Vörös panda született<br/>

Vágólapra másolva!
Vörös pandakölyök született a dél-dakotai Fargo város River Red nevű állatkertjében - a hasonló örvendetes esemény rendkívül ritka, így méltán keltett feltűnést.
Vágólapra másolva!

A kölyök, és anyja, Tsaka, jól vannak, és legalább egy hónapig nem látogathatók. A vörös pandák lágy, gesztenyebarna bundájukkal, fehér pofájukkal, és hosszú, bozontos farkukkal megjelenésükben és méretükben egyaránt inkább mosómedvére emlékeztetnek, mint a kedves, játékmackószerű óriáspandára. A Himalájában és Dél-Kína bambuszerdeiben honosak. Túlnyomórészt bambuszlevelekkel táplálkoznak, s azt csak részben egészítik ki bogyókkal, gombákkal, fűvel és fakéreggel. Már most is meglehetősen ritkák, és számuk egyre fogyatkozik: Kínában régebben hét, ma már csak három tartományban élnek. A vadonélő példányok számát két-háromezerre becsülik, mintegy ötvenet pedig az északi félteke állatkertjeiben tartanak nyilván.



A vörös pandák legfőbb veszélyeztetője az erdők kivágása, továbbá a játék- és szőrmeipar. Kínában a szőrméjükből sapkát és bundát készítenek. Yunnan tartományban például házasságkötéskor hosszú farokkal díszített sapkát kap az ifjú pár, mintegy a boldog házasság talizmánjaként.

(Élet és Tudomány)

Ajánló:

A Magyar Állatkertek Szövetségének hivatalos honlapja

Korábban: