Maláriaszféra<br/>

Mbita Point, Kenya, a Viktória-tó partvidéke. Bart Knols egy zárt műanyag dobozba dugja a karját, melyet pillanatokon belül ellepnek a szúnyogok, és mohón szívni kezdik a kutató vérét. Annak ellenére, hogy ez a vidék a leginkább maláriaveszélyes tája földünknek, ezek a szúnyogok teljesen veszélytelenek. Egytől egyik laboratóriumi tenyészetek, és mentesek a malária kórokozójától. Ezen a kutatóállomáson tizenhat kutató adja vérét a tudományért, olyan megoldásokat keresve, amik talán meggátolhatják a világ legpusztítóbb és igen gyorsan terjeszkedő betegségét.

Negyven éve az akkori kutatók azt hitték, közel az idő, amikor egyszer s mindenkorra leszámolhatnak a maláriával; elpusztítják a parazitát, és DDT-vel kiirtják legfőbb hordozóját, az Anopheles szúnyogot. Ez azonban nem történt meg. A szúnyog ellenállóvá vált a DDT-vel szemben, a Plasmodium falciparum parazita pedig a legtöbb gyógyszerrel szemben. Ma a világ lakosságának mintegy 40 százaléka él maláriaveszélyes vidékeken, e területek nagysága az erdőirtással, az öntözés terjedésével csak növekszik. Negyedmilliárd ember fertőzött, évente 2 millióan pedig áldozatául esnek a betegségnek.

A kutatók szerint a megoldás a hordozó, a szúnyog életmódjának megismerésében rejlik. Miért csípik meg az embert? Miért csípnek meg egyes embereket inkább, mint másokat? Mivel táplálkoznak az embervéren kívül? Mi riasztja őket? Hogyan lehetne beavatkozni abba, hogy ne vigyék át a fertőzést az emberre? Ezek az alapvető, válaszra váró kérdések.

Mbita Point, a kutatóállomás helybeli asszonyok által épített tipikus afrikai kunyhó, melyet egy olyan régi melegház vesz körül, amiben az üveget szúnyogháló helyettesíti. A kunyhó körül véletlenszerűen kiválasztott természetes vegetáció nő, illetve néhány jellegzetes helybeli haszonnövény, így édesburgonya, banán, és van egy kis tó is. Egyszóval minden, ami a szúnyogoknak kell, megvan. A különbség a természetes környezethez képest az, hogy a kutatók szabályozni tudják, mi történik a hálón belül. Ezért is hívják maláriaszférának. A kísérlet idén áprilisban indult, és első szakasza 27 napig tartott, ami nagyjából megfelel a szúnyog életciklusának. Az első napon eresztették be a vérrel jóllakatott nőstény szúnyogokat, melyek a harmadik napon lerakták petéiket a pocsolyába, ahol az ötödik napon kikeltek a lárvák. Az első kifejlett szúnyog a 17. napon jelent meg, a 22. napon pedig petéket rakott az új generáció. A vizsgálat második szakaszában (mely a cikk megjelenésekor még tartott) a kutatók két helyre ezer petét helyeztek ki, hogy megfigyeljék, hogyan fejlődnek ki csípő nőstényekké. Ez lehetőséget nyújt az életciklus minden szakaszának megfigyelésére. A fő fázis alig néhány óráig tarthat, mialatt a frissen kifejlődött nőstény társat talál a párzáshoz, majd megfelelő vérforrást lel, mely petéi fejlődéséhez szükséges. Eltarthat azonban még három napig is, mialatt a nőstény, jóllakva emberi vérrel, elpihen kissé a kunyhó falán, mielőtt nekilátna lerakni petéit a pocsolyában. E folyamat azonban itt a maláriaszférában megakadályozható, pl. azzal, hogy a kutatók szúnyogháló alatt tartózkodnak, vagy rovarirtóval fújják be a kunyhó falait, megölve a peterakásra készülő nőstényeket. Ez azonban nagyban, vagyis a külvilágban nehezen megoldható, bár a WHO hatalmas pénzeket fektet szúnyoghálókba. Céljaik szerint tíz éven belül minden afrikai gyereknek rovarirtóval impregnált szúnyogháló alatt kellene nyugovóra térnie. Knol szerint ez nem jelent megoldást. Sok kutató úgy véli, ha redukálják a gyerekek kiszolgáltatottságát a parazitának, éppen hogy a szervezet természetes ellenálló képességének kifejlődését csökkentik már gyermekkorban. Ráadásul a szúnyogok rendkívül ravaszak. Ha nem csíphetnek éjszaka, amikor szoktak, életmódot változtatnak, és majd csípnek korábban, vagy reggel.

Knol úgy véli, nem lehet a fél emberiséget szúnyogháló mögé rejteni. Azt kellene például megtudni, hogyan találják meg a nőstények a hímrajokat, ugyanis még ez sem ismert. Mint ahogy az sem, pontosan milyen virág nektárjából lakmároznak a hímek, illetve a nőstények is, amikor éppen nem vért szívnak. A kémiai rovarirtókkal szemben fokozottan kell kutatni a természetes anyagokat, melyek csökkentik a kikelő lárvák számát. A kutatóház környékén is élnek olyan növények, amik riasztják a szúnyogokat. Ilyen növények összegyűjtéséhez igénybe vették a helyi lakosság ismereteit. Egyik kivonata máris olyan ígéretes, hogy akár rövid időn belül gyárthatják is. A jelenleg használatos szúnyogriasztók, melyeket a legtöbb Afrikába látogató turista alkalmaz, természetes afrikai körülmények között legföljebb 15 percig hatékonyak. Milyen illatanyagokat követnek a szúnyogok, amikor éppen bizonyos embereket és nem másokat választanak ki vérszívásra? Ha ilyen alapvető kérdésekre választ kapnának, szagcsapdákkal rengeteg fertőzést lehetne megelőzni. Látható tehát, hogy a malária kutatásában még a legegyszerűbb kérdésekre is alig van válasz, vagy nagyon bizonytalan. A kutatási programot ki akarják terjeszteni nagyobb területre, például a Viktória-tó egy vagy több szigetére, ahol a jelenleginél jóval nagyobb maláriaszférában sokkal több adatot nyerhetnének. Sajnálatos módon a malária kutatása nagyon alulfinanszírozott. AIDS-kutatásra például ezerszer több pénzt fordítanak, pedig a maláriával fertőzöttek száma jóval nagyobb.

(Természet Világa)