A nagy Homo-bumm<br/>

Kétmillió évvel ezelőtt, valahol Afrikában egy kis csoport elkülönült a többi Australopithecustól. Ez a populációbeszűkülés vezetett számos hirtelen bekövetkező, egymással összefüggésben lévő változáshoz (testméret, agyméret, a csontváz arányai, viselkedésmód), amelyek elindították fajunk ugrásszerű evolúcióját.

Erre a következtetésre jutottak a michigani egyetem kutatói, akik számos genetikai, őslénytani és régészeti bizonyítékot gyűjtöttek össze, hogy megfejtsék az emberi evolúció kezdetének legvalószínűbb forgatókönyvét. Ez volt az első olyan projekt, amelynek során ilyen széles körű, egymástól távol álló adatokat használtak fel. Ezeknek az adatoknak mindegyike egy-egy darabot képvisel abban a kirakójátékban, ami az ember kialakulását mutatja be.
A kutatók a hibahatárok becslésével minden egyes adattípusnál képesek voltak leszűkíteni az eredmények közös, átfedő területeit. Mindezek alapján egy olyan magyarázatot kínálnak, ami megdönt néhány újabb elméletet, és helyette a Homo sapiens eredetére vonatkozó modern elméletek egyik legrégibb verzióját támogatja. Valamennyi elmélet afrikai eredettel számol, mely szerint az emberek először Afrikában fejlődtek ki körülbelül 2 millió évvel ezelőtt, és onnan terjeszkedtek tovább a többi kontinensre.

Az anatómiai bizonyítékokat vizsgálva a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy "genetikai forradalom" történt abban a kis csoportban, amely elkülönült a többi Australopithecustól. A legkorábbi Homo sapiens-maradványok jelentősen különböznek az Australopithecusoktól, mind a méretet, mind az anatómiai részleteket illetően. Olyan mértékben térnek el egymástól, hogy ezek nem folyamatos, hanem hirtelen változásokat jeleznek.

A másik bizonyíték a régészeti adatokból származik, ami miatt a kutatók azt gyanítják, hogy a populáció beszűkülése (ún. palacknyak-hatás) gyors genetikai újjászerveződéshez vezetett, ami elindította az emberi evolúció folyamatát. Egy sor viselkedésbeli változás új alkalmazkodási mintákra utal a vadászatban, a csoportos viselkedésben és a táplálkozásban. A testméret kulcsfontosságú ezekben a változásokban, a mozgásbeli változások és a növekvő táplálékigény miatt. Ezek a viselkedésbeli változások sokkal erőteljesebbek és hirtelenebbek, mint bármilyen korábban ismert változás a hominidáknál (emberféléknél).

A kutatók szerint a rendelkezésre álló genetikai adatok nem cáfolják meg az ugrásszerű (exponenciális) populációnövekedés modelljét a beszűkülés után, ami körülbelül 2 millió évvel ezelőtt következett be. Ezután erőteljes szétterjedés tapasztalható a pleisztocén kor során, amikor jég borította Észak-Amerika és Európa nagy részét. Az új adatok azonban cáfolják egy újabb populációméret-csökkenés bekövetkezését a későbbiekben. A további fejlődés számos részlete a jégkorszak idején homályos maradt, de az antropológiai és genetikai adatok egyaránt azt jelzik, hogy a későbbiekben az emberi faj populációmérete nem csökkent még egyszer jelentősen. Ez cáfolja a Homo sapiens eredetének "Éva-elméletét", mely szerint a modern emberi populációk a nagyon közeli múltban emelkedtek ki egy új afrikai fajként, ami aztán leváltotta az összes többi embert, így például a Neander-völgyieket is.

Dulai Alfréd

Ajánló:

A hivatalos sajtóanyag a Michigan Egyetem honlapjáról. Az Australopithecusoktól Cro-Magnonig

Korábban:

Rövid összefoglaló az ember evolúciójáról. Első ízben tártak fel egy teljes Australopithecus kart és kezet.