Nagy-Britannia - vélemények a GMO-termékekről<br/>

Vágólapra másolva!
Termelők, környezetvédő szervezetek, fogyasztók nyilatkoznak a genetikailag módosított élelmiszerek fogyasztásáról.
Vágólapra másolva!

Két GMO-termelő és a Greenpeace véleménye

A svájci Novartis igazgatója szerint a gabonaiparban megindult a különválás. Jelenleg egy iránymutatásra volt szükség, és ez a megállapodás biztosítja ezt. Az amerikai Pioneer Hi-Bred International Inc. igazgatója is úgy véli, hogy ezek az előírások betarthatóknak tűnnek. A Greenpeace történelmi lépésnek nevezte a megállapodás létrejöttét a környezet és a fogyasztók érdekében.

Angliában nincs lehetőség a GMO-tartalom kimutatására

Január 31-én, két nappal a konferencia után az angol médiában megjelent egy jelentés arról, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre olyan módszer, amellyel kimutatható lenne egy élelmiszer GMO-tartalma. A jelentést dr. Richard Worswick, az angol kormány kémiai laboratóriumának vezetője készítette. A laboratórium tudományos tanácsadással foglalkozik a kormány és mások megkeresésére.

A módosított DNS a feldolgozás során általában annyira roncsolódik, hogy nincs olyan módszer, amivel kimutatható lenne. Minél nagyobb a feldolgozás mértéke, annál kevésbé van esély. A legtöbb, ami elemzéssel megállapítható, hogy egy adott termékben egy bizonyos mennyiségnél biztosan kevesebb a GMO-tartalom. Mindez megkérdőjelezi a megbízhatóságát annak az előírásnak, amely szerint a GMO-termékeken fel kell majd tüntetni a GMO-tartalom jelenlétét.

A jelentés megállapítja, hogy a GMO-termékek körül kialakult vita azt mutatja, hogy a fogyasztók tudományosan tájékozottak, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a tudományos újítások megismertetése a társadalom széles rétegeivel nem vezet-e a bizalmatlanság növekedéséhez.

Szupermarketek

A legnagyobb élelmiszeráruház-láncok - amelyek igen nagy százalékban saját maguk is készítenek, illetve csomagolnak termékeket - közül kettő, a Waitrose és a Sainsbury's a következő politikát követi a GMO-termékekkel kapcsolatosan.
Az erős vásárlói nyomásnak engedve nem árusítanak olyan élelmiszert, amely GMO-összetevőket tartalmaz. Ennek a döntésnek a következményeképpen több mint tízezerféle termék forgalmazásáról mondtak le. A szója- és a kukoricatartalmú termékek esetében az alapanyagot helyettesítették mással, vagy garantáltan nem GMO-tartalmú szóját és kukoricát alkalmaztak. Folyamatosan ellenőrzik, hogy beszállítóik milyen nyersanyagot és feldolgozási módot alkalmaznak.
A háziállatoknak kínált táplálékokban is törekszenek a GMO-mentességre.
A teljesen GMO-mentes táplálkozáshoz az "organic", azaz a biogazdálkodással előállított termékeket javasolják. Mindenféle ilyen módon készített ennivaló kapható, a húsfélék és a tejtermékek pedig olyan állatokból készülnek, amelyek nem kaptak GMO-tartalmú táplálékot.

A vásárlók

Helen 40 év körüli vezető állásban dolgozó családanya. Ha vásárolni megy, nagyon megnézi, hogy milyen ennivalókat vesz meg. Tudja, hogy a Waitrose és a Sainsbury's nem árul GMO-tartalmú termékeket, de ezekben az üzletekben is leginkább az ún. "organic", azaz biogazdálkodással előállított árukat keresi. Szerencsésnek tartja magát: mivel ő is és férje is dolgozik, ezért megengedhetik maguknak a nagyon drága biotermékek megvásárlását.

Ha csak a nagyüzemi gazdaságokban, kemikáliákkal kezelt táplálékok és a GMO-táplálékok közül lehetne választani, akkor ő az utóbbit választaná, mert meggyőződése, hogy az ember egészségére ezek a termékek nem ártalmasak. Ugyanakkor elvileg nem ért egyet a GMO-termékek forgalmazásával, mert úgy látja, hogy az ezzel foglalkozó óriásvállalatok kizárólagos célja a piac uralása. Ezek a cégek előírják a gazdáknak, hogy csak GMO-vetőmagot használhatnak és ők kénytelenek belemenni ebbe, különben tönkremennének. Nagyon jól emlékszik arra botrányra, amikor a Monsanto (a legnagyobb GMO-előállító vállalat az USA-ban) olyan vetőmag használatát írta elő, amelyből nevelt gabona nem volt tovább szaporítható, tehát a farmerek arra kényszerültek volna, hogy újra és újra megvásárolják a vetőmagot.

Bruce 40 év körüli családapa. Ő nem talál kivetnivalót a GMO-termékek árusításában, általában tetszenek neki a technikai újítások. Ismeri a GMO körüli vitát, és azt mondja, hogyha a genetikai módosítással elért nagyobb terméshozam következtében a harmadik világban csökkenteni lehet az éhezést, akkor ez csak jó!

Úgy képzeli, hogy a GMO-táplálékok valahogy sterilebbek, szerinte ezáltal az ember immunrendszere gyengülhet, mivel nincs mi ellen védekeznie. De kevésbé tartja fontosnak, hogy ártalmas-e az egészségre az ilyen ennivaló, ha az éhen halástól menthet meg embereket.

A bioélelmiszerekkel két problémája van. Egyrészt egy nagyságrenddel drágábbak ezek, mint a hagyományos módon előállítottak. Másrészt ő a szupermarketek kínálatán nőtt fel, hozzászokott a semlegesebb ízekhez, ezért az utóbbi időben megjelent bioennivalók karakteresebb ízei neki szokatlanok.

Pat 60 év körüli dolgozó nagymama. Úgy gondolja, hogy a GMO-táplálék nem lehet ártalmas az emberre. Nem igazán tud sokat a témáról, ezért idegenkedik tőle. Alapvetően az a véleménye, hogy nem jó, ha az ember túlságosan beleavatkozik a természet rendjébe, ezért például nagyon elítéli a klónozást. A Waitrose-ban vásárol ugyan - ahol nem árulnak GMO-termékeket -, de azt mondja, hogy annyi a hazugság az élelmiszeriparban, hogy benne kevés a bizalom. Nagy divat lett jelölni a hazai termékeket, s ez odáig fajult, hogy a külföldről élve behozott, de Angliában feldolgozott állatokból készült termékekre is rátették a cédulát, hogy angol termék.

Kard Eszter