A kelet-európai járvány szintén borzalmas lesz...<br/>

Vágólapra másolva!
Magyarország környezetében egy észveszejtő AIDS-járvány körvonalai bontakoznak ki. Dr. Bánhegyi Dénes, a fővárosi Szent László Kórház 5. fertőző belosztályának vezetője az [origo]-nak elmondta, hogy a legnagyobb veszélyt az intravénás drogozás és a prostitúció jelenti.
Vágólapra másolva!

[origo]: A 80-as évek közepe óta igen szigorú biztonsági előírások szabályozzák a vérkészítmények előállítását és felhasználását. Biztosra vehetjük-e, hogy vérátömlesztéssel nem fertőződhetünk meg HIV-vírussal?

B. D.: Minden levett vérmintánál azonnal elvégzik a tesztet HIV-re is. Annak a valószínűsége, hogy valaki abban a kéthetes időszakban adjon vért, amikor már megfertőződött, de a teszt még nem mutatja ki a vérében a vírust, kb. egy az ötmillióhoz. Ilyen eset 1986 óta, amikor bevezették a teljes körű vérvizsgálatot, nem történt. Évente átlagosan 400 ezer véradás van Magyarországon, s ebben általában egyetlen HIV-pozitív akad, vagy egy sem. Az ön által felvetett veszély valószínűsége tehát nagyon alacsony, gyakorlatilag nem kell ettől félni. A vérkészítmények még biztonságosabbak. Itt ipari gyártás folyik. Egy-egy kisebb gyár 40-50 ezer személy plazmájából indul ki évente. Mindegyiket tesztelik, majd az elkészült termék egy vírusinaktiváláson megy keresztül, ami általában hőkezelést jelent. Ezért ha esetleg a teszt után is lenne vírus egy készítményben, az is elpusztul.

[origo]: Mi jellemző a vírus jelenlegi terjedésére? Várható-e a járvány fellendülése térségünkben a közeljövőben?

B. D.: A legnagyobb veszélyt az intravénás drogozás jelenti. Régiónkban egy észveszejtő járvány körvonalai bontakoznak ki, amely főleg ennek köszönhető. Szexuális úton való terjedéssel ugyanis ilyen gyors felfutás nem képzelhető el. Egyértelműen arról van szó, hogy közösen használt fecskendőktől fertőződnek meg az emberek. Bár Magyarországon egyelőre nem regisztráltunk ilyen jellegű fertőzést, valószínű, hogy már léteznek, csak még nem tudunk róluk. Bizonyos azonban, hogy hónapokon belül meg fog jelenni az első eset Magyarországon is. A környező országokban már mindenhol megjelentek az intravénás droghasználat miatt megfertőzöttek. Nagyon nagy kérdés, hogy milyen mértékben kerül be Ukrajnából, Oroszországból a HIV-fertőzés. Részben a drogdílerek révén, akik nagyon gyakran maguk is fogyasztók, részben a prostituáltakon keresztül. A prostituáltakat a futtatóik gyakran rászoktatják a kábítószerre, hogy jobban kötődjenek hozzájuk, illetve hogy jobban irányíthatók legyenek. Az intravénás drogozás meg fogja változtatni a hagyományos fertőzési képet, ugyanis itt a férfi-nő arány közel azonos. Ha Magyarországon növekedésnek indul a fertőzött nők száma, emelkedni fog a fertőzött gyerekek száma is. Ezt a tendenciát erősítheti, ha a prostituáltak között is nő a HIV-pozitívak aránya. Az, hogy ezekre a veszélyekre mennyire tudjuk felhívni a figyelmet, illetve hogy az intravénás drogozás és a prostitúció problémáját a társadalom, az egészségügy, az egészségpolitika hogyan tudja kezelni, alapvető kérdés.

[origo]: Van-e valamilyen statisztika arról, hogy a prostituáltak körében mennyire gyakori a HIV-fertőzés, illetve mennyivel nagyobb ennek kockázata?

B. D.: Nagyon nehéz egy olyan populációt vizsgálni, amelyről nincsenek hivatalosan adatok. A legnagyobb probléma az, hogy a prostituáltak számát még megbecsülni sem tudjuk.

[origo]: A cikkben LINK részletesen ismertetett "koktél" világszínvonalú kezelési eljárásnak tekinthető?

B. D.: Magyarországon jelenleg öt klinikai vizsgálat van folyamatban, és további négy áll tervezés alatt. Ezeket a vizsgálatokat nemzetközi színvonalon végezzük, s a világ számos más AIDS-centrumával együttműködünk. Nyilvánvaló, hogy ezek a vizsgálatok azért kerültek Budapestre is, mert megfelelünk a megkívánt színvonalnak. Ugyanazokat a vizsgálatokat végezzük, ugyanazokat a gyógyszereket adjuk, mint például az USA-ban, Amszterdamban, Párizsban. Azt nem tudjuk megmondani, hogy ezek a gyógyszerek mennyi idővel hosszabbítják meg a betegek életét, mivel nálunk öt éve, a világon pedig hét éve használják. A hosszú távú mellékhatásokról tehát még nem tudunk nyilatkozni.

[origo]: Mikorra várható a "tökéletes" AIDS elleni gyógyszer, illetve mikor jelenhet meg a védőoltás?

B. D.: A kezelésekkel mára eljutottunk addig, hogy ezek hatására gyakorlatilag nincs vírusszaporulat a vérben. A maradékkal egy egészséges immunrendszer könnyedén elbánna. A probléma az, hogy a fertőzés kezdetekor az immunrendszer egyik nagyon fontos része, amely az elején képes volt felvenni a vírussal a harcot, szinte teljesen megsemmisül. Így aztán nem lehet abbahagyni a gyógyszerek szedését, ellenkező esetben megint elszaporodna a vírus. Az igazi megoldás az lenne, hogy először lenyomjuk a vírusszámot, majd időt adunk az immunrendszernek a felépülésre. Ezt követően a betegből kivett sejteken olyan változtatásokat kellene végrehajtani, amelyek segítségével hatékonyan képesek a további küzdelemre, s az így "beélesített" sejteket kellene visszajuttatni a páciens szervezetébe. Ezek az "idomított vadászkutyák" megtalálnák azokat a fertőzött sejteket, amelyekben az addig esetleg lappangó vírus újra szaporodni kezd. Ha ezt a módszert sikerülne megvalósítani, akkor egy idő után el lehetne hagyni a gyógyszeres kezelést. Jelenleg intenzíven folynak ilyen jellegű kutatások és kísérletek, de 1-2 éven belül nem várható eredmény. A védőoltás még ennél is bonyolultabb kérdés. Eddig már rengeteg próbálkozás történt, az állatokon vagy embereken kipróbált vakcinák száma harminc körül van. Ha minden a legjobban alakul, akkor sem várható öt éven belül egy védőoltás kifejlesztése.

[origo]: Milyen mellékhatásai vannak a HIV ellen alkalmazott gyógyszereknek?

B. D.: Mint említettem, a jelenlegi legnagyobb probléma az, hogy a kezdeti gyors javulás után is folyamatosan kell szedni a gyógyszert, ellenkező esetben sokkal rosszabb állapotba kerülhet a beteg. A gyógyszerek igen drágák, és nagyon súlyos mellékhatásaik vannak, amelyeket részben még nem is ismerünk. Lehet, hogy ezeket a betegeket öt év múlva súlyos keringési zavarokkal fogjuk kezelni. A betegnek ráadásul teljesen át kell alakítania az életmódját, mivel a gyógyszerek szedése teljes pontosságot követel meg.

[origo]: A HIV-vírus a vér és a testváladékok útján terjed. Megváltozhat-e a vírus valamelyik variánsa úgy, hogy cseppfertőzéssel is terjedjen?

B. D.: Egyértelműen nem! A nyálkahártyákat alkotó sejtek felszínén ugyanis nincs olyan kötőhely, amihez a vírus hozzá tudna kapcsolódni. Maga a vírus viszont egyre zűrzavarosabbá válik. Egyrészt örökítőanyagának mutációi miatt gyakorlatilag minden fertőzött emberben egy sajátos típusa alakul ki. Másrészt, ha egy beteg több variánssal is megfertőződik, akkor ezek kölcsönhatásából egy újabb változat jöhet létre. Nem tudni, hogy ennek a nagy variálódásnak mi lesz a vége. Az új változatok megjelenése mindenesetre nagyon megnehezíti a gyógyszeres kezelést, mivel mindig felbukkannak új, rezisztens formák.

[origo]: Evolúciós értelemben egy vírus akkor számít sikeresnek, ha nem öli meg a gazdaszervezetet. Gazdaszervezet hiányában ugyanis maga a vírus sem mutat életjelenségeket, s nem tud szaporodni. Ilyen szempontból sikeres vagy sikertelen vírusnak számít a HIV?

B. D.: A vírus abszolút sikeresnek mondható, hiszen csak akkor kerül "vakvágányra", ha gyereket fertőz meg - ebben az esetben az áldozat halálával maga is elpusztul. Ha viszont szexuálisan aktív korban kapja meg valaki, akkor nagy eséllyel továbbadja, mielőtt tudomást szerezne a fertőzésről, illetve mielőtt megbetegedne. Az érdekes az, hogy olyan "klassz" vírusokat gondolnánk sikeresnek, mint például az ebola. Mégis, e rettegett, cseppfertőzéssel terjedő vírus egyszerűen nem tud kijönni az őserdőből! Mivel nagyon magas a halálozási aránya, gyakorlatilag nem tud elterjedni. A HIV viszont létrehozott egy olyan világjárványt, amelybe Afrika máris belerokkant. A hetvenes évekhez képest 10-15 évnyi átlagéletkor-rövidülés jellemző, vagyis a fekete kontinens egyes országai a század eleji állapotokhoz tértek vissza. A kelet-európai járvány szintén borzalmas lesz, ugyanis az AIDS-szel együtt fog pusztítani a TBC. A HIV-pozitív TBC-re az jellemző, hogy nagyságrendekkel több baktérium van a betegben. Ezáltal a fertőzőképesség ideje is jelentősen kitolódik. Elképesztő viszonyok vannak kialakulóban, és ez még csak a kezdet! A tb szempontjából sem mindegy, hogyan alakul nálunk a fertőzés. Addig, amíg 250 beteget kezelünk, az egész költséget téríti az állam. Viszont belegondolni sem merek abba, hogy mi történik, ha 2500 vagy 25 000 beteget kellene kezelnünk. Ekkor várhatóan már nem lenne teljes a finanszírozás, így bekövetkezne az, hogy a gazdagok meg tudnák venni a gyógyszert, a szegények viszont nem. Ezért is kell mindent megtennünk a megelőzés érdekében. Az elmúlt 15 év megtanított minket arra, hogy megfelelő prevencióval tűrhető szinten lehet tartani a fertőzést.

Ajánló:

1998 júniusában Genfben rendezték meg a tizenkettedik AIDS-világkongresszust. Beszélgetés dr. Bánhegyi Dénes főorvossal. AIDS linkgyűjtenény. A biztonságos szex. Egyetlen perc alatt 11 ember fertőződik meg a HIV-vel.