Kevesebb csavarral gyorsabban gyógyul<br/>

Újabban a rögzítőszerkezetekben takarékosabban bánnak a csavarokkal úgy, hogy terhelés alatt a rögzítőlemez kismértékben deformálódhat.

A csonttörések kezelésében az elmúlt években paradigmaváltás történt. A bonyolultabb, súlyosabb törések gyógyításának alapszabálya volt, hogy az anatómiai helyzet helyreállítása után a csontvégeket fémlemezekkel és csavarokkal egymáshoz nyomva a lehető legszilárdabban rögzíteni kell, és teljes nyugalomban tartva kell várni a gyógyulást, a csontvégek összeforrását.

Újabban a rögzítőszerkezetekben takarékosabban bánnak a csavarokkal úgy, hogy terhelés alatt a rögzítőlemez kismértékben deformálódhat. Megfigyelték ugyanis, hogy az ilyenkor létrejövő mikroelmozdulások elősegítik a gyógyuláshoz szükséges, a két csontvég között kialakuló csontszövet (kallusz) képződését.

Az elmondottakat mutatják két lábszártörés röntgenfelvételei: a baloldalin a törött csont (0) rögzítésére sokkal több csavart használtak, de a csontok még harminc hét után sem forrtak össze (30W), a jobboldali képen (ahol a bokaízület felső része is eltört) jól látható a dudor, amely mutatja, hogy 28 hét után a lábszárcsont bőséges kalluszképződéssel már összeforrt.

(Élet és Tudomány)