Világjárvány<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A malária 2 millió halálesetet okoz, és 300 millió embert fertőz meg évente. A Föld lakosságának egytizede fertőzött, s 40%-a van kitéve a fertőzésveszélynek. A betegség mintegy 90 országban van jelen. A legsúlyosabban érintett területek: Afrika, India, Brazília, Srí Lanka, Vietnam, Kolumbia és a Salamon-szigetek. Az összes eset 90%-a azonban Afrika szubszaharai vidékeire esik, ahol ez a vezető halálok, illetve a gyermekek egészségét fenyegető legnagyobb veszélyforrás. Minden 30 másodpercben meghal egy gyermek valahol a világban maláriában.



Piros színnel a maláriával sújtott területek

Miért terjed a malária?

A maláriában elhalálozottak száma napjainkban nagyobb, mint 30 évvel ezelőtt, s a betegség egyre újabb országokat támad meg. Bár alapvetően a trópusi-szubtrópusi országokra jellemző, az utóbbi időszakban egyre gyakrabban bukkan fel Törökországban, Oroszországban, sőt már az USA-ban is beszámoltak néhány esetről. A maláriás esetek növekedése a következő okokra vezethető vissza

- A betegség kezd ellenállóvá válni a hagyományos kezelésekkel szemben. Ázsia egyes területein már semmilyen komolyabb gyógyszer nem alkalmazható.

- A betegséget terjesztő moszkitók ellenállók lettek azokkal a rovarirtó szerekkel szemben, amelyek a járványok terjedését hivatottak megakadályozni.

- Politikai és gazdasági okok miatt egyre többen kényszerülnek a járványveszélyes vidékekre költözni.

- A környezetátalakító folyamatok - útépítések, bányászat, öntözés - kitűnő táptalajt teremtenek a betegség terjedéséhez.

- A költségvetési problémák számos fejlődő országban a malária elleni programok elsorvasztásához vagy leállításához vezettek.

A járvány terjedése súlyos gazdasági következményekkel is jár, aminek fő oka a munkaerő elvesztése, illetve a turizmus leépülése az érintett területeken.