Rés a TBC kórokozójának páncélzatán<br/>

Az ismert mikróbák közül a tébécét okozó Mycobacterium tuberculosis az egyik leghalálosabb. Az utóbbi években világszerte újra terjedőben van ez a baktérium, az évente közzétett statisztikák szerint több ember haláláért felelős, mint az AIDS vagy a malária kórokozói. A WHO még 1993-ban globális tuberkulózis vészhelyzetet hirdetett meg - ezzel egyedülálló pozíciót vívott ki magának a betegség.

A gyógyszereknek ellenálló baktériumtörzsek gyors megjelenése különösen szükségessé teszi, hogy valamilyen módon megakadályozzuk a fertőzöttek számának növekedését. Vannak már olyan törzsek is, amelyek a betegség összes létező kezelésének ellenállnak. Egyetlen rezisztencia tízszeresére növeli a gyógykezelés költségeit, és ez bizony a fejlődő országokban nem kis teher. A helyzet komolyságát fokozza, hogy a HIV fertőzöttek már az AIDS kialakulása előtt nagyon fogékonyak a tébécére, így járulnak hozzá a fertőzések terjedéséhez. Ha sikerül molekuláris szinten felderíteni a fertőzés menetét, nagyobb eséllyel szállhatunk harcba e betegséggel. Ennek egyik eszközét a mutációs technikák jelentik.

A hagyományos mutagenezis fizikailag vagy kémiailag károsodott DNS-szakaszokat használ, de a M. tuberculosis esetében ezek nem jöhetnek szóba, mert ezek a módszerek egyetlen sejtből származó mutánsokat követelnek meg. A M. tubercolosis viaszos tokot képez, emiatt egyedi sejtekhez jutni nagyon nehéz, ráadásul egy sejtből származó telep kifejlődéséhez három hetet kellene várni. A Howard Hughes Orvosi Intézetben dolgozó William Jacobs (a képen) vezette kutatócsoport ezért transzpozonokat hívott segítségül. Ezek olyan DNS-szakaszok, amelyek könnyen és gyorsan beépülnek a baktérium kromoszómájába, így hozzák létre a mutációt. Minden egyes bejuttatott transzpozon olyan mutációt hordoz, amelyet könnyű azonosítani, azaz amolyan "aláírásként" szerepel. Innen a technika neve: aláírással jelölt mutagenezis (signature tagged mutagenesis).

A baktérium egyedileg jelölt mutáns törzseivel egereket fertőztek meg. Három héttel később kitenyésztették a tüdejükből a kórokozókat, és olyan törzseket kerestek, amelyek nem szaporodtak. Három törzsről hamarosan kiderült, hogy a tüdőben nem szaporodik, a májban és a lépben viszont igen. A sikertelen törzseket szemügyre véve kiderült, hogy minden esetben a tuberkulózis genomot érintette a mutáció. Ez a régió olyan géneket kódol, amelyek a baktérium sejtfalában lévő egyik lipid (PDIM) szintéziséért felelősek. "Amikor ezeket a törzseket agaron tenyésztettük, észrevettük, hogy a telepek alakja milyen furcsa lett. A tébécé bacilusok rendesen lapos telepeket alkotnak, ezek azonban úgy néztek ki, mint a párizsi Pompidou Központ: csőszerű képződmények tekeregtek a felszínükön" - mesélte Jacobs. A következő lépésben az is kiderült, hogy a három törzsből kettő egyáltalán nem szintetizálja a kérdéses lipidet. A harmadikban a molekula ugyan normális volt, de annak a sejtfalon kívülre történő transzportja nem valósulhatott meg egy másik gén hibája miatt. Ez a felfedezés bizonyítja, hogy a fertőzéshez a PDIM-re van szükség, de nem is akárhol, hanem a sejtfalon kívül. Az is nagyon izgalmassá teszi az eredményt, hogy a harmadik törzsben hibásan működő mutáns gén annak a géncsaládnak a tagja, amelybe tizenkét erősen homológ gén tartozik. A kutatók úgy vélik, hogy ezek mind a különböző lipidek szállításában működnek közre.

Azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a PDIM lipid teszi lehetővé, hogy a kórokozó legyőzze az immunrendszer járőröző sejtjeit, a nagy falósejteket, amelyek a tüdőben felbukkanó baktériumokat megsemmisítik. "Szeretnénk a lipidek funkcióját meghatározni, hogy a baktérium bajkeltését alaposabban megértsük. Kihívást jelent számunkra, hogy kiderítsük, védekező vagy támadó jellegű fegyvereke ezek a lipidek" - fejezte be beszámolóját a kutatást vezető orvos.

(Élet és Tudomány)

Ajánló:

Az eredeti sajtóanyag a Howard Hughes Orvosi Intézet honlapján.