AIDS, lélek, társadalom<br/>

Szinte alig van olyan HIV pozitív ember, aki ne találkozott volna a megvetés, a megbélyegzés, a kiközösítés, a megszégyenítés élményével vagy valamilyen durva AIDS-es viccel.

A nyolcvanas évek elején, amikor a HIV járvány kezdődött, igen kevés, a nagy nyilvánosság számára is ismert vizsgálat jelent meg a szexuális magatartásról. Volt néhány felvilágosító könyv, valamint az orvos válaszol rovat néhány képes magazinban. Ezek nagyon nagy érdeklődésre tartottak számot és általában roppant népszerűek voltak, annak ellenére, hogy magáról a szexuális magatartásról édeskeveset lehetett ezekből megtudni, hiszen elsősorban biológiai, orvosi kérdésként tárgyalták a szexualitást, ahol a fő problémát a nemi betegségek és a terhesség megelőzése jelentette. Az AIDS megjelenésével került reflektorfénybe a szexuális szokások, magatartások jelentősége, értékelődött fel az egészség és jelent meg a mélyen gyökerező archaikus félelem a járványoktól. Soha betegségnek még nem volt ekkora publicitása, mint az AIDS-nek, s ha megpróbáljuk a kezdeti idők szóhasználatát felidézni, gyakran találkozhattunk ilyen kifejezésekkel: "korunk pestise", "isten büntetése", "karanténba kellene zárni ezeket" vagy "úgy néznek rám, mint egy leprásra".

Az AIDS-szel szembeni attitűdöt alapvetően meghatározta a jellemzően szexuális terjedés, a gyógyíthatatlan mivolta és az, hogy a betegség fertőző. Ráadásul a szexualitás a betegség megjelenésekor egyet jelentett a homoszexualitással, majd a promiszkuitással, a prostitúcióval. Látszólag egy betegségről van szó, valójában azonban egy sokkal szélesebb körű társadalmi problémákat feszegető kérdés került a felszínre. A vírus megjelenése szinte sokkolóan hatott a XX. század végi társadalmakra, a tudományba, az orvoslásba vetett hit rendült meg azzal, hogy megjelent egy olyan vírus, amit mind a mai napig nem sikerült legyőzni. Az AIDS-szel szembeni attitűd kognitív és emocionális elemei mellett meglehetősen korán megjelentek azok az aktív reakciók, amelyek a járvány megfékezését szolgálták. Az első racionális válaszok a medicina keretei között indultak. A vírus azonosítását követően szédületes gyorsasággal lendültek fejlődésnek a laboratóriumi módszerek és a gyógyszerkutatás. Szinte azzal egy időben születtek meg a társadalmi válaszok is. Mind a mai napig a leghatékonyabb gyógyszernek a megelőzés bizonyult, pedig a megelőzésnek az egyének legintimebb szféráit kellett elérnie. A kockázati tényezők azonosításával létrejött a rizikócsökkentés modellje is, melynek a legfontosabb elemei a következők:

- fel kell ismerni, és meg kell határozni a magas rizikójú viselkedéseket;
- el kell érni azt, hogy az emberek elkötelezetté és érdekeltté váljanak az alacsony kockázatú viselkedésben, részben azáltal, hogy a kockázatos viselkedés gyakorisága csökken, részben azáltal, hogy a kockázat mértéke csökken;
- prevenciós kampányokat, akciókat kell indítani.

A racionális cselekvési tervekkel párhuzamosan számtalan irracionális elem is megjelent és jelen van mind a mai napig a HIV fertőzöttekkel, az AIDS betegekkel szemben. Szinte alig van olyan HIV pozitív ember, aki ne találkozott volna a megvetés, a megbélyegzés, a kiközösítés, a megszégyenítés élményével vagy valamilyen durva AIDS-es viccel. A kognitív szinten meglévő tudást szinte-mindig legyőzi az irracionális félelem, a zsigerekből kiinduló félelem a legyőzhetetlen betegséggel szemben. Végső soron ennek is ugyanaz a funkciója, mint a racionális válaszoknak, egyfajta alkalmazkodást jelent a helyzethez, védekezésképpen távolítja el magától a veszedelmes vírust hordozó embereket, ezzel mintegy biztosítva a megbomlott egyensúly, harmónia helyreállítását. Ez a gondolkodás és viselkedés természetesen nem számol azzal, hogy mi történik személy szerint azzal az emberrel, akit érint ez a betegség. Az egyetlen "engedményt" az áldozatoknak tekintett nozokomiális fertőzöttek kapják, de ők is csak sajnálat formájában, az együttérzés vagy a közösségvállalás ezen a szinten meg is reked. Azok viszont, akik szexuális úton kapták el a vírust, könnyen kerülnek a vétkesek, a bűnösök közé.

HIV fertőzöttként élni sehol sem könnyű. Önmagában a HIV pozitivitás nem jelent egy meghatározott pszichés állapotot vagy lelki alkatot, de bizonyos lelki folyamatokat gyakran figyelhetünk meg a HIV fertőzötteknél. Azok a lelki folyamatok, amelyek a fertőzöttség tényének a feldolgozása során lezajlanak, időről időre megismétlődhetnek az állapotváltozások, a krízishelyzetek feldolgozása alkalmával is. Ennek a lelki folyamatnak az egyes szakaszai megegyeznek a veszteség vagy a gyászmunka szakaszaival. Ezek a szakaszok általában hasonló sorrendben jelentkeznek, de természetesen jelentős egyéni különbségek lehetnek. Nem egyforma hosszan zajlik mindenkinél minden periódus, néha akár ki is maradhat vagy felcserélődhet egy-egy állomás, de magát a folyamatot többé-kevésbé szinte mindenki végigéli.

1. Sokk
A váratlan rossz hírre való első reakció az esetek nagy részében a sokkal járó dermedtség, zavartság, bizonytalanság. Szinte fel sem fogja ilyenkor az ember, hogy mi történik vele, alig képes a gondolkodásra, a tervezésre, vagy akár az orvosi tanácsok megjegyzésére. Nagyon gyakran lehet ezzel találkozni a HIV pozitivitás diagnózisának a közlésekor vagy egyéb váratlan krízishelyzetekben. Esetenként krízisként élheti meg a HIV fertőzött az állapotának a romlását, a gyógyszerszedés kezdetét vagy az első kórházba kerülést.

2. Visszautasítás
Az első sokkot követően gyakran jelenik meg a hitetlenség, a szinte felfoghatatlan dolog visszautasítása, mintha még lenne mentség, kibúvó az elfogadhatatlannal szemben. Ilyenkor kérdezik meg, hogy biztos-e az eredmény, nem történhetett mégis valami tévedés a vizsgálatok során. Ez a visszautasítás ugyanakkor igen erős motivációként is szerepelhet a túlélésben, sokakat ez sarkall arra, hogy ne adja meg magát a betegségnek, ne fogadja el azt, hogy tehetetlenül hagyja magát kiszolgáltatni a sorsnak.

3. Harag
A tehetetlenség, a megváltoztathatatlanság érzése gyakran vált ki haragot, dühöt. Ez irányulhat a külvilágra is, de önmagára is. Gyakran egyfajta bűnbakkeresés zajlik, valakinek felelősnek kell lennie a bajokért. Ez néha a partner, de akár az orvos is lehet, aki nem képes meggyógyítani. Előfordulhat az is, hogy az önmaga ellen irányuló harag súlyos önvádlások formájában nyilvánul meg.

4. Alkudozás
Nagyon gyakran figyelhető meg ezután egyfajta alkudozási folyamat, amikor mintegy számot vetnek azzal, hogy mi az, ami ebből az egészből elfogadható és mi az, amibe semmilyen körülmények közt nem hajlandóak beleegyezni. A HIV pozitivitás első időszakában a fertőzöttség tényét általában el tudják fogadni, azzal, hogy csak a betegségek megjelenéséig kötik meg az alkut, de látva más betegtársak sorsát, a szenvedéseket nem lesznek hajlandóak elviselni. Az idő előrehaladtával azonban ezek a határok gyakran kitolódnak, és ami eleinte még elképzelhetetlen lett volna, az évek elteltével megköthető kompromisszummá válik.

5. Depresszió
Szomorúság, lehangoltság, szorongás, félelem vagy egészen a kifejlett depresszióig fokozódó állapot szintén mind előfordulhat ennek a lelki folyamatnak a során, ahol elvész valami, ami már többet nem jöhet vissza, ami már nem lesz soha olyan, mint régen volt. Nagyon sok felesleges szenvedéstől menti meg az értő segítség ilyenkor a rászorulót.

6. Elfogadás
A folyamat akkor zárul le, amikor sikerül megbékélni azzal, hogy valami végérvényesen megváltozott, elveszett, többé már nem lesz úgy, mint korábban volt. Ez egyúttal valami új kezdetét is jelentheti, egy kiindulást arra, hogy a megváltozott életkörülményeket figyelembe véve, ahhoz igazodva új szempontok szerint rendezze be valaki az életét.

A veszteségek listája a HIV fertőzöttség következtében meglehetősen hosszú lehet, hiszen a HIV pozitivitás az élet szinte minden területét érintheti. Alapvetően az életmódot érintő veszteségek érintik a legtöbb embert, hiszen előbb-utóbb megváltozik a munkaképesség, csökken a jövedelem, az életszínvonal. Megváltozik a korábban megszokott társadalmi élet, de a magánéletben is jelentős változások történhetnek, sokan elvesztik partnerüket, vagy eleve reménytelenné válik a partner-keresés. A párban élő emberek kínzó kérdésévé válik a gyerekvállalás problémája. Nem mindenkinél esnek egyforma súllyal latba a dolgok, van, akinél a munka, van, akinél a magánélet, van, akinél a szemmel egyre jobban változó külső jelenti a legnagyobb problémát.
Az egyéni szinten megélt veszteségeket a társadalom is megéli. Szinte hasonló folyamatokon mentünk keresztül az elmúlt két évtizedben, amikor az AIDS megjelenése okozta sokkból épphogy magunkhoz térve, hitetlenkedtünk, bűnösöket kerestünk, harcba szálltunk, kompromisszumokat kötöttünk és tudomásul vettük, hogy ez a betegség köztünk van, a betegek köztünk élnek, de azért az emberek többsége még az AIDS-estől is és nemcsak az AIDS-től fél.

Szabó Zsuzsa (Fővárosi Szent László Kórház, Budapest)

(A cikket a Nemzeti AIDS Bizottság szíves engedélyével közültük, az AIDS Híradó c. kiadvány 13. évfolyamának 4. számából.)

[origo]

Ajánló:

Nagyszerű oldalak a HIV-ről és az AIDS-ről.