Nincs botfülű ember<br/>

Vágólapra másolva!
Végre tudományosan is sikerült bebizonyítani, hogy minden embernek van zenei érzéke.
Vágólapra másolva!

Stefan Kölsch agykutató kétszáz személyt vizsgált meg ebből a szempontból a lipcsei Max Planck Neuropszichológiai Intézetben. Mindegyikük fejére egy csúcstechnológiával ellátott "fürdősapkát" húzott, amely a maga 64 elektródjával lehetővé tette az agyáramok mérését.

A vizsgálat során komputerrel öt akkordból álló klasszikus dúr és moll hangzatokat játszott le nekik, Bachtól Beethovenig, más hangnemű "hamis" hangzatokat keverve közéjük. Mindegyik kísérleti személy, még a teljesen botfülűnek véltek agya is, regisztrálta a hamis hangzatokat. A hangok észlelése után 180 milliszekundummal aktivizálódott az agy egy bizonyos területe, amely a helyes akkordoknál passzív maradt.

"Nyilvánvaló - vonja le Kölsch a következtetést -, hogy minden embernek van valamilyen alapvető zenei érzéke, még ha tudatosan nem is azonosítja magában a hamis hangokat." Ám még ennél többet is sikerült megállapítania: az agynak a hamis hangokra való reagálásához a jobb és a bal félteke analóg tartományaiban. Ennek folytán a kognitív beszédhálózatot nemcsak szavakkal, hanem megfelelő dallamokkal is lehet gerjeszteni. Így a beszédzavarban szenvedő gyermekeket esetleg zenével is lehetne "edzeni".

(Természet Világa)

Ajánló:

Korábban:

A zene minden kultúrában jelen van, s már az emberiség hajnalán létezett. Az agy is értékes területeket "szentel" neki. Valószínűleg soha nem fog eldőlni az izgalmas vita: vajon a génjeinkben van-e kódolva, vagy tisztán kulturális "találmányról" van szó?