Májdaganat - egyedülálló gyógymód Debrecenben<br/>

Vágólapra másolva!
Magyarországon és Kelet-Európában eddig nem alkalmazott májtumor-roncsolást végeztek pénteken a Debreceni Orvostudományi Egyetem radiológiai klinikáján.
Vágólapra másolva!

Dr. Péter Mózes egyetemi tanár, a klinika igazgatója - aki a beavatkozást végezte - elmondta: Magyarországon emelkedik a májdaganatos betegek száma, a megbetegedés évente ezer esetben diagnosztizálható. - A betegek 10 százalékát lehet műteni, ami a legeredményesebb kezelési módot jelenti - mondta a professzor. Hozzátette: a műtétet követő leghatékonyabb eljárás az úgynevezett helyi tumor-roncsolás, amit kémiai vagy fizikai úton végeznek.

A fizikai alapon működő kezelés legeredményesebb formája a rádiófrekvenciás tumor-roncsolás. Ezt alkalmazzák Debrecenben is. Olyan betegeknél lehet elvégezni, akiknek a májon kívül nincs más daganata, és a májban lévő tumorok száma nem több négynél, és a daganatos góc nem nagyobb négy centiméternél. Péter Mózes hangsúlyozta: a kezelés műtét és altatás nélkül, járóbeteg-rendelés keretében is elvégezhető.

Debrecenben elsőként egy amerikai berendezéssel alkalmazták ezt az eljárást. Eddig három betegnek távolították el rádiófrekvenciás roncsolással a májdaganatát. Dr. Péter Mózes véleménye szerint a májdaganatos betegek 10-15 százaléka kezelhető ezzel a módszerrel. A beavatkozás finanszírozásáról jelenleg tárgyalnak a társadalombiztosítással. A debreceni radiológiai centrum az ország valamennyi rászoruló betegét el tudná látni a kapacitásával - mondta dr. Péter Mózes.

(MTI)

Ajánló: