig kezdetben igénytelen szamócaként. Sok helyütt a XX. század második feléig kellett várni termesztésére. A hobby-kertészek ma már számtalan eperfajta között választhatnak: a "többször is termő", vagy "ismételten virágzó", úgynevezett hónapos eper mellett ismertek azok a fajták, amelyek tetszés szerint kúsznak a magasba, vagy egyre nagyobb gyümölcsöt hoznak, szinte összerogynak azok súlya alatt. Az eper mára tömegfogyasztási cikk lett. A frissen szedett, pompás aromájú erdei szamócát azonban még ma is csak kevesen ismerik. Korábban évente egyszer volt eperszezon és az eperszüret ugyancsak fárasztó munka volt. Már kora hajnalban gyermekestől felkerekedtek és csak késő este tértek haza az "aratók".
Svájcban kiásott leletek bizonyítják, hogy Európa középső részén a szamóca története egészen a kőkorszakig nyúlik vissza. A germán törzseknél a szamóca már a történelem előtti időkben közkedvelt gyümölcs volt. Az ókori görögök vagy a rómaiak viszont nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget. A mai európai népek germán elődei ellenben ismerték a vörös gyümölcs salaktalanító hatását és nagy mennyiségben fogyasztották. A kereszténységet megelőző korokban a gyalogszeder és a málna mellett az eper is fontos szerepet játszott az áldozati szertartásokban, amelyek túlélték a kereszténység elterjedését is. Így például a három elsőnek talált eperszemet minden évben az erdő szellemeinek ajánlották fel. "Valahányszor eprészésről hazafelé tartva útszéli keresztet vagy kápolnát pillantottak meg, a gyermekeknek minden esetben három szem epret kellett áldozniuk. Ha eprészés közben valamelyik gyerek leejtett egy szem epret, azt már nem volt szabad a földről felszedni. Úgy tekintették, mint amit "elhajítottak" és a néphit szerint az ördögé, vagy legalábbis a szegényeké lett. Mivel pedig ezek a pogánykori szokások a kereszténység idején sem mentek feledésbe, a középkor egyházi vezetői teológiai jelentéssel hozták összefüggésbe az erdei szamócát. Hármas levele a Szentháromságot, alacsony növése pedig a nemes alázatot és szerénységet jelképezte. A vérvörös gyümölcs Krisztus és a vértanúk kiontott vérére, ötszirmú virága pedig Krisztus öt sebére emlékeztette a híveket. A nép körében ugyanakkor az eper az édes csábítás és a világi örömök jelképe volt. Azt tartották róla, hogy korlátlan mennyiségben fogyasztható anélkül, hogy az ember jól lakjon tőle.
Sajátos gyógyító hatást is tulajdonítottak az epernek. A népi gyógyászatban széles körben alkalmazták az epret: az eperlével átitatott borogatás meggyógyítja a fagyott végtagokat; az eperlevél bizonyos előírások szerinti fogyasztása tartósan megszünteti az ólomhiányt; a májusi és júniusi szedésű eperlevélből készített tea különböző betegségek gyógyítására alkalmas, aki pedig eperpalántáinak első leveleit leszedi és elfogyasztja, az nem fog belázasodni. Gyógynövényeket ismertető régi könyvek leírása szerint az eper általánosságban "hűsítő, oldó és étvágygerjesztő orvosságnak" tekinthető. Aki a régi időkben egy megerőltető, eperszedéssel és befőzéssel eltöltött nap után vörös eperről álmodik, az a néphit szerint rövidesen meggazdagszik. Ha pedig az eper már pünkösd előtt beérik, akkor gazdag aratásra és bőséges szüretre lehet számítani - mondja a néphit.

(MTI)

Ajánló:

Az eper A szamócára vonatkozó minőségi előírás