Új fejezet a génversenyben: egerek és emberek<br/>

Vágólapra másolva!
A Celera Genomics cég bejelentette, hogy hamarosan elkészül három egértörzs teljes genetikai információinak feltérképezésével. Ezzel az "emberi génverseny" pillanatai köszönnek vissza, csak ezúttal egerek esetében.
Vágólapra másolva!

A Celera 95%-os készültséget jelentett a bázispárok sorrendjének megállapítását illetően. Az egerek genetikai állománya az emberéhez hasonló nagyságú, s mintegy 3,1 milliárd bázispárból áll. Becslések szerint a két fajban a gének 85-95%-a megegyezik.

Az egerek genetikai állományának ismerete igen értékes eszköz lesz az orvosgenetikai kutatásokat végző tudósok kezében, akik modellként használhatják az állatokat. Dr. Craig Venter, a Celera első embere elmondta, hogy ügyfeleik számára az eddigi eredmények már elérhetők. Lehetőség van az ember és az egér genetikai állományának összehasonlítására, az azonos gének és szabályozó régiók megtalálására.

Cikkajánlat: "Egérkórház"
Az egerek genetikai szempontból 95 százalékig emberek: csaknem minden emberi gén megfelelőjét megtalálni bennük. A beteg embert beteg egerek modellezhetik. Rajtuk lehet tanulmányozni az emberi betegségek kialakulását, lefolyását és gyógyítását. Ezért írta a Nature, hogy a kilencvenes évek "az egerek évtizede".

A Celera aktuális bejelentésével az "emberi génverseny" pillanatai köszönnek vissza, csak ezúttal egerek esetében. A bejelentés előtt pár nappal ugyanis egy közpénzekből finanszírozott szervezet, a Mouse Sequening Consortium azzal állt elő, hogy 2001 februárjára elkészíti több egértörzs genetikai információinak első, nyers változatát. A konzorcium a brit Wellcome Trust és az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet között jött létre, s egy 58 millió dolláros projektbe vágtak bele.

Venter véleménye rövid és velős volt: a konzorciumnak jobban meg kellene választani, mire költi az idejét és az adófizetők pénzét - például egy másik faj vizsgálatára, ne az egerekére. A Wellcome Trust képviselői válaszul elmondták, hogy munkájuk kiegészíti a Celera eredményeit, mivel másfajta egértörzset vizsgálnak. Hangsúlyozták továbbá, hogy a Mouse Sequening Consortium eredményei szabadon elérhetők lesznek, nem úgy, mint a Celeráé.

A dolog tehát kísértetiesen emlékeztet a Celera és a Humán Genom Projekt között zajlott esztelen versenyfutásra, amely júniusban megegyezéssel ért véget.

S. T.

"Géntérképezés"

Egy-egy DNS-molekula sok nukleotidból áll. A nukleotidokban a cukormolekula és a foszforsav mindig ugyanolyan, a szerves bázis azonban 4 típusú lehet (adenin, citozin, timin és guanin, betűkkel jelölve A, C, T, G). A DNS-ben tárolt információt e szerves bázisok sorrendje (szekvenciája) hordozza. Egy élőlény genetikai állományának (genomjának) feltérképezése során a DNS-molekulákon belüli nukleotidsorrendet - vagyis tulajdonképpen az információ szempontjából fontos szerves bázisok sorrendjét - állapítják meg (genom-szekvencia).

További molekuláris genetikai alapfogalmak


Ajánló:

"Kíváncsi, milyen a személyisége, mihez van tehetsége? Tudni szeretné, milyen betegségekre hajlamos? Ha érdekli, keresse fel cégünket, és mi választ adunk!" A nem nagyon távoli jövőben talán már ilyen "orvosi hirdetésekkel" is találkozhatunk a médiumokban.

Korábban:

2000. június 26. A Humán Genom Projektben dolgozó nemzetközi tudóscsoport képviselői június 26-án bejelentették, hogy elkészült az emberi genetikai állomány térképének első, vázlatos formája. Az eredmény a tudósközvélemény szerint csak olyan nagy lépésekkel vethető össze, mint az atom felfedezése vagy a holdraszállás. 2000. június 27. Az ember genetikai állománya első feltérképezéséhez fogható siker, hogy véget érni látszik a Humán Genom Projekt és a Celera Genomics közötti, áldatlan állapotokat teremtő versenyfutás.