Környezetünkért '99<br/>

"Nem vagyok fogyasztó típusú ember" Beszélgetés György Lajos környezetvédővel György Lajos gyógyszerkutató 1926-ban született Budapesten. 1983-ban pályakezdő biológusokkal megalakította az ELTE Természetvédelmi Klubját, és a zöldmozgalmak egyik karizmatikus személyisége lett. A mozgalmi munka mellett a zöldgondolkodás szellemi alapjait, bölcseleteit, a vallásokkal való kapcsolatait kutatja. 1999-ben a Környezetvédelmi Minisztérium Környezetünkért Díját kapta.

– Környezet- és természetvédelemmel nem hivatásszerűen foglalkozó ember kitüntetését talán sohasem kísérte olyan egyetértés, mint amikor György Lajos a Gaia Sajtószemle szerkesztéséért megkapta a Környezetünkért Díjat. Minek tulajdonítható ez a szinte közmegegyezésszerű elismerés?

– Még a környezetvédők egyetértéséről sem vagyok meggyőződve. Vitatkoztam is magammal, hogy kell-e, szabad-e elfogadnom a díjat. Az Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület (ELTE) egyik esti haditanácsán egy jó óra hosszat beszélgettünk erről. Végül úgy fogadtam el, hogy néhány perces köszönőbeszédemben elmondom, mivel foglalkozik a klubunk, és milyen nézeteket vallunk. Ezek meglehetősen "sötétzöld" nézetek. Fellépünk a katonai szerződések ellen, a világméretű gyarmatosítással szemben, a kultúra pusztítása ellen, az anyanyelvünk védelme érdekében, az olyan eljárások ellenében, mint a génpiszkálás. Tehát a díj átvételekor elég sötétzöld nézetekről beszéltem, és megköszöntem, hogy ezt a tevékenységet elismerték.

– Eredeti foglalkozása kutatóorvos. Hogyan jut el a sötétzöld nézetekhez egy kutató, aki élete nagy részében patkányokon kísérletezett? Mi indította arra, hogy kutatóorvosból környezetvédő legyen?

– Egy könyv: Aurelio Peccei Száz oldal a jövőért című írásának hatására határoztam el, hogy ezzel akarok foglalkozni.

– Miért hatott Önre olyan nagyon ez a könyv?

– Peccei leírta, milyen bajok vannak a világban, és azt is, hogy csak addig van az emberiségnek reménye, amíg van, aki felhívja a világ figyelmét a bajokra. Az ő tevékenységét úgy fordítottam le magamnak, hogy mozgalmat kell szervezni.

– 1981-ben mozgalmat szervezni leginkább a Hazafias Népfront vagy a KISZ kebelében lehetett. Hogyan talált társakat ehhez a merész vállalkozáshoz?

– Életem lényege a keresés. Ebben az esetben két dolgot kerestem: egyrészt az elméleti, a bölcseleti alapokat, mert Pecceinél ilyeneket nem találtam. Másrészt a társakat, azokat az embereket, akikre szintén hat ez a könyv. Lefordítottam a művet, és amolyan szamizdatként a fiatalok kezébe adtam. Peccei is azt mondta, hogy velük kell valamit kezdeni. Társakat a közvetlen környezetemben, a fiatal biológusok között találtam, velük alapítottuk meg a mai Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület elődjét, az ELTE Termáészetvédelmi Klubot. Egyesületet akartunk létrehozni, de akkor erről szó sem lehetett. Azt mondták, próbáljunk meg egy KISZ-klubot alapítani. Ez működött is, bár voltak kemény vitáink és veszekedéseink a kicsinyes, piszkálódó KISZ-titkárokkal.

– Milyen út vezetett az ELTE KISZ-klubtól az Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesületig?

– A kulcsszó megint a keresés. Elkezdtük keresni, ki van még rajtunk kívül. Először csak négyen-öten, aztán tízen-húszan voltunk, de kerestük a többieket szerte az országban. A biológiatanárokat, a Búvár levelezőit, az egyetemeken működő csoportokat, akik társaink lehetnek. Egy hálózatot vagy inkább hálót akartunk létrehozni, amely összefogja a hasonlóan gondolkodó embereket. Aki hozzánk jött, mert dolgozni akart, annak azt mondtuk, alakíts egy munkacsoportot, aztán gondolkodunk, hogyan lehet valami anyagi alapot szerezni hozzá. Sorra alakultak is a munkacsoportok. Száraz Péter Nagyharsányban észrevette, hogy pusztul Magyarország első védett területe (erről az Élet és Tudomány sokszor írt), és elkezdődött a szervezkedés. Aztán megalakult a Vidra munkacsoport, a Zöld utánpótlás, jóval később a Bankfigyelő csoport és a Génpiszka munkacsoport. Az első nagy sikerünk kétségkívül Szársomlyó volt, fontos csatát nyertünk ott. Mostanában a géntechnológiai, génmódosítási ügyek vannak előtérben. A Vidra Alapítvány vezetője most írja hatodik vagy hetedik könyvét. A bankfigyelők hihetetlenül sok adatot, anyagot szednek össze, cikkeiket, írásaikat gyakran idézik.
A KISZ, kikopott mögülünk, majd az egyetem támogatása is elmaradt, a név, a tevékenység egy kissé változott, de a klub az klub marad. 1983 óta működik, és azóta van bizonyos állandósága, pedig már csak ketten vagyunk az alapítók közül: az elnök, Móra Vera és jómagam. Vera már általános iskolás korában ott volt az első előadásainkon. És abból az időből megmaradt a jó szellemiség. Sokáig az alkotmányunkban is benne volt, hogy minden döntést együtt hozunk meg. Természetesnek véltük, hogy ha valamelyik munkacsoport-vezető pályázni akart, akkor azt nem a saját nevében teszi. Aki ezzel nem értett egyet, az elment tőlünk.

– A kitüntetést azonban nem az ELTE, hanem György Lajos kapta. Mennyire tartja sikeresnek önmagát környezetvédőként? Megérte-e a lassan két évtizede befektetett hatalmas energia?

- Ha a sikert az jelenti, hogy valamit cselekszem, és az közvetlen ok–okozati kapcsolatban azonnal visszahat, akkor ez kevéssé sikeres tevékenység. Néha el is keseredtem emiatt, de a káoszelmélet régi példamondata erőt adott: ha egy pillangó Pekingben megmozdítja a szárnyát, annak hatására két hónap múlva megváltozhat New York időjárása. Amit csináltam, az valahol nyomot hagyott és hagy ma is – ha nem is akkorát, mint a pillangó szárnycsapása.

- Beszéljünk kézzelfogható nyomokról!

– Útjára indítottam és szerkesztem a Gaia Sajtószemlét. Ez eredetileg valóban főleg sajtószemle volt, magyar, és egyre inkább külföldi lapokban megjelent környezetvédelemmel kapcsolatos írások fordítását, kivonatát közöltük vagy húsz különböző témakörben. Jelenleg vannak benne egyesületi beszámolók, társadalmi kérdések, levelek, viták, tanulmányok, irodalmi alkotások. A lehető legteljesebb tájékoztatásra törekszünk. Maga a lap mindössze nyolcvan sokszorosított példányban jelent meg, mégis széles körben terjedt. Az egyesület tevékeny tagjai és más egyesületek kapták, ezért amolyan "hálócsomózó" szerepe volt. Az idők során legalább ezren jutottak hozzá, ha nem ezerötszázan, de ez is szűk kör. A Sajtószemle két éve rajta van a világhálón, csaknem tíz éve hozzáférhető mágneslemezen, rengetegen kapják így is, és Tepliczky István barátomtól a megrendelőkhöz közvetlenül is eljuthat a számítógépes postával. A Sajtószemle munkatársa Nyvelt Erik – valamikor a klub vezetője volt –, ő teszi rá hihetetlen műgonddal a világhálóra. Sikerélmény, ha Kanadából, Angliából vagy Magyarország valamelyik csücskéből kapok leveleket, hogy olvasták a szemlét, és kérik, küldjek nekik ilyen vagy olyan adatot. Elég jók a visszajelzések.

– A klub működése pénzbe kerül. Kell helyiség, ahol össze lehet jönni, és a kiadványok, maga a Sajtószemle is pénzbe kerül. Honnan van rá fedezet?

– Általában állami pénzekre pályázunk, tehát gyakorlatilag tiszta pénzekre, valamint különböző alapítványok támogatására. Az utóbbiak forrásait nem minden esetben ismerjük. A fővárosi önkormányzat pályázatain is rendszeresen kaptunk kisebb összegeket, s a parlamenti pályázat és a volt környezetvédelmi minisztériumi pályázatok pénzeiből élünk. Van egy régi szabályunk: nem kérünk és nem fogadunk el pénzt nemzetek feletti cégektől, vállalatoktól, az olajipartól, a vegyipartól, a hadianyaggyáraktól stb.

- Sokan vágynak arra a luxusra, hogy megengedhessék maguknak: ellenszolgáltatás nélkül ilyen munkát végezzenek.

– Könnyű a helyzetem, hiszen amikor ezt elkezdtem, tudományos osztályvezető voltam. Aztán nyugdíjba mentem, s kijövök belőle, sőt, nem élek rosszul, mert a gazdagság és a szegénység nem a pénz, hanem a vágyak mennyiségén múlik, mint ezt már Platón is kifejtette. Nem vagyok fogyasztó típusú ember, nem állnak halomban a cipők és a ruhák a szekrényemben, nincs kocsim, videóm és egyéb, mások szerint nélkülözhetetlen tárgyaim.

– Amióta a környezetvédő mozgalomban forgolódik, mindig fiatalokkal volt körülvéve. Mi lehet az oka annak, hogy az egyetemi hallgatók sokadik nemzedéke hiteles személyként fogadja el?

– Azt hiszem, a hitelem egy kicsit a tudományból származik. Az állításaimnak, mindennek, amit leírok vagy lefordítok, megvannak a forrásai. Nem szoktam alap nélkül mindenfélét beszélni. Ha valaki kételkedik egyik-másik állításomban, rendszerint kap tőlem több cikket, amelyekre alapoztam. Én magam is szívesen fordulok a fiatalok felé, jobban örülök, ha őket taníthatom, az én korosztályomba tartozókkal nem sokat tudok kezdeni. Van ebben némi nagyképűség, hiszen miért tételezem fel, hogy én képes vagyok változni, más ellenben nem?

– A klub működésének kezdetén főképp konkrét környezeti problémákra keresett megoldást. Aztán ahogy múlt az idő, mintha "elemelkedett volna" ettől a matériától. Nem így van?

– Ha így látszik, az félreértés. A Vidra munkacsoport a vidrák megmentésével foglalkozik. A Bankfigyelők munkája elméletibb, de gyakorlati kérdésekkel, például az M0-s építésével is foglalkoznak. Viszont annak idején Pecceinél semmilyen iránymutatást nem találtam a környezetvédelem filozófiája felé. A filozófusokat, akikkel egy jövőkutató csoportban együtt dolgoztam, hiába kérdeztem, hol vannak ennek a bölcseleti alapjai. Azt mondták, nincsenek. Tévedtek. Egy barátom, Karas Laci akkoriban járt Norvégiában, és az ökológia elméletéről hozott vagy másfél kilónyi anyagot. Rengeteget köszönhetek neki. Több filozófus: Naess, Skolimovski vagy a Gaia-elmélet megalkotója, James Lovelock is foglalkozik ezekkel a kérdésekel. Némelyikükről írtam az Élet és Tudományban, de nem írhattam például a különböző vallások ökológiai üzenetéről. Mint már mondtam, fő dolgomnak a keresést tartom. A dolgok végső okainak keresése, a rend keresése és – bár a természettudományokkal foglalkozók nem szeretik ezt a szót – Isten keresése, a rend, a kozmosz (ez a görög szó maga is azt jelenti: rend) rendjének keresése, meglátása. A kapcsolatok és kölcsönhatások fontosságát minden ökofilozófus elfogadja, sőt a rendszerelmélet legjelesebb képviselői is: Bertalanffy, Prigogine, Fritjof Capra. Ugyan ezt állítja a katolikus Teilhard de Chardin, méghozzá majdnem úgy, mint a buddhista filozófia, amelytől egyébként élesen elhatárolja magát.

– A környezetvédők némelyike meglehetősen zavaros ideológiai, filozófiai alapon áll. Összezagyválódik az ezotéria, a new age és más ideológiák. Nagy szükség volna alaposabb filozófiai háttérre.

– Humánökológiai előadásaimon szoktam arról beszélni, hogy a mozgalomnak olyan egységes bölcseleti szemléletre van szüksége, amelyet többé-kevésbé minden csoport elfogadhatónak tart. Tanítom az elveket, de ezek alapján mindenki maga alkossa meg a saját rendszerét. Ilyen alapvető dolog például az erőszakmentesség, a lelkiismereti kérdések, a természeti rend, amelyet el kell fogadni. Az mindegy, hogy ez a kozmosz rendje, önmagától létező rend, vagy Isten teremtette.

– A kezdetekben a környezetvédő mozgalmakat nagyon is konkrét problémák hívták életre. A környezetünk közben gyorsuló ütemben romlik. Összeegyeztethető-e a mindennapi harc és a filozófiai alapozás?

– Egy dologban kell egységesnek lenni: fel kell tárni a gondok valódi okait! Noam Chomskytól szoktam idézni: "Az a zöldmozgalom, amely nem a lényeg ellen támad, a természet ellensége." Chomsky szerint a nemzetek feletti vállalatok uralma minden bajnak az oka. Ugyanazt mondja, amit David Korten is kifejt A tőkés társadalmak világuralma című könyvében, és amit egy sereg neves külföldi közgazdász is mond. Magyarországon is komoly közgazdasági iskola alakul ki, amely a monetarista felfogástól eltávolodva a harmadik utat képviseli. Hogy csak néhány nevet említsek: Csath Magdolna, Síklaky István, Kindler József, Dienes Erzsébet és az Altern csoport.

– Miközben a "valódi okokat" keressük, továbbra is szennyezik vizeinket, levegőnket, építik az utakat...

– Teszünk ellene. Több nagyobb és sok kisebb csoport tevékenykedik a természeti környezet megőrzéséért, a hulladéktermelés, a szennyezések, a reklámok, a fogyasztási őrület, a hatványozott növekedés eszméje ellen. Mindezek okainak keresése vezet el ahhoz a bizonyos harmadik úthoz. A közvetlen cél a minél nagyobb függetlenség, önállóság, "A kicsi a szép" elve alapján a tájegységek gazdaságának, kultúrájának megóvása, a helyi gazdasági, termelési módszerek, hagyományok ápolása, minél nagyobb függetlenedés a világpiactól. A helyben megtermelt termékeket helyben kell felhasználni, nem kell a világ másik sarkából szállítgatni. Legyen helyi vágóhíd, pékség, sörgyár, stb. A számítógépet, persze, ezután sem fogják Alsó-Dabason előállítani, de minél kevesebb a szállítás, annál nagyobb a függetlenség. A pénzt a lehető legnagyobb mértékben helyben kell forgatni. Szóval minél kevésbé akarunk kapcsolatba kerülni az úgynevezett világgazdasággal, annál jobb nekünk. Az egyik teendőnk, hogy szórjuk a homokszemeket a világot gyarmatosító, a multinacionális cégekre alapozott gazdasági rendszer gépezetébe. Minden eddig létezett birodalom összeomlott egyszer, de ha összeomlik is, a falu tovább él. Jelenleg a pénzhatalomé a legnagyobb birodalom. Előbb-utóbb ez is összeomlik, és minél később, annál súlyosabb lesz a következménye. Tehát minél hamarabb sikerül megingatni, annál jobb. Ahol megvalósul a helyi gazdálkodás, az önállóság, ott könnyebben túléli a falu a birodalom összeomlását. Az ökofalu. Lehet, hogy a zsoldosok felgyújtják a házakat, de azokat újra fel lehet építeni, a földek ott vannak, újra kizöldülnek, és a falu éli tovább a maga megszokott életét. Erre szokták manapság azt mondani: maradi. Nem maradi: örök.

– Most, hogy Európa és a pénzhatalom felé igyekszünk, ez valóban nem túl divatos nézet. Nem önellentmondás, hogy a zöldek élvezik azokat a javakat, amelyek ellen harcolnak: például a világhálón tartják a kapcsolatot. Esetleg éppen ahelyett, hogy "a falu" életével törődnének.

– Sok mindenre nem vagyunk hajlandók. Például nem hirdetjük magunkat óriásplakátokon, de ha a pénzhatalomnak olyan hatékony eszköz van a kezében, mint a világháló, ostobaság lenne, ha nem élnénk vele. Az ökofalu lakói is készítenek számítógépes programokat, tehát nem teljes szellemi elzártságban élnek. Minket is érdekel, mi van a világban, mitől halnak meg az iraki gyerekek, hogyan szenvednek a tibetiek a kínai hatalomtól vagy mikor tanulhatnak magyar osztályokban a moldvai csángó gyerekek. Kevésbé az, milyen autók jönnek le a nagy olasz vagy amerikai autógyárak futószalagjairól.
A társadalom önszerveződése terén valóban előbbre kellene lépnünk. Ez nagyon lassan megy, pedig a faluban, az egyszerű körülmények között élő emberek között is meg kell valósulnia. Vannak rá példák, sajnos, nem elsősorban Magyarországon. Például Bangladesben létrejöttek olyan hálózatok, amelyek a függetlenebb, önállóbb élet lehetőségét keresik. Ezzel foglalkozik Elena Norberg-Hodge.

- Milyen tervei vannak a közeljövőre?

– Azt csinálom, amit eddig. Jelenleg a Szociológiai Intézetben adok elő a mozgalom bölcseleti alapjairól. És művelem a kertemet.

– Köszönöm a beszélgetést!

Barabás Zoltán

Ajánló: