A szék nem elég<br/>

Vágólapra másolva!
A Cornell Egyetem szakértőinek nemrég elvégzett vizsgálatai szerint egy jól megtervezett szék önmagában nem elég ahhoz, hogy csökkentse az ínhüvelygyulladás kockázatát.
Vágólapra másolva!

Mint Alan Hedge, a formatervezés és környezeti elemzés professzora elmondta, méréseiket gépírókon végezték el, a gyártók ajánlásait mindenkor figyelembe véve és természetesen a székeket a résztvevők méretére beállítva. A szék mellett még egy állítható billentyűzet is segítette a vizsgált személyek munkáját.
A tapasztalatok szerint maguk a székek nem befolyásolják azt a kritikus szöget, ahogyan gépelés közben a csuklójukat tartják az emberek. A gyártók minden esetben a gépelés közbeni ideális testtartást elősegítendő tervezték a karfákat, így elég meglepő, hogy a most bemutatott tanulmány szerint a csukló helyzete szinte minden esetben jócskán eltért az ajánlott, úgynevezett semleges pozíciótól, amellyel csökkenthető az ínhüvelygyulladás kialakulásának veszélye.

Mivel az egyetem hallgatói gyakorlottak a gépelésben, közülük választottak ki huszonnégyet a vizsgálathoz. Írás közben egy háromdimenziós értékelésre alkalmas műszerrel rögzítették az elemzés alapjául szolgáló adatokat. A kiválasztott székek a piacon elérhetőek között a legmegfelelőbbek voltak, mind más-más jellegzetességgel. A szakértők eredményei mégis azt mutatják, hogy a látszólag nagyon különböző székek a csukló védelme szempontjából nem térnek el, vagyis annak a feladatnak, hogy helyes pozícióban tartsák a kart, egyik sem felel meg.

(Élet és Tudomány)

Ajánló:

Az eredeti sajtóanyag a Cornell Egyetem honlapján.

Korábban:

A számítógép monitorjának vagy a televízió képernyőjének huzamos nézése és a hosszas autóvezetés egyaránt olyan élethelyzet, amikor a kelleténél kevesebbet pislogunk. Ez a könnymennyiség csökkenésével jár.