1,8 millió éves fogpiszkálónyomok?<br/>

Vágólapra másolva!
Egy az Olduvai-hasadékvölgyből előkerült, 1,8 millió éves fogon olyan vájatokat fedeztek fel kutatók, amelyek a fogtisztítás első nyomai lehetnek.
Vágólapra másolva!



Peter Ungar, az Arkansasi Egyetem antropológusa az American Association of Physical Anthropology idei gyűlésén jelentette be, hogy majd 2 millió éves homo fogakon olyan párhuzamos, apró rovátkákat talált, amelyek szerinte a fog evés utáni megtisztításától származnak.



Ungar és kutatótársai akkor fedezték fel a rovátkákat, amikor a hominidák étrendjének változását vizsgálva fogleleteket elemeztek pásztázó elektronmiszkroszkóppal. Ungar szerint a fogtisztítás rögtön azután vált szükségessé, hogy a hominidák mindenevők lettek, és étrendjükbe a húst is felvették. Hangsúlyozta azonban, hogy a vizsgált fog homótól származik. (Ekkoriban már megjelent a Homo habilis és a Homo erectus is az australopithecusok mellett.)



A rovátkák méretéből, alakjából és irányából arra következtetnek, hogy akkor keletkeztek, amikor a homo a fogai közötti résből akart kipiszkálni valamit. Minthogy a piszkálás mély nyomot hagyott a fogzománcon, feltehető, hogy a fogpiszkáló valamilyen éles tárgy, talán csontdarab volt.

(Élet és Tudomány)

Ajánló:

Az eredeti cikk a Discovering Archaeology honlapján.

Korábban: