"Elvitte a möggyet a köd" - gondolatok a meggy moníliás betegségéről<br/>

Egy-egy tájnak kedves ünnepe, amikor gyümölcsfái virágba borulnak. Az idei tavasszal azonban szomorú képet mutattak a meggyesek: mintha meg volnának számlálva a fák napjai... Ha valamennyire magukhoz tértek is, most, gyümölcséréskor ismét vergődnek: a járvány ilyenkor föléled.

A XX. századi magyar nyelvű növényvédelmi szakirodalom ma már klasszikusnak nevezhető gyöngyszeme Husz Bélának 1941-ben megjelent A beteg növény és gyógyítása című könyve. Az 58 évvel ezelőtt kiadott könyv sárguló oldalait lapozgatván olvashatjuk a címbéli mondatot, s ebben Husz professzor egy nagykőrösi gazdának a mondását idézte. E könyvben írottak is tanúsítják, hogy nem új keletű betegség a meggy moníliája.
Mégis meglepő: a meggyet termesztő gazdák körében a múlt évben különösen, de 1999-ben is meglepetésként hatott, hogy a betegség újra megjelent. Hozzám szintén többen fordultak azzal a kéréssel, hogy állapítsam meg, mi okozhatta a meggyfák virágainak hirtelen bekövetkező tömeges elhalását, megbarnulását, majd pedig a vesszőkre és gallyakra is kiterjedő elhalást. Olyan vélekedéssel szintén találkoztam, amely szerint a meggyen is az alma- és a körtefákon az elmúlt években járványt okozó súlyos baktériumos betegség: az Erwinia amylovora okozta elhalás (népszerűbb nevén a tűzelhalás) léphetett föl. Volt, aki a szomszédjára gyanakodott... Némelyekben fölvetődött az ötlet: "Telefonáljunk a megyei Növényvédő Állomásra!"... És akadt, aki ezt meg is tette. A válaszadó szakember akár automata tájékoztatón ismertethette volna a meggyügyben érdeklődő számára, hogy mi a betegség oka, és mit lehet vagy kell tenni ellene. Mások a telefonkönyvben kerestek olyan intézményt, amelytől útbaigazítást reméltek, ezért csörgött akkor oly gyakran a telefon a Növényvédelmi Kutatóintézetben is. Egy dolog azonban hiányzott: a korszerű hírközlés és tájékoztatás korántsem élt a maga sokrétű lehetőségeivel, a termesztők figyelmét nem hívta föl kellő módon és idejében a veszélyre és a védekezés lehetőségeire.
Mit tudunk ma e betegségről és kórokozójáról? A monília régóta előforduló betegsége a meggyfának. A Természettudományi Közlöny már 1926-ban foglalkozott vele a Kérdések - feleletek című rovatában, nyílván azért, mert az abban az időben is nagy kárt okozott járványos fellépésével. A betegséget az ősi, népi hiedelemmel ellentétben nyílvánvalóan nem a "köd" okozza. Mint ahogyan e betegségnek az alma- és a körtefa baktérium okozta elhalásához sincsen semmi köze. A jól ismert mikroszkopikus méretű gomba a tettes. Ebből adódóan a szomszéd is csak akkor okolható, ha saját fertőzött fáiról nem távolította el az elhalt részeket, gyümölcsmúmiákat. Ilyenkor ugyanis a fertőzés a szomszédnak a fáiról is bekövetkezhet.
Mintha leforrázták volna...
A betegséget okozó gomba tudományos neve Monilinia laxa. E gombának finom, mikroszkopikus fonalai a fertőzött részeken - például a virágok, vesszők felületén - összefonódva szürke színű penészgyepet alkotnak. Ekkor a gomba szabad szemmel is láthatóvá válik. A penészgyepben képződnek a kórokozó szaporítósejtjei, a konídiumok; ezek mintegy 10 mikrométer nagyságúak és oválisak. E szaporítósejtek légmozgással, esőcseppekkel kerülnek a meggyfa virágaira. A kórokozónak különös tulajdonsága, hogy rákerülvén a virágra, a bibén csíratömlőt fejleszt, és a pollenhez hasonlóan a bibecsatornán át hatol be a virág egyéb részeibe, azokon keresztül pedig a hajtásba. A monília gomba tehát virágfertőző! Ez szolgálhat magyarázatul arra, hogy a teljes virágzásban lévő fa sok ezernyi virága - mintha leforrázták volna - hirtelen megbarnul, elhal.
A szirom- és csészelevelek megbarnulnak, a gomba fonalai, behatolván a vesszőkbe, azokon besüppedő, elhaló foltokat okoznak. Az egészen a faszövetig besüppedő, elhalt szövet, ha körülöleli a vesszőt, annak teljes elhalását okozza. Ez a betegség másik jellegzetes tünete. A fertőzött fák koronájában nagy számban láthatók az elhalt vesszők és gallyak, rájuk száradt barna levelekkel és virágokkal. A gomba egy idő múltán nem terjed tovább a vesszőkben. Ugyanakkor a vesszőnek azon a pontján, ahol a gomba terjedése leállt, rendszerint jól látható mézgacsepp jelenik meg.
Gyümölcséréskor is támadhat
A virágfertőzés bekövetkezésének egyik legfontosabb feltétele a esős, ködös időjárás. Ha virágzáskor száraz, napsütéses időjárás van, a fertőzés teljesen elmarad. Ilyen időjárás esetén a betegség elleni védekezés nyugodtan elhagyható. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ennek fontos feltétele a megbízható rövid távú időjárási előrejelzés.
Ha a virágfertőzés elmarad, netán a betegség ellen sikerrel védekeztünk, úgy a meggy éréséig nyugodtak lehetünk. Éréskor azonban tömeges gyümölcsrothadás következhet be, s ezt ugyanez a gomba okozza. Ahhoz, hogy a gomba behatolhasson a gyümölcsbe, azon kisebb sebeknek, sérüléseknek kell lenniük (például jégverés vagy rovarkártétel következtében). A rothadó gyümölcsön besüppedő barna foltok láthatók, s ezek gyorsan kiterjednek az egész gyümölcsre. A rothadó gyümölcs felületén a gomba szürke színű penészgyepe jelenik meg, s azon tömegesen képződnek a már említett szaporítósejtek. A rothadó gyümölcsről a gomba - közvetlen érintkezéssel - az egészséges gyümölcsbe már sebzés nélkül is átterjedhet. Ilyenkor a gyümölcsök egész fürtökben elrothadnak. A rothadt gyümölcs végül kiszárad, mumifikálódik. A kórokozó gomba a fán fennmaradt gyümölcsmúmiákban meg az elhalt vesszőkben és gallyakban telel át. Ezek felületén hoz létre a virágzás idején szürkés penészbevonatot, s ebben a szaporítósejtek milliói jönnek létre. A gomba melegkedvelő, s noha 80 Celsius-fokos hőmérsékleten is fertőz, számára a kedvező hőmérséklet a 18-20 Celsius-fok. Ha ilyen hőmérséklet csapadékkal, főképp köddel párosul, akkor tömeges fertőzés következik be, és a betegség gyors lefolyású.
A vad gomba megvédte
A meggy moníliás betegsége elleni védekezés mintegy száz éve foglalkoztatja a kutatókat. A régebbi hazai és külföldi szakkönyveket lapozgatva többnyire azt tapasztalhatjuk, hogy a jól ismert és csaknem egyetemes hatásúnak nevezhető bordói lé 1 százalékos töménységű permetlevét ajánlották virágzás idejére, azt akár kétszer-háromszor is megismételve. Az ily módon megvédett fák a kezeletlenekhez képest akár tízszer-hússzor többet teremtek.
A védekezési kísérletek történetét áttekintve érdekes magyar vonatkozású esemény volt Berend Istvánnak, a Budapesti Növényvédelmi Kutatóintézet volt munkatársának a megfigyelése: az erősen fertőzött gyümölcsösben gyakran akadtak olyan fák és facsoportok, amelyeken fertőzés vagy egyáltalán nem, vagy csak alig mutatkozott. Az ilyen facsoportokba tartozó egyedek száma változó, és a facsoport körül kevésbé fertőzött, majd egyre erősebben fertőzött fák sorakoztak. A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a nem vagy az alig fertőzött fák virágaiban, a bibén is egy vad élesztőgomba (Candida sp.) tenyészett, s ennek fungisztatikus (gombagátló) hatása van a monília gombára.
E vad gomba tenyésztése és védekezésre való felhasználása azonban nem járt kielégítő eredménnyel. Ugyanakkor a próbálkozás bátorítást adott a biológiai védekezési lehetőségek kutatóinak. Dr. Vörös József - a későbbi nagynevű mikológus és növénypatológus - fiatal kutatóként 1955 és 1959 között a budapesti Növényvédelmi Kutató Intézetben a növényi betegségek ellen alkalmazható antibiotikumok kutatásával foglalkozott. Vizsgálatai egyebek között kimutatták, hogy egy közönséges gombának, a Trichothecium roseum trichothecin nevűnek az antibiotikuma gátolja a monília gomba fejlődését. A többéves kutatómunka nemzetközileg is figyelemre méltó eredménnyel zárult. Magyar szabadalom született, s ennek alapján a Phylaxia Oltóanyagtermelő Vállalat forgalomba hozta a meggy moníliás betegsége ellen különösen hatékony készítményét, az antibiotikum Tricint. E készítményt 50 milligram/liter adagban, egy alkalommal teljes virágzásban kipermetezve a moníliás fertőzés 70–95 százalékos csökkenését érték el. Éveken át alkalmazták e hatékony, ugyanakkor a méhekre, a beporzó rovarokra ártalmatlan készítményt.
Később azonban megjelentek a szintetikus úton gyártott gombaölő szerek, és a Tricint kiszorították a növényvédelemből. Ma a moníliás betegség ellen hatékony gombaölő szerek egész serege kapható. A régebbi szerek között említhetők a kaptán, a benomyl és a methyl-tiophanát hatóanyagú készítmények, míg az újabbak hatóanyaga például az iprodion és a procimidon.
Mit tehetünk?
Hatékony növényvédő szer tehát bőven akad a meggytermesztőknek. A meggyfák védelme azonban már a telepítéskor kezdődik. Kerülni kell az olyan mély fekvésű területeket, ahol a köd gyakran megül! A gyümölcsösben a fertőzésnek kedvez a párás mikroklímát biztosító sűrű telepítés, továbbá a besűrűsödött korona és az erős gyomosodás. Ezek szintén fontos szempontok a betegség ellen védekezni szándékozó kertész számára. Ha már erős fertőzés lépett föl, akkor az elhalt vesszőket és gyümölcsmúmiákat sürgősen el kell távolítani. Ennek elmulasztása - föltéve, hogy az egyéb feltételek is "kedvezően" alakulnak - a következő évben egy még súlyosabb járvány kialakulására vezet.
A súlyosan fertőzött fák koronája tápanyagokban gazdag talajon akár egy éven belül is regenerálódhat. Ellenben silány, tápanyagokban szegény talajon az erősen fertőzött fa csak lassan tér magához, s ha több év során ismételten erős fertőzés következik be, úgy az a fa teljes elhalására vezethet.
Az elmúlt, csapadékban szegény tíz-tizenöt évet követően a legutóbbi egy-két évben a meggy virágzásának idején kedvező feltételek adódtak ahhoz, hogy a moníliajárvány kialakuljon. A termesztők egy része és a kiskerttulajdonosok elszoktak attól, hogy a meggyfákat ilyen esetben virágzásban permetezzék, holott a betegséget és az ellene való védekezést jól ismerik. A siker tehát a gazda által idejében és szakszerűen végrehajtott védekezéstől függ.
Minthogy az elmúlt két évben igen gyakori volt a kudarc, e sorok szerzőjét szintén többen megkeresték - amikor a fák koronájában a vesszők elhalása már tömegessé vált - azzal, hogy: "No, most ajánljon valami igazán erős szert, ami rendbe teszi a fámat...!" Sajnos, ilyen esetekben már "elvitte a möggyet a köd".
Dr. Vajna László
(az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete)

Sorstársak
A kórokozó gombának a meggyen kívül több gazdanövényét is ismerjük. A Monilinia laxa megfertőzi a cseresznyét, a kajszit, az őszibarackot, a szilvát, a ringlót és a mandulát, tehát az éghajlatunkot megtermő csonthéjas gyümölcsök mindegyikét.
Vesszőelhalásra a kajszifákon, az utóbbi években figyeltek fel. A többi gazdanövényen a gomba gyümölcsrothadást okoz.

(ÉT)

Ajánló:

A virágfertőző monília megelőzése meggyfákon