Szétválasztott sziámi ikrek - derűlátó orvosok<br/>

Vágólapra másolva!
A múlt héten Szingapúrban szétválasztott, eredetileg fejüknél összenőtt sziámi ikrek már kezdenek mocorogni a mesterséges altatásban, és a műtét után fellépett elhúzódó sebgyulladás ellenére az orvosok derűlátóak.
Vágólapra másolva!


Fotó: Reuters

A 11 hónapos nepáli kislányok, Ganga és Dzsamuna Sresztra - akiknek bár két agya volt, de részben egy koponyában fonódtak össze - a szétválasztás utáni első, kritikus hét végéhez közelednek. Az aprólékos műtétet a szingapúri közkórház idegsebészetén hajtották végre, és bár eredetileg 36 órásra tervezték, majdnem négy napon át tartott ( lásd korábbi cikkünket).

A sebész elárulta: kezdetben aggódtak amiatt, hogy az agyműködés milyen mértékben áll majd helyre, főként a deformált bal agyféltekéken, de az eredmények napról-napra reménykeltőbbek. Az ikreket a műtét óta altatják, hogy a létfontosságú agyfunkciók stabilizálódjanak, gyógyszeradagjukat azonban módszeresen csökkentik és nem kizárt, hogy már kedden felébresztik a csecsemőket. Az orvosok csak azután tudják megítélni az ikrek agyműködését, hogy teljesen visszanyerik eszméletüket.

A sebgyógyulással összefüggő fertőzést antibiotikumokkal kezelik és bíznak abban, hogy egy hét alatt sikerül leküzdeni. A csecsemőket hétfőn visszavitték a műtőbe, hogy ellenőrizzék és átkössék sebeiket.

(MTI)

Korábban:

2001. április 10. Szingapúri orvosok egy maratoni műtét során sikeresen szétválasztották azt a két nepáli kislányt, akik a fejüknél összenőve látták meg napvilágot.