Életfa Fesztivál - természetgyógyászat, egészségvédelem<br/>

Vágólapra másolva!
Életfa Fesztivál címmel természetgyógyászati találkozót rendez az Életfa Egészségvédő Központ szeptember 18-án és 19-én Budapesten.
Vágólapra másolva!

Kövesdi Natália, az intézmény ügyvezetője elmondta, hogy a rendezvény helyszínén, a X. kerületi Törekvés Művelődési Központban egyebek között a hagyományos gyógymódokról, az egészséges táplálkozásról, a természetes látásjavításról, a bioenergetikáról is hallhatnak előadásokat az érdeklődők.
Megemlítette, hogy bemutatják a Sugárbiológiai Intézet által minősített úgynevezett mobilpajzsot is, amely elnyeli a fej helyett a mobiltelefon sugárzását.
A találkozón termékbemutatókkal és konzultációkkal is várják az érdeklődőket.

(MTI)

Ajánló: